Zenés színház

Saját alkalmazottaival vattázna az Opera?

2016.09.28. 10:49
Ajánlom
„Ne vegyétek át bérleteiteket” – szólítja fel a szakszervezet az Operaház dolgozóit, mivel állításuk szerint az intézmény „jogellenesen burkolt kötelezettséget ró” az alkalmazottakra a „Visszanéző” program által – írta meg az Index.

A feszültség abból adódott, hogy az Operaház a szakszervezet állítása szerint a Közalkalmazotti Tanács és a szakszervezet bevonása nélkül indította el azt a programot, amelyben dolgozóinak nyújt béren kívüli juttatásként operabérleteket. A Visszanéző néven futó programban nyolc előre megnevezett előadásra jár a két bérletet, amelyeket a dolgozó kísérővel együtt használhat fel.

A vita az önkéntességen robbant ki, a főigazgatói utasítás ugyanis kimondja:

a közalkalmazott ez irányú motivációját, elhivatottságát a MÁO a közalkalmazott minősítésekor vagy jutalmazásakor figyelembe veheti.

Az Index információi szerint a szakszervezet az ügyben konzultációt kezdeményezett, ám erre nem került sor, ezért az utasítást semmisnek tekintik. Állásfoglalásukban így fogalmaznak:

jogellenesen burkolt kötelezettséget ró a MÁO dolgozóira, hogy ritka, szabad estéik közül nyolcat áldozzanak arra, hogy az intézmény néhány, (gonosz nyelvek szerint) nehezen értékesíthető előadásán másodmagukkal megjelenve növeljék a nézőszámot.

Az Operaház nézőtere

Az Operaház nézőtere (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán, Fidelio)

Az Operaház cáfolta, hogy dolgozóival akarná „felduzzasztani” az előadások nézőszámát, mint írják, erre nem szorulnak rá. A programmal arra igyekeznek ösztönözni az 1200 közalkalmazottat, művészt és munkatársat, hogy minél többször láthassák munkájuk eredményét.

Ezt a lehetőséget juttatásként kapják a kollégák, korlátozott számban. Természetesen nem kötelező élni vele, ám aki intézménye érdekében aktív, annak jutalmazási lehetőségét az Opera – mint bármely magára valamit is adó vállalat vagy intézmény – magának fenntartja

– idézik az Opera válaszát.

Az üggyel kapcsolatban lapunk is megkereste az Operaházat, amint új információink lesznek, frissítjük a cikkünket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.
Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!