Nem egyszerű feladat a kicsiket megszólítani az opera műfaján keresztül.
A fiam még kicsi, de a lányom nagy segítség és inspiráció volt ezen a téren. Együtt elolvastuk, boncolgattuk is egy kicsit a mesét, utána elolvastam neki a librettót, és meghallgattuk hozzá a zenét. Bár még csak négyéves, nagyon tetszett neki.
Sok olyan játékos rész van a szövegben és a zenében, amire felfigyelnek a gyerekek is.
Például amikor a vadmalacok bejönnek a színre. Nemcsak a szövegben, de a zenében is meglesznek a jellemzői a karaktereknek. Kukucsi, a kisvakond például népies stílusban, a falusi, paraszti világ természetességének, őszinteségének szépségét képviselve szólal majd meg.
A Coopera azt tűzte ki céljául, hogy magyar gyökerű műveket juttasson el minél szélesebb rétegekhez. Az operaelőadásokon keresztül a fiatalokat is szeretnék megszólítani. Mit gondolsz erről a hagyományőrző, kultúraközvetítő misszióról?
Nem könnyű jól teljesíteni ezt a küldetést, mert az opera többnyire rétegműfaj, amelyen keresztül nehezebb tömegeket elérni, mint a populárisabb műfajok segítségével. A Coopera azonban a mai korhoz és a fiatalság igényeihez alkalmazkodva olyan formát talált, amely alkalmas arra, hogy ezeket a nehezebb, komolyabb tartalmakat számukra is könnyebben befogadhatóvá tegye.
A most készülő produkció pedig reményeink szerint egész családokat lesz képes megszólítani annak az egyszerre hagyományőrző és műfajkitáró hozzáállásnak köszönhetően, amely a Coopera előadásait jellemzi.
Hogy zajlott az alkotómunka?
Miután újra elolvastam a regényt, szinopszis javaslatot tettem Bocskor Lórántnak, aki a Coopera ügyvezető igazgatója, illetve Molnár Levente operaénekesnek, az ötletgazdának és művészeti vezetőnek. Megírtam nekik, hogyan képzelném el operaként ezt a történetet. Mindent nem hagyhattunk benne, hiszen akkor napokig ott ülhetnénk a nézőtéren, de arra törekedtem, hogy a cselekmény fő váza, a jellege és a legfontosabb mondanivalója megmaradjon. Ezt a szinopszist kezdtük el utána kidolgozni Murányi Sándor Olivér íróval együttműködve. Én írtam azokat a szövegeket, amik a történet fő szálát viszik előre, ő pedig elsősorban a kar számára írt verses szövegeket, amik költészetet és színt csempésznek a librettóba. Minden egyes részletet átküldtünk a zeneszerzőnek, Szüts Apornak is. Ő újraértékelte a szövegeket aszerint, hogy mennyire működnek a zene szempontjából. Amire szükség is volt, mert én dramaturgként elképzelhetek egy helyzetet, de a zeneszerzőnek olykor más a víziója – és egy operában a szövegnek a zenét kell kiszolgálnia.

Kapcsolódó
Szüts Apor: „Nem kellene mindenáron ragaszkodnunk az opera régi dogmáihoz”
Az erdőben élő kis törpét, Csipikét könnyedén szívünkbe zárhatjuk. Ez a nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkező, olykor zsémbes és fontoskodó, de jószándékú kis teremtmény, akit Fodor Sándor író alkotott meg, szórakoztató és tanulságos kalandok sorát éli át, melyekből a Coopera szárnyai alatt most egy minden generáció számára műélvezetet kínáló ifjúsági opera készül. Az előadás kapcsán a zeneszerzővel, Szüts Apor karmesterrel, a Virtuózok zenei vezetőjével beszélgettünk.
Hiába írsz olyan szöveget, amit utána az énekes nem tud elénekelni.
Ez is fontos szempont volt. De vannak olyan részei is a készülő műnek, amikor Apor elképzelése szerint a zenei részek fejezték ki az érzelmeket, nem kellett szavakba önteni őket. Ez egy nagyon összetett és sok odafigyelést igénylő munkafolyamat volt. Ráadásul a férjem, Zakariás Zalán fogja majd megrendezni az előadást, így ő is tudott segíteni. Elmondtam neki, mit és hogyan képzeltem el dramaturgként, ő pedig segített abban, hogy a színpadon hogyan működhet az, amit megálmodtam.
Hogy lett belőled dramaturg?
Kiskoromtól kezdve nagyon szerettem írásban kifejezni magam.
Ez volt a csatornám az önkifejezésre, a bennem lévő érzések megfogalmazására. Az egyetemet aztán Kolozsváron végeztem el. Angol-magyar szakra jártam, ahol főleg a tudományos írást gyakoroltuk. A kreatív írást saját örömömre űztem. Mivel mindig is szerettem színházba járni, egyre több előadást néztem meg. Kritikákat, elemzéseket írtam róluk, és megismerkedtem az alkotókkal. A mesterképzést Budapesten végeztem el, anglisztika szakon. Nem mentem színháztudományi szakra, mert a színház belső világát igazán megismerni úgyis csak gyakorlatban lehet, de az anglisztikán belül a dráma szakirányt választottam, ami később a műfordításoknál sokat segített, és segít folyamatosan. Ebben az időben a Magyar Teátrum című lapnak írtam különböző előadásokról. Mindez nagyon sok kapcsolatot, lehetőséget kínált. Fesztiválokra jártam tudósítani, egy ilyen erdélyi fesztiválon ismerkedtem meg például a kaposvári színház egyik vezető beosztású tagjával, aki hívott, hogy dolgozzam náluk dramaturgként. Csakhogy közben – egy kritikám kapcsán – megismerkedtem a jelenlegi férjemmel is, így mellette döntöttem, és megkezdtük közös munkánkat. Most is együtt dolgozunk a Győri Nemzeti Színházban, én dramaturgként, ő rendezőként és művészeti vezetőként.
Milyen tapasztalatokat adott számodra a közös munkátok?
Zalán sokat bíztatott és bátorított, de mindig rámutatott a hibáimra is, így nagyon sokat tanultam tőle. Megtanított, hogyan gondolkodjak abban, hogy
a leírt szövegnek a színpadon meg is kell jelennie, gyakorlatban is működnie kell.
Mindent alaposan meg kell tervezni, és számtalan technikai dolgot kell szem előtt tartani, amire íróként nem gondol az ember. Az egyik színésznek be kell mennie, a másiknak ki kell jönni, esetenként át is kell öltözniük. Ezekre időt kell hagyni.
Említetted, hogy az írás számodra az önkifejezés csatornája. Dramaturgként is meg tudod élni mindezt? Bele tudod csempészni önmagadat a szövegekbe?
Örömmel szolgálom ki a mások által írt szövegek technikai átírásával a színházat, de néha azért úgy érzem, muszáj valamit a magam kedvéért is írnom, muszáj kiírni magamból a dolgokat. A kislányom születésekor például a gyerekvállalásról, az anyává válásról versben fogalmaztam meg az érzéseimet. Néha dramaturgként is van lehetőség az önkifejezésre. Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban például én dramatizáltam Szerb Antal VII. Olivér című kisregényét. Annak az előadásnak a szövegébe bele tudtam csempészni olyan mondatokat, amik azt tükrözték, ahogy én gondolkodom az életről, a szerelemről, és nagyon jólesett ezeket visszahallani a színészek szájából.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
További információ ide kattintva! >>>
Támogatott tartalom.