Mit fogalmazott, a régi előadások jelentik majd a kivételt. Pereira emellett célul tűzte ki, hogy a fesztiválon minden évben bemutassanak egy olyan operaművet, amelyet korábban még nem állítottak színpadra a játékokon. A terveket részletezve az ORF osztrák közszolgálati csatornának elmondta, jövő nyáron Nikolaus Harnoncourt Mozart Varázsfuvoláját vezényli majd, míg Anna Netrebko két szerepben is látható lesz: Bizet művében, a Carmenben, valamint Puccini Bohéméletében.
Franz Welser-Möst, a Bécsi Staatsoper zeneigazgatója mindazonáltal kritikus a fesztivál sikerével kapcsolatban, szerinte - noha valóban sok operacsillag érkezik majd Salzburgba - nem kellene ilyen "túljátszott" darabokat felvonultatni a fesztiválon.
A 62 éves, osztrák származású Alexander Pereira 1991 óta áll a svájci operaház élén, és 2009 májusában jelentették be, hogy 2011. október 1-től irányítja majd a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválját. A felügyelő bizottság indoklása szerint "abszolút profi, akinek sokéves színházi és operai múltja van, tudja, hogyan kell dolgozni az osztrákokkal, és tapasztalattal bír a nehéz pénzügyi helyzetek kezelésében". A kinevezés öt évre szól.
Jürgen Flimm, aki 2006 októbere óta irányította a Salzburgi Ünnepi Játékokat, egy kilátástalan vita után dobta be a törölközőt, amit Thomas Oberenderrel, a Festspiele prózai színházi vezetőjével folytatott a prózai színházi előadások fokozódó térnyeréséről. A pozícióra jelöltek között ott volt Pierre Audi, az amszterdami De Nederlandse Opera igazgatója, illetve Stephane Lissner, a Scala jelenlegi vezetője. Bár Pereira szombaton veszi át hivatalosan a játékok vezetését, jövő nyárig még ő marad a Zürichi Operaház élén is.