Zenés színház

Sikeres Kovalik horvát Aidája

2013.02.16. 14:35
Ajánlom
Már Rijekában próbálja Verdi Aida című operáját Kovalik Balázs, aki Zágráb után a kikötővárosban is bemutatja a világhírű mű formabontó feldolgozását. A fővárosi előadások sikeresek voltak, Rijekában február 22-én lesz a bemutató.

Zágrábban, közvetlenül az Aida január 25-i premierje után még bukásról cikkezett a horvát sajtó, közben mind a hat előadás telt házzal ment egyre fiatalabb közönséggel, és még a jegyüzérek is megjelentek. Kovalik Balázs Rijekából telefonon elmondta az MTI-nek, hogy a zágrábi premieren történt "álbalhé" után az opera megtalálta közönségét, és a színház vezetése még négyszer kitűzte volna a darabot, mert annyi jegyigény érkezett, de nem lehetett, mert a koprodukciós partnernél, Rijekában kell játszani.

A kikötőváros operájában a darab énekes szólistái nagyjából azonosak a zágrábival, Kovalik most a helyi kórussal és a tánckarral próbál, bár ők is elmentek Zágrábba a próbaidőszak alatt, és ott is gyakoroltak a rendező irányításával. A zágrábi Nemzeti Színház előadásait végül is sikernek lehet elkönyvelni, de valójában mi is a siker? - tette föl a kérdést a rendező. Az, hogy a premieren bravóznak és a negyedik előadásra az opera unalomba fullad, vagy az, ha beszélnek a darabról, mert az gondolatokat ébreszt, és az emberek kíváncsiak lesznek rá. "Ez volt a cél és, ha ezt elértük, sikeresnek mondhatjuk magunkat" - fogalmazott Kovalik Balázs.  Elmondta, hogy Branko Milanovic, a színház operatagozatának vezetője kereste meg, mert Anna Lederer intendással együtt megpróbálják bevezetni a zágrábi operatársulatot a nemzetközi körforgásba. Az opera nemzetközi műfaj, és nem tesz jót neki, ha belterjessé válik - jegyezte meg. Mindkét vezető több rendezését látta a világban, ezek alapján döntöttek meghívásáról. Újító, formabontó Aidát akartak látni.

"Életem nagy részét külföldi operaházakban rendezéssel töltöm és valóban könnyebbség, ha van folyamatosság, ha az ember ismeri az adott opera belső életét és a külső környezetet. Egy idegen társulattal előbb meg kell ismerkedni, ez mindig energiákat követel az embertől. Szeretek visszajárni oda, ahol már tudom, hogy mik a játékszabályok, hogyan gondolkodnak az emberek a színházban és azon kívül" - fejtette ki a rendező. Az ismeretlen terep viszont újabb kihívást jelent, sőt felfrissülést hoz. Az ember nem süppedhet be a karosszékbe, nem nyugodhat le, mert a kérdéseket újra fel kell tenni. "Általános tendencia, hogy hajlamosak vagyunk az operánál, de az operetteknél is elringatni magunkat, holott a daraboknak üzenetük van, komoly, keserű vagy ironikus, éles társadalomkritika. Erről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni" - jegyezte meg. 

Az Aida előadásai között akad olyan, ahol van elefánt és teve is, de egy országban több operaház is van, például mondják, hogy a spliti opera milyen szép, tradicionális Aidát csinált. Miért ne lehetne más szemléletű, felrázó Aida-előadás is ugyanabban az országban - vetette fel. Többféle gondolkodás van - ez az élet, legyen ilyen is meg olyan is, mindegyikből lehet tanulni, "nekem ez az álláspontom, én ezt tudom képviselni a munkáimmal, mert ez érdekel. Az nem, hogy rendezzek egy szép, piramisos operát a veronai Arénában" - összegezte Kovalik Balázs, akinek a Magyar Állami Operaház a 2013-as év első hónapjaiban három rendezését is újra műsorra tűzi.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.