Zenés színház

Salzburg kontra Milánó

2013.06.06. 12:21
Ajánlom
Vegyes érzelmeket ébresztett a június 4-én bejelentett hír, amely szerint 2015-től Alexander Pereira osztrák kulturális menedzser, a Salzburgi Ünnepi Játékok jelenlegi vezetője lesz a milánói Scala új intendánsa. Olaszországban örülnek a neves szakembernek, Ausztriában azonban gondot okoz a kinevezés.

Pereira szerződése a Salzburgi Ünnepi Játékok élén ugyanis 2016-ig szól. Mivel a tervek a következő évekre teljesen elkészültek, az intendáns jelezte, hogy szeretné kitölteni hivatali idejét. Arra hivatkozik, hogy miután menedzserként komoly gyakorlatot szerzett, képes lenne párhuzamosan vezetni a nagy hagyományú olasz operaházat és a fesztivált.

Pereira szerdán bejelentette, hogy bár Stéphane Lissner 2015 szeptemberéig marad a Scala igazgatói irodájában, rövidesen együtt kezdik meg a következő évadok tervezését, és hamarosan sor kerül az új vezető karmester és művészeti vezető kinevezésére is. Közölte azt is, hogy visszahívja a Scalába Cecilia Bartolit, aki a milánói operaházzal hosszú ideje hadilábon áll (tizenkilenc év után 2012 decemberében lépett fel először a Scalában, előadása azonban igencsak vegyes fogadtatásra talált.)

Helga Rabl-Stadler, a salzburgi fesztivál kuratóriumának elnöke, Gabi Burgstaller tartományi kormányzó és a salzburgi polgármester, Heinz Schaden ugyanakkor egyaránt úgy véli, hogy a Pereira által tervezett "bigámia elképzelhetetlen". Az osztrák sajtó Pereira túlburjánzó ambíciójának jelét látja abban, hogy mindkét intézményt igazgatni akarja. Emlékeztetnek arra, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem hozott annyi pénzügyi támogatót Salzburgnak, mint amennyit a Zürichi Operában szerzett, sőt, első dolga volt a fesztivál költségvetésének növelését követelni. Milánóban azonban éppen pénzszerző képességét értékelik, bár a szakszervezeti tisztségviselők megjegyezték, nem kívánják, hogy a Scala teljes privatizációja legyen Pereira munkásságának gyümölcse. Az olasz sajtó emellett az osztrák menedzser olasz nyelvtudását és innovatív hajlandóságát is dicséri.

Andreas Mailath-Pokorny, Bécs város kulturális tanácsosa salzburgi kollégáival szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy célszerű lenne megtartani Pereirát Salzburgban 2016-ig. Hogy véleménye mennyiben egy kívülállóé, az legalábbis kérdéses, mivel a kialakult helyzetben Bécs is érintett. Az átmeneti időszakra kinevezhető utódok között ugyanis felvetődött a korábbi salzburgi zeneigazgató, a Bécsi Ünnepi Hetek jelenlegi művészeti vezetője, Markus Hinterhäuser neve is. Persze nem ő az egyetlen jelölt az interregnum művészileg gyümölcsöző átvészelésére: a salzburgi fesztivál prózai előadásaiért felelős Sven-Eric Bechtolf rendezőnek is jók az esélyei arra, hogy átmenetileg a híres kulturális rendezvénysorozat irányítója lehessen. Bechtolf egyébként korábban többször is dolgozott együtt Pereirával Zürichben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Színház

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Vizuál

Az ókori Mezopotámia művészetét bemutató, átfogó kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban

Az Istenek és démonok királysága – Mezopotámia Kr. e. 1000-500 című tárlat október 5-én nyílik meg, és egészen február elejéig látogatható. A szervezők szerint hasonló léptékű kiállítás tízévente csak egy-kettő van a világban.
Klasszikus

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.
Zenés színház hír

Öt fiatal művésszel elindult a Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió

Négy magyar és egy osztrák énekes részvételével megkezdte első félévét a Magyar Állami Operaház kétéves szakmai továbbképzése, amelynek fővédnöki tisztségét a világhírű drámai szoprán látja el.
Zenés színház ajánló

Történelmi csúcstalálkozó operaszínpadon – közeleg a Nixon Kínában bemutatója

Több helyszínen játszódó, musical- és balettelemeket is felvonultató operashowban, Szemerédy Károly és Kolonits Klára, valamint Nyári Zoltán és Rácz Rita főszereplésével mutatja be a John Adams Nixon Kínában című operáját szeptember 22-én a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház hír

Jubilumi évadot kezd a Madách Színház

Megnyitotta 2024/25-ös évadát a Madách Színház. Még szeptemberben érkezik A nyomorultak bemutatója, amiben új generáció lép színpadra, novemberben pedig Örömkoncerttel ünneplik, hogy 20 éve lett zenés színház a Madách Színház.