Május 5-én A Rajna kincsét, 11-én A walkürt, 19-én a Siegfriedet, 26-án pedig Az istenek alkonyát vetítik olyan énekesekkel, mint a Wotant alakító Bryn Terfel, a Logét megformáló Richard Croft, a Brünnhildeként színpadra lépő Deborah Voigt, vagy a Siegmund figuráját életre keltő Jonas Kaufmann.
A Siegfried és a Götterdämmerung előadásai között egy dokumentumfilm is műsorra kerül, amely a Ring-produkció kulisszatitkaiba avatja be az érdeklődőket. Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb operadíszletét építették fel ugyanis a Metropolitanben, amikor Wagner operaciklusának első részét, A Rajna kincsét három éve bemutatták. Robert Lepage kanadai rendező koncepciója alapján készült a huszonnégy óriási, forgatható alumínium "billentyűből" álló, negyven tonnás díszlet, amely a legkülönbözőbb alakzatokba képes rendeződni. A Rajna partját, a sűrű erdőt vagy éppen az izzó lángtengert, a színpadtechnika igazi wagneri megpróbáltatásait videoinstallációkkal és speciális fényhatásokkal jelenítették meg. A Wagner álma című dokumentumfilm a nagyszabású előadássorozat létrejöttét mutatja be, és május 22-én, Wagner születésnapján lesz látható az Urániában.
hírlevél








