Az interjúra egy déli időpontban került sor, ami meghatározta a beszélgetés indítását is.

– Mennyire kell ügyelnie a táplálkozására egy operaénekesnek? Nem lehet mindegy, hogy fellépés előtt mit és mikor eszik, hiszen nyilvánvalóan sem üres, sem tele gyomorral nem kellemes énekelni.

– Sajnos két évvel ezelőtt kiderült, hogy súlyos ételallergiáim vannak. Ez rengeteg mindent kizár az életemből, például a fehérlisztes, élesztős kenyeret, és ha „bűnözök”, az orromra koppint a szervezetem. De ilyenformán az alakomra is vigyáz a természet. Pont, amikor mások kezdenek elhízni, én lefogyok, mert nem ehetem azt, ami hizlal. De az operaénekesi életmód is visszafogottságra int. Ha tele van a gyomor, a rekeszizom nem tud lefelé mozogni, és nem hagy kellő teret a mellkasnak és a levegőnek. Magyarán, nem tud az ember olyan szép bel cantós íveket, jól megtámasztott hangokat énekelni.

Előadás után persze korog a gyomrom,

de akkor már nem lehet enni; addigra éjjel tizenegy óra van.

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Dobos Tamás / Budapesti Nyári Fesztivál)

– A gyönyörű, ám sokszor láthatóan fűzős jelmezek elég helyet engednek a levegőnek?

– Mindig is szerettem a szép, jól kitalált, de praktikus ruhákat. A színpadi kosztüm azonban nem mindig a praktikumról szól. Igaz, az ügyes tervező tekintettel van arra is, hogy énekelni is lehessen a ruhában. Bár minden előfordul. A múltkor az egyik előadás előtti próbán éreztem, hogy szoros a fűző. Jött az éhkopp. De azért elgondolkodtam, hogy ha bele is férek a ruhába, hogyan fogok benne énekelni. Aztán rájöttem, hogy kevés levegővel is lehet énekelni, ha azt a keveset az ember jól beosztja. De ez már technika, gyakorlat kérdése.

– Az Eternity fantázianevet viselő, saját tervezésű ékszerkollekciójában – merthogy ennek a másik művészeti ágnak is hódolni kezdett – van egy Desdemona-gyűrű. Miként kapcsolódik ez az ékszer az Otello hősnőjéhez?

– Ékszertervezéskor mindig a névadó hősnő karakteréből indulok ki. A Desdemona-gyűrűnek piros rubin és fekete gyémánt a meghatározója, hogy jellemezze a szenvedélyességet és a drámaiságot.

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Tomas Opitz / Budapesti Nyári Fesztivál)

– Mai szemmel Desdemona története csak egy régi, romantikus mese, vagy a színházi élményen kívül is adhat korunk nőinek valamilyen útravalót?

– Sok tekintetben nyújthat támpontot a mindennapi életben. Mert lehetünk ugyan a mai világban sikeres és hivatással rendelkező nők, a feleség általában férje hivatását, karrierjét szolgálja. Ebben a darabban pontosan ez történik. Desdemona Otellót akarja megmenteni az ármánytól, és közben maga lesz az intrika, a cselszövés áldozata. A szerelem a végzete. Azért annyira tragikus az opera vége, mert mindketten ártatlanul halnak meg. Manapság is sok nő számára komoly szerep, hogy kiszolgálja és segítse pályáján a férjét. Az ezt felvállalóknak szükségük van biztos háttérre, amiért hajlamosak és hajlandók mindent feláldozni. A férfiak között kevés ilyen jellemű embert látok.

– Könnyen belehelyezkedik ebbe az önétől különböző szemléletmódba? Ha jól tudom, feleségként egyszer sem adta fel a saját egyéniségét.

– Nem nehéz számomra Desdemona helyébe képzelni magam, mert a rá jellemző odaadó szerelem, a másik ember segítése jelen van minden lépésemben. Azért mert hivatásom, pályám van,

nem vagyok teljesen egocentrikus, mindenkit maga alá gyűrő személyiség,

legalábbis remélem, nem ezt érzékeli a környezetem. Persze sokszor rólam kell szólniuk a napoknak, az estéknek, alkalmazkodni kell hozzám, mert olyan minőségi élményt kell nyújtanom a közönségnek, hogy ne csalódjanak. Nagy ajándék az életem jelenlegi szakaszában, hogy a művészettől távolabbi világból olyan „civil” társat találtam, aki káprázatosan lelkes, és érzelmileg is sokat segít.

– Lelki támaszra feltehetően szüksége lesz a régi Otello-rendezéstől való búcsú alkalmával is. Szereti ezt a most lecserélendő verziót?

– Igen közel áll hozzám, vizuálisan nagyon szép, térben nagyon jó megoldásai vannak. Tetszik, ahogy a kórust különböző szinteken mozgatja.

Nem mintha Honthy Hannáskodni szeretnék, de a hosszú ruhában gyönyörűen lehet levonulni a hosszú lépcsősoron.

A szép anyag, ahogy lehullámzik, esztétikai élményt ad. Desdemona fejdíszét is szeretem. Meg lehet mutatni, milyen elegáns, szép nő Desdemona, és ezt meg is kell mutatni, hiszen a szépsége a veszte. Persze gyönyörűek a dallamok, és megrázó maga a történet. Shakespeare a szívem közepe, már csak azért is, mert az ő Rómeó és Júliája alapján született operával kezdtem a pályámat. Szeretem a drámai feszültséget.

– Mennyire szokott „meghalni” a színpadon?

– Nagyon. Még arra is ügyelek, hogy csak minimálisak vegyek levegőt, alig mozduljon a tüdőm, miután a hősnő, akit alakítok, meghal a történetben. Ez néha nagyon nehéz, főleg Desdemona esetében: fejjel lefelé lógok az ágyról. Ilyen testhelyzetben körülményes úgy megtartani a rekeszizmot, hogy ne egy ziháló has mozogjon az ágyon.

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Tomas Opitz / Budapesti Nyári Fesztivál)

– Mikorra „tér” magához, zökken vissza a normál kerékvágásba előadás után?

– Olyankor tovább „pörgök”, aztán két óra múlva látványosan összecsuklom, persze nem ténylegesen, csak a párom szokta így mondani. Hirtelen nagyon szótlan leszek, és látszik az arcomon, hogy eddig tartott az adrenalin.