Zenés színház

Rövidített formában jön az idén 100 éves Salzburgi Ünnepi Játékok

2020.06.10. 11:55
Ajánlom
A klasszikus zene ünnepén az eredetileg meghirdetett előadások fele lesz látható augusztusban.

A Salzburgi Ünnepi Játékok tervezett 212 előadásából a koronavírus-járvány miatt csak 90-et tartanak meg, a rendezvény 16 helyszínét pedig 7-re csökkentik. A közönség létszámát is úgy szabják meg, hogy biztonságosan lehessen leültetni a nézőket: a nézőtéren csak minden második székre lehet majd ülni, a közönségnek maszkot kell viselnie a belépéskor, de az előadás alatt le lehet venni.

Az eredetileg július 18. és augusztus 30. közé meghirdetett fesztivál augusztus 1-jén kezdődik.

Centenáriumát ünnepli a Salzburgi Ünnepi Játékok

Kapcsolódó

Centenáriumát ünnepli a Salzburgi Ünnepi Játékok

Anna Nyetrebko Toscát énekelt, a fiatal női karmester, Mirga Grazinyte-Tyla rekviemet vezényel. Így készült a századik évre a Salzburgi Ünnepi Játékok.

Az operabemutatók között szerepel Mozart Così fan Tutte című műve, amelyet a megszokott 2300 néző helyett 1000 ember előtt visznek színre, valamint Richard Strauss Elektrája, amelyet 700 nézőnek játszanak.

Markus Hinterhauser művészeti igazgató elárulta, hogy a Così fan tuttét visszafogott díszletekkel, jelmezekkel és kevés próbával mutatják be. Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című művéből pedig 14 előadást tartanak a Dóm téren, a katedrális előtt. Ezek egyikén, augusztus 22-én emlékeznek meg arról, hogy éppen 100 éve nyílt meg először a fesztivál Salzburgban. A téren rendszerint 2300 férőhelyet rendeznek be, de most csak 1250 néző hallgathatja alkalmanként az előadást.

A rendezvény 230 ezer jegyéből 180 ezret már eladtak mintegy 80 ország vásárlóinak, de a korlátozások miatt csak 70 ezer férőhelyet tudnak biztosítani. A fesztivál ezért személyenként két jegyet ad ki és csak azok vehetnek részt az előadásokon. A vásárlók nevét rányomtatják a jegyre és ellenőrzik is azok felhasználását.

Fejléckép: A Salzburgi Fesztivál megnyitójának közvetítése 2011-ben (fotó: Martin Schalk / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Vizuál

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Zenés színház interjú

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház gyász

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház ajánló

A jubiláló Pál Tamás vezényletével mutatják be a Don Pasqualét Szegeden

Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperája, a Don Pasqualeismét látható Szegeden: december 19-től Toronykőy Attila rendezésében, várja a nézőket, címszerepben a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel, Cseh Antallal és Kálmán Péterrel.
Zenés színház ajánló

Szerelem, kincs, kaland vérpezsdítő zenével – jön A cigánybáró premierje az Operettszínházban

Javában zajlanak ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A hármas szereposztásban látható premierre november 21-én pénteken, 22-én szombaton és 23-án vasárnap 19 órától kerül sor.