Zenés színház

Sok műhó semmiért

2017.07.16. 14:12
Ajánlom
Franco Zeffirelli 1963-as hagyományos rendezése 2015 után tért vissza Scalába. A szereplők közül a bolgár Szonja Joncseva ígérte a legtöbbet, aki a Metben fog a következő idényben ismét Mimìt énekelni, karmesterként pedig a mostanság leginkább Bécsben tevékenykedő Evelino Pidò működött közre. Csalódást szerencsére nem okoztak, bár ritkák voltak az emlékezetes pillanatok is.

Pesten két és fél éve láttam a Bohéméletet a „hagyományos” decemberi repertoár tartozékaként (A denevérrel együtt), és az előadás pedig pont annyira fásultra és érdektelenre sikeredett, mint amilyenre az ilyen kötelező körök sikerülni szoktak. Ajándékba kaptam a jegyet, de nem tudtam megbocsátani Rodolfo elbicsakló magas hangját az első felvonásban vagy a teljesen jellegtelen kabátáriát. Így nagyon örültem, hogy 2015 augusztusa után újra játszották a Scalában a Bohéméletet – részben ismerős szereplőkkel.

A rendezés a hagyományos vonalat képviselte, visszatért az 1963-as Franco Zeffirelli-féle előadás. Akinek ismeretlen lenne, annak a YouTube-on is elérhető felvétel is megerősítheti, hogy eléggé hasonlít a mi Oláh Gusztávunk látványvilágára.

Bár nekem jobban tetszettek a magyar megoldások, főleg a második felvonás elrendezése, szereplőinek mozgatása – ha már mindenképpen hagyományőrző előadáshoz ragaszkodunk. Herbert von Karajan helyére most Evelino Pidò lépett, aki szép munkát végzett, bár a helyi kritikusok lelkesedése nem ragadt rám. A Nyugat lányában, de a Bohéméletben érezhető leginkább, hogy mennyire más Puccini elképzelése: ezekben az operákban inkább a zene követi az eseményeket, nem pedig az egymás után helyezett áriák alakítják a dramaturgiát. Pidò vezénylését azért nem tartom kivételesnek csak jónak, mert hiányzott belőle az ehhez a felfogáshoz szükséges érzékenység és figyelem, amivel Chailly tavalyi Fanciullájában kiválóan bizonyított.

Mindenképpen Szonja Joncsevával szerettem volna hallani az előadást. A bolgár szopránnak elképesztően ível a pályája, ehhez képest, főleg az első felvonásban, a magasságainak fénye és csengése nem volt tökéletes, időnként az az érzésem támadt, hogy talán megártott neki a díszlet hideg téli levegője. A második felvonásban kimondottan zavarba jöttem, amikor a Musettát éneklő Federica Lombardi kifejezőbben, mutatósabban énekelt a főszereplőnél. A végére, különösképpen a harmadik felvonásra sokkal jobban érvényre jutott Joncseva drámai kifejezése és szép megformálása, ami így az előadás egyik erősségévé vált.

Fabio Sartori (Rodolfo) ezen az estén nem győzött meg. A kifogásom ízlésbeli, ugyanis teljesen biztos a támasza, végig kiválóan összpontosít, hallatszik, hogy nem egy feltornázott bariton. Ennek ellenére a magasságaiból szintén hiányoltam a fényt és a csillogást, talán egy árnyalatnyit a kelleténél hátrébbról szólnak ezek a hangok. Kisebb szünet után a következő idényben ismét jön majd a Simon Boccanegra és az Aida c. operákban, utóbbival remélem feledtetni tudja majd egy korábbi Erkeles Radames borzalmát.

A kisebb szerepek közül mindenképpen szeretném kiemelni Carlo Colombara (Colline) alakítását. Áriáját szép zenei megoldások mellett kellően érzelmesen adta elő, Colline áldozatkészsége hihetővé vált. A 2015-ös énekesek közül megmaradt Mattia Olivieri Schaunardként, míg az év elején játszott kiváló Don Carlos Rodrigója után Simone PiazzolánakMarcello jutott, mindketten nagyon magabiztosan és kellő igényességgel énekeltek. A kórus és a gyerekek ismét jól szóltak, talán a második felvonás jobb rendezése domboríthatta volna ki még jobban a teljesítményüket. Előbbi természetesen nem magától értetődő, Bruno Casoni és a tagok megfeszített munkájának eredménye.

A végén megérdemelten szólt a taps (már az utolsó ütem közben is), hiszen hamis hangot, rossz belépést vagy bántó zenei megoldást nem hallhattunk, a karmester pedig Joncsevával és Sartorival biztosan vitte a darabot. De a rendezés biztonsági játék volt: nem láthattunk semmi megdöbbentőt, sem kedvező, sem botrányos irányban. Valami apró többlet hiányzott, ami kiemelte és emlékezetessé tette volna az előadást.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Plusz

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Klasszikus

Várdai István szólójátékával indítja az évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Zeneakadémián nyitja meg az idei évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar október 25-én. Az új művészeti igazgató Várdai István szólistaként is fellép az évadnyitó koncerten. A műsorban J. S. Bach és fia, C. P. E. Bach, valamint Mendelssohn klasszikus darabjai szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Eladta alapítója portréját a londoni Királyi Operaház, hogy túlélje a járványt

A képet David Hockney, az egyik legkeresetebb élő művész készítette még a hetvenes években. Értékét az is növeli, hogy Hockney alig fest felkérésre. A portrét követően harminc évig nem vállalt hasonló megbízást.
Zenés színház interjú

Dobri Dániel: „Szavak nélkül mesélek el egy történetet”

Dobri Dániel szemtelenül fiatal és jóképű zeneszerző, zenei vezető. A József Attila Színházban most bemutatott Amadeus zenei világa is az ő „gyermeke”. Ennek kapcsán beszélgettünk színházról, muzsikáról, egy előadás létrejöttéről.
Zenés színház kult50

Szerepek csöndjében – Horváth Margit a Kult50-ben

Mindenki csak Huginak becézi. Anyaszínházának tartja a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat, de saját bőrén tapasztalta meg, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában.
Zenés színház hír

Bozsik Yvette Tündérkertet varázsol az Operett színpadára

„Az Operettszínház újabb ünnepre készül” – mondta Kiss-B. Atilla főigazgató a Marica grófnő közelgő bemutatója kapcsán. Az október 23-tól látható operettet 96 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan ekkor mutatták be a Király Színházban, most pedig az új előadás szólistái, valamint Bozsik Yvette koreográfus-rendező, Berzsenyi Krisztina jelmeztervező és Cziegler Balázs díszlettervező idézték meg Kálmán Imre klasszikusát.
Zenés színház kult50

Játszótárs mindenek felett – Wunderlich József a Kult50-ben

Érzékeny színpadi jelenléte és nagyfokú technikai tudása révén mindössze néhány év alatt meghatározó tagjává vált Wunderlich József a Vígszínház társulatának, ahol a nagyoktól tanulhat, a korosztályába tartozókkal pedig kísérletezve dolgozhat együtt, ami örömmel tölti el.