- Ha jól tudom, nagyjából negyven különböző rendezésben játszotta már Carment. Mennyire vált a szerep a személyisége részévé?

- Ez egy jó kérdés. Éppen most voltam Hamburgban, ahol egy olyan színdarabban játszottam, amit nekem írtak, rólam szól a történet. A darab szerzőjét, Simon Stephenst éppen az a kérdés foglalkoztatta, hogy ha valaki egy szerepet ennyiszer eljátszik, vajon összeolvad-e a személyisége a karakterrel. Hol van a határ, mikor érkezel el arra a pontra, hogy már nem tudod megkülönböztetni magad az általad alakított szereptől? Én úgy gondolom, valamilyen szinten valóban a személyiségünk részévé válik egy-egy szerep. Ugyanakkor az én Carmenemet nagyban befolyásoltam én, Rinat Shaham. Sok elemet beleépítettem a karakterbe saját személyiségemből. Másrészt engem is befolyásolt Carmen, akiben nagyon sok mindent csodálok: a szabadságát, az erejét, fatalitását, hogy nem fél a jövőtől és a haláltól. Úgy él, hogy mindig igaz maradjon önmagához és az elveihez.

- Volt már olyan, hogy úgy érezte, inkább világgá megy, csak ne kelljen még egyszer elénekelnie Carmen Habaneráját?

- Hm... Azt hiszem nem, mert a zene olyan csodálatosan szép, hogy az ember sosem unja meg. Néha, amikor olyan időszakom van, hogy sokat kell gyakorolnom, kicsit fárasztó tud lenni, mivel már majdnem minden elképzelhető módon előadtam a dalt. De amikor a színpadon vagyok, csak a zene számít, amit tényleg nagyon szeretek.

- Úgy érti, minden alkalommal tud valami újat mutatni, kicsit másképp előadni?

- Azt hiszem igen, mivel minden karmester kicsit más tempóban, más elképzeléssel játssza. Az előadásom persze függ a rendezőtől is. A színpadra állítás néha nagyon tradicionális - castanettával, flamencóval és lovakkal -, máskor pedig modern a rendezés, mint például most is. Ezen kívül függ azoktól is, akikkel együtt játszok, főleg a Don Josét és Escamillót alakító énekesektől.

- Most, amikor beszélünk, épp egy hétre vagyunk a bemutatótól - Önnek pedig ez volt az első próbája a társulattal. Általában mennyi ideje van megtanulni egy rendezést?

- Nos, ez nagyon függ az aktuális produkciótól. A legelső Carmen előadásomra két hónapot próbáltunk, de volt már olyan is, amikor semmi idő nem volt a próbára. Például most, mikor Hamburgban voltam, az Operaház igazgatója kétségbeesetten hívott fel, hogy lebetegedett a Carmenjük, és nincs, aki beugorjon helyette, elvállalnám-e a munkát. Épphogy odaértem a színházba, ahol gyorsan rámigazították a ruhát, kerestek egy cipőt, és már a színpadon is voltam. Annak ellenére, hogy semmit sem tudtam az egész produkcióról, jól sikerült, izgalmas volt. Számomra ez egyszerű, mivel a történet mindig ugyanaz, én pedig jól ismerem a művet, így nem okoz nehézséget, hogy improvizáljak, amit egyébként nagyon szeretek.

- Említette már Simon Stephens darabját -Carmen Disrupted's - amelynek főszerepét maga alakította a bemutatón. Ha jól tudom, ez volt az első alkalom, hogy színésznőként lépett a színpadra. Meséljen kicsit erről!

- Valóban most debütáltam színésznőként. Egyszerűen fantasztikus volt. Először is azért, mert nagyon közel érzem magamhoz a darabot: az én történetemen alapul, többé-kevésbé saját magamat játszom, ami nagyon érdekes, ugyanakkor nehéz is néha. Nagyon sok mindenben különbözik a színészet az operajátszástól. Ilyen például a csönd: egy operában soha nincs csend, még akkor is, ha az ember épp nem énekel, szól a zene. A színházban tudnod kell, hogyan használd a csöndet, mintha az is a szöveg része lenne. Nagyon sok minden volt, amit meg kellett tapasztalnom, amihez hozzá kellett szoknom. 

- Játszott már korábban is együtt magyar zenészekkel?

- Igen, van néhány magyar barátom - egy hegedűs és egy énekes - viszont most járok először Magyarországon.

- És hogy tetszik Budapest?

- Még nem sokat láttam belőle, mert mióta megérkeztem, csak próbákra járok, de már várom, hogy körülnézhessek. A szüleim is eljönnek megnézni az előadást; az édesapám folyékonyan beszél magyarul, úgyhogy jó lesz.

- Magyar származású?

- Szlovák.

- Ha már itt tartunk: hogyan tudja összeegyeztetni a sok utazással járó életformát a magánélettel?

- Nem könnyű, de azért nem reménytelen. Nemrég ünnepeltük a férjemmel a tizedik házassági évfordulónkat, már tizennégy éve vagyunk együtt. Manapság már sokkal egyszerűbb a kapcsolattartás Skype-on vagy telefonon. A férjemmel van egy szabályunk, ami szerint három hétnél hosszabb ideig sosem vagyunk külön.

 - Haifában született, de már az Egyesült Államokban nőtt fel, jelenleg is ott él New Yorkban. Sokan azonosítják szerepével, egy spanyol cigánylánnyal. Mindezek közül melyik kultúrát, identitást érzi leginkább a magáénak?

- Carmen egy cigánylány volt, szabadon utazgatott ide-oda. Szerintem valahol mindannyian ilyen vándorcigányok vagyunk. Ehhez hozzájárul a származásom, a mediterrán kultúra: a nap, a forróság, a temperamentum. Valószínűleg ez a legfőbb oka, amiért ezt a szerepet játszom leggyakrabban, amiért Carmen szerepét a sajátomnak érzem.

- A Youtube-on találtam néhány jazz-dalt az előadásában. Tanult valaha jazz éneklést, vagy ez inkább csak a hobbija?

- Inkább csak hobbi. Mikor hat évesen elkezdtem zenét tanulni (zenész családból származom) nagyon szerettem volna jazz-zongorista lenni, jazzt énekelni, viszont sosem jutottam el professzionális szintre. Klasszikus technikával kezdtem el a hangképzést tanulni, de a mai napig szeretem a jazzt. Néha, amikor az operából visszaérek a hotelba, beülök a zongorás bárba, és eljátszom pár számot kikapcsolódásképpen.