1983-as városligeti bemutatója óta a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája nyomán született alkotás a legnépszerűbb magyar zenés színpadi művek egyike. A magyarság évszázados sorskérdéseit István és Koppány szembenállásán keresztül és az államalapítás történelmi kontextusában vizsgáló alkotás számos nagyszabású és különleges színpadra vitelt élt meg az elmúlt majd négy évtizedben.
2020 tavaszán a Magyar Állami Operaház a jogtulajdonosokkal együttműködésben Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából, majd azt követően a Keresztény Évad zárásaként, a Nemzeti Összetartozás Napján tervezte bemutatni az István, a király szimfonikus operaváltozatát, aminek ősbemutatójára a tavaszi járványügyi intézkedéseket követően most októberben nyílik lehetőség.
A szimfonikus átirat Gyöngyösi Levente zeneszerző munkája, aki a legnagyobb tisztelettel adózik Szörényi Levente alkotása előtt, miközben a komolyzenei hangszereléssel igyekszik a mű zeneiségének újabb rétegeit is felfedni a közönség előtt.

Kapcsolódó
Aki szimfóniába foglalta az Illés együttes dalait
Összegző művész, aki bámulatos könnyedséggel jár ki és be különböző korok és stílusok kapuin. A Kult50 portréja Gyöngyösi Leventéről.
A darabot ugyancsak a szerzők és az intézmény felkérésére a zenés színházi rendezők doyenje, Szinetár Miklós viszi színre, aki színpadra állításában is az operai hagyományok monumentális, eklektikus megvalósítására helyezi a hangsúlyt. Ebben nyújt segítséget Horesnyi Balázs többszintes, vetíthető felületekkel gazdagított díszlete, Velich Rita a történelmi kort megidéző, míves jelmezei, valamint Vári Bertalan koreográfiája, aminek előadásában a Magyar Nemzeti Balett tánckara működik közre.
A kettős szereposztásban a főbb szerepeket Boncsér Gergely és Pataki Dániel (István), Cseh Antal és Szegedi Csaba (Koppány), Komlósi Ildikó és Meláth Andrea (Sarolt), László Boldizsár és Varga Donát (Torda), Máthé Beáta és Balga Gabriella (Réka), valamint Szemenyei János és Turpinszky Gippert Béla (Laborc) énekli. Az Opera Zenekarát, Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) és Gyermekkarát (karvezető: Hajzer Nikolett) Kesselyák Gergely és Cser Ádám vezényli.
Szörényi Leventéről szóló portrénkat itt olvashatja.

Kapcsolódó
Rockzenétől a zenés színházig – Szörényi Levente segédmunkásból lett a beatkorszak meghatározó zenésze
A beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese sebészorvosnak készült, csak később döntött a zene mellett.