Az évadnyitó Utcabál hagyományosan a közönség és a színház közös ünnepe, idén pedig minden eddiginél különlegesebb programkavalkád várja az érdeklődőket. Szeptember 13-án a József Attila Színház előtti tér megtelik zenével, játékkal, titkokkal és varázslattal, hogy a látogatók testközelből élhessék át a színház sokszínű világát.
A délután egyik fénypontja kétségkívül Szulák Andrea fellépése lesz, aki a legendás C’est La Vie dallal ajándékozza meg a közönséget.
A színház népszerű művészei két zenés blokkban hozzák el a legismertebb musical- és vígjáték-slágereket,
többek között a Shrek, a Made in Hungária és a Flamenco – Vérnász darabjaiból, garantálva a jókedvet és az önfeledt éneklést.
A jó hangulatért a nap házigazdái, Fekete Gábor és Fila Balázs felelnek, akik műsorvezetőként kísérik végig a programot. A rendezvény különlegessége, hogy minden programnak megvan a maga házigazdája: Fehér Anna vezeti a színházi aukciót, Pikali Gerda a nevetőbajnokságot, míg Chajnóczki Balázs az improvizációs játékokba vonja be a közönséget.
Emellett flashmob, kulisszajárás és gyerekprogramok – kézműveskedéssel és kerámiázással – színesítik a délutánt.
Az aukció különösen nagy izgalmakat tartogat: a látogatók színházjegy mellé kapott korongokkal licitálhatnak igazi relikviákra. Kalapács alá kerül többek között Zöld Csaba portréja a 9-től 5-ig előadásból, Szinetár Dóra írógépe, Szabó Máté portréja a Valami bűzlikből, Fila Balázs „Kecskefogó” plakátja, valamint Galambos Erzsi elegáns kalapja a Mici néni két életéből. Ezek a különleges tárgyak nemcsak színháztörténeti emlékek, hanem új otthonra találhatnak a rajongók körében.
Az ünnep nem ér véget a nappal: este a nagyszínpadon is felgördül a függöny. Vendégként a Szabadkai Népszínház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója, Barta Lajos Szerelem című vígjátéka érkezik, amely három nővér történetén keresztül árnyalt humorral és drámai erővel mutatja be a szerelem sokféle arcát.
Az Utcabál mindenki számára ingyenesen látogatható, az esti előadásra pedig jegyvásárlással lehet belépőt váltani.
További információk a József Attila Színház oldalán.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Évadnyitó Utcabál a József Attila Színház előtt (Forrás: József Attila Színház)
hírlevél












