A felolvasóest előtt mondott bevezetőjében Müller Péter író leszögezte, hogy a cím ellenére nem fogunk Shakespeare-monológokat hallani, hanem a legendás szerző teremtményeinek a gondolatait ismerhetjük meg. Hogy Shakespeare maga mit gondolt, nem tudhatjuk, de fölosztotta magát, szétrobbantotta magát világokká – és ebből nyújtott széles válogatást a Kállay Géza Shakespeare-kutató által összeállított program.

Müller Péter (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách Színház)

Müller azt is elmondta, hogy a legnagyobb Shakespeare-rendező, Peter Brook A profán és az ezotéria Shakespeare világában című előadásában azt állította, hogy

az angol Bárd világa egy felhőkarcoló, amit különböző rendű és rangú lények laknak minden emeleten. A felhőkarcoló tetején pedig Shakespeare világa találkozik a kozmosszal, a világmindenséggel.

Ez egyedülálló a drámairodalomban, más szerzők világa nem találkozik a világmindenséggel, csak a szürke ég van a hősök feje fölött, benne maradnak az emberi világ homályában. Ezt a csodát tehát, a transzcendenssel való egyesülést egyedül Shakespeare tudta megteremteni.

A későbbi, realista drámákban ugyanis már nincsenek monológok, ez az idők során kiveszett a darabokból. Pedig Müller Péter szerint a való életben is megtalálható a monológ műfaja, méghozzá három fajtája is: amikor az egyén belső hangja szólal meg, amikor valaki egy kollektívumhoz beszél (például előadást tart), vagy amikor megszólal a lírai költő, és varázsol a szavakkal.

Fekete Ernő és Kerekes Éva (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách Színház)

Az este folyamán a közönségnek természetesen az utóbbiból volt szerencséje részesülni. Mikor Fekete Ernő és Kerekes Éva a színpadra léptek, először a világ leghíresebb szerelmi kettősét adták elő, a Rómeó és Júlia erkélyjelenetét, amelyben a két tétova monológ lassanként összeolvad egy közös romantikus dialógussá. Ahogy azonban azt Müller az elején megígérte, a színészek több mint húsz Shakespeare-hős bőrébe bújtak, így Fekete az izgatott Rómeó után volt lelkes Biron (Lóvá tett lovagok), gunyoros Gloster (III. Richárd), perlekedő Shylock (A velencei kalmár), tépelődő Hamlet, nagyravágyó, majd beletörődő Macbeth, öntelt Petruchio (A makrancos hölgy) és féltékeny, kétségbeesett Leontes (Téli rege) is.

Fekete Ernő

Fotók: Madách Színház/Mohos Angéla

Kerekes Éva eközben volt, hogy partnere szavaira felelgetett (a dacosból alázatossá váló Makrancos Kata monológjaival vagy éppen a diadalmas Lady Macbeth soraival), s volt, amikor azt mutatta meg, hány és hány féle arca van a nőnek Shakespeare-nél – olyan hősnők pár percnyi felidézésével, mint a Sok hűhó semmiért Beatricéje, a Szentivánéji álom Titániája, a Vízkereszt Violája vagy a Hamlet Ophéliája.

Az egyre borongósabbá váló monológok (a halálra készülő Macbeth, Ophélia megőrülése) sorát stílszerűen „A játék véget ért” kezdetű Prospero-eszmefuttatás zárta A viharból, majd a színészek közösen mondták el az Ahogy tetszikből az emberi élet hét koráról szóló ismertetőt („Színház az egész világ...”). Végül pedig Fekete Ernő szavalta el szintén A viharból, szintén Prospero szavait, miszerint „tetszés volt célom”. Az ily módon kerekre zárt előadás tökéletesen igazolta a III. Richárdnak a címben is idézett sorát, hiszen