- Ágoston Lászlót már ismerik a Fidelio olvasói, ezért először a hölgyeket kérdezem: mit kell tudnunk rólatok, és mit tudtatok ti a Moltoperáról?

Kelenhegyi Olga Sára: Jó pár éve foglalkozom színházzal, Kolozsvárott a Színművészetin színészként végeztem - rendező képzés épp nem indult -, illetve a mesterszakot még most végzem. Főként független területen játszottam és játszom. Az opera mindig nagy szerelmem volt, de aktívan nem volt még módom foglalkozni a műfajjal, úgyhogy nagyon régóta vártam a lehetőséget. Kifejezetten szerettem volna a Moltoperával együtt dolgozni, mert elkötelezett híve vagyok a független műfajnak. Azt gondolom, hogy rengeteg jó tud kisülni abból, ha sikerül kivinni a művészetet az intézményes keretekből.

Mátrai Diána Eszter: Az utóbbi években, ami korábban körvonalazódott, hogy operával szeretnék foglalkozni, valósággá vált. A bölcsészkar után elvégeztem a színházi dramaturgia szakot, és már az egyetem alatt jó pár operaprodukcióban vettem részt szervezőkéntvagy asszisztensként, dramaturgként. Közreműködtem például a Crescendo Nyári Akadémián, a Zeneakadémia operavizsgáin, de az Operaházban is dolgoztam már, Zsótér Sándor mellett Haydn A filozófus lelke... című operájában tolmácsként, és a bécsi Staatsoperben is eltölthettem egy évadot ösztöndíjasként. A Moltopera társulatából több énekest is az operavizsgákról ismerek, tulajdonképpen ők kerestek meg, hogy nem volna-e kedvem "besegíteni".

- A Moltoperát bemutató interjúban egy évvel ezelőtt egy másik Mozart-operával és egy másik rendezővel kapcsolatban, Laci,  azt nyilatkoztad: szerettétek volna, hogy egy „hozzánk hasonlóan fiatal, az operára még szűz szemmel néző rendező új levegőt tudjon behozni a produkcióba". Hasonló szándék vezetett a hölgyek felkéréséhez?

Ágoston László: Hihetetlen belegondolni abba, mennyire megváltozott az elmúlt fél-egy évben a Moltopera és az opera műfajának a viszonya. Igen, úgy indultunk el, hogy kizárólag tradicionális rendezésben gondolkodunk, sőt, a lányoktól is ezt kértem először...

KOS: ...amit én azonnal elutasítottam...

ÁL: ...de az égiek úgy intézték, hogy egy olyan darabot tűzzünk műsorra, amely nemcsak felkínálja a kortárs értelmezés lehetőségét, hanem igényli is. A Moltoperának ugyanakkor továbbra is erős célkitűzése, hogy előadásaiban érthető, dramaturgiailag követhető legyen az adott opera. Vállalom a véleményemet: szerintem a Varázsfuvola története komolyabb beavatkozás nélkül nem mesélhető el színpadi környezetben komolyabb logikai bukfencek nélkül.

KOS: Természetesen ezzel sem értünk egyet! (nevet)

ÁL: Egy szó, mint száz, éppen egy ilyen "katyvaszos" mű színpadra állításánál jön jól, hogy olyan friss koponyák csatlakoztak hozzánk, akiket még nem mérgeztek meg az operai konvenciók és elvárások.

- Nyilván ezért jön jól egy dramaturg - annak ellenére, hogy ilyen kis költségvetésű társulatnál egyáltalán nem magától értetődő az alkalmazása. Vagy a  Szemerédy-Parditka rendezőpáros mintájára ti is tandemben repültök?

MDE: Egyáltalán nem, és fel sem merült a rendezői feladatok megosztása közöttünk.

KOS: Szerintem a színház nem demokratikus intézmény. Minden produkciónak kell, hogy legyen egy feje, aki a bemutatott történettel mondani akar valamit. Épp ezért nem értek egyet azzal, hogy ne lenne a Varázsfuvolának dramaturgiai íve: van neki, csak kell egy rendező, aki a színpadon ezt az ívet megmutatja. Persze óriási segítség, hogy olyasvalakivel dolgozhatok együtt, akinek sokkal nagyobb a tapasztalata az opera világában, mint nekem. Ezzel együtt a dramaturg alapvető feladata az, hogy folyamatosan kikezdje a koncepciót, s a kérdéseire adott válaszok révén érjenek, tökéletesedjenek a rendező elképzelései.

- És mi lesz az az ív, amit Dini segítségével megrajzoltok?

MDE: Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a mi - egyetértésben kialakított - Varázsfuvola -történetünk abszolút a mozarti mentén halad, annak a problematikájából indul ki, annak a céljait tartja szem előtt. A keszekusza cselekményszövést sem negatívumnak fogjuk fel, hanem dramaturgiai és tartalmi jelentést tulajdonítunk annak, hogy a szereplők miért beszélnek "össze-vissza", miért nem tudják sohasem, hogy hol vannak, és miért viselkednek úgy, mintha mindig álomból ébrednének. Ehhez a szokatlan, szinte szürrealista szerkesztéshez kellett találnunk egy formanyelvet és valamiféle keretet.

KOS: Kicsit "kiszúrás" volt velem szemben, hogy egy olyan dramaturggal kerültem egy csapatba, akinek az egyik dédelgetett álma a Varázsfuvola színpadra állítása. (nevet) Úgyhogy nem volt más választásom, minthogy erősen ragaszkodjak a saját, nagyon erős képi világomhoz, és azokhoz a csomópontokhoz, amelyek Dinihez képest bennem jóval rövidebb idő alatt kiérlelődött darabolvasat alapján megfogalmaztam.

- De a Varázsfuvoláról mindenkinek: nektek, a társulatnak és a nézőknek is van többé-kevésbé határozott elképzelése, hiszen mindenki látta legalább egy változatban. Téged milyen élmények befolyásoltak?

KOS: Történetesen az én egyik első színházi élményem is egy Varázsfuvola. Lehettem vagy öt éves, és az előadás végére csak az járt a fejemben, hogy mi történt a sárkánnyal. Na, a mi Varázsfuvolánk nem sárkányokról és színes madarakról fog szólni. Ehelyett az Éj királynője-szerep problematikájára figyelünk, azaz arra, hogy a mai világban hogy tudjuk elgondolni és megvalósítani azt, hogy Sarastro egyetlen csettintéssel eltünteti. Másrészt a darabban nagyon erős, férfi-női kapcsolatteremtés körüli kérdésekből indultunk ki. Mi is az igazi baja Taminónak és Papagenónak? Miért nem tudják az érzelmeiket kifejezni? És mi az igazi szerepe Sarastronak mint segítőnek mindebben?

- Szóval Sarastro mint Csernusdoki jelenik majd meg, az elmaradhatatlan pszichológus-dívánnyal?

KOS: Valahogy úgy. De visszatérve az előző kérdésedre: nem gondolnám, hogy létezne "A Varázsfuvola", csak értelmezések és közegek vannak. A mi olvasatunkban a Varázsfuvola meseszerű síkját nem tüntettük el, de a saját világunk alapján közelítettük meg, sok szempontból nagyon is realista módon. A mi felfogásunkban egyfajta terápiás eszköz a mese, amelyben a konfliktushelyzetek feloldódhatnak.

- Milyen nyelven zajlik majd mindez?

 MDE: Magyarul, de helyenként a koncepciónkhoz, másrészt az énekelhetőséghez igazított szöveggel. A Schikaneder által írt, meglehetősen fárasztó prózai betéteket viszont elhagytuk, helyettük a legszükségesebb jelenetekhez magam írtam átvezető szöveget.

- Anélkül, hogy minden poént lelőnénk, talán elárulhatjátok: milyen díszletekre, kellékekre, látványelemekre, mozgásokra számíthatunk?

ÁL: Szeretném megerősíteni, hogy ez a Varázsfuvola nem egy tollas Papagenóról fog szólni, nem lesz benne zsákba csomagolt Pamina, nem lesznek piramisok, pálmafák és gondolák...

MDE: ... merthogy az eredetiben, kotta szerint tele van ezekkel....

ÁL: ... lesz viszont egy olyan kortárs környezet, amire sokan fogják azt mondani, hogy "a tradíciókat zászlajára tűző Moltoperától nem ezt vártuk". Ez persze nem teljesen igaz, hiszen már több előadást is megélt hagyományos szerkesztésű-rendezésű, egyórás és koncertszerű Varázsfuvola-keresztmetszetünk és csak ezután fogtunk bele a mostaniba. Nagyon kevés kelléket fogunk használni, de ez nem kényszer, hanem vállalt döntés, mert szeretnénk a produkciót a későbbiekben minél több helyszínen előadni. Nem hinném, hogy kamionnal fogunk tudni díszletet szállítani, és a vidéki iskolák tornatermeiben zsinórpadlást sem fogunk találni. Minimalista, ugyanakkor nagyon izgalmas lesz tehát a díszlet. Ami pedig az énekeseket illeti: mivel a produkciónk nem mesevilágban játszódik, az énekesek sem bújhatnak el a szép jelmezek és díszletek mögé, úgyhogy nem lesz elég "szépen" énekelniük, hitelesen kell játszaniuk is. Teljes zenekarunk sajnos nem leszmaradunk tehát a Moltopera elmúlt egy évét is meghatározó kamara-felfogásnál. De minden esetlegességtől függetlenül biztos vagyok benne, hogy ezzel az előadással nagy lépést tesz előre a Moltopera azon az úton, amit a társulat megalakításakor kijelöltünk.

Szeretne két jegyet az előadásra? Kattintson a képre!

- A Moltopera már foglalkozik egy ideje a Varázsfuvolával. Milyen viszonyban lesz a  Müpa-beli produkció a Szigeten látott keresztmetszettel?

ÁL: Tulajdonképpen két Varázsfuvola-produkciónk fut párhuzamosan: egy tradicionális -  ezt vittük a Szigetre és Ajkára, és egy kortárs, a Varázsfuvola! Szeretem!. Fél évvel ezelőtt, amikor a Müpa-beli előadást elvállaltuk, még egészen más elképzelésekkel kezdtünk neki a próbáknak. De pontosan a darabbal való foglalatoskodás, az énekes próbák és a korábbi tradicionális -keresztmetszetek tapasztalatai vittek minket el a kortárs irányba. A november 3-i előadás mindenben különbözni fog a Szigeten látottól, teljesen szabad kezet kaptak a lányok.

KOS: Mi Dinivel az eddigi Moltopera-fellépésekre koncertekként tekintünk, és pont ezért is határolódunk el a Szigeten bemutatott produkciótól. A fő célunk az volt, hogy színházi előadást állítsunk színpadra.

MDE: A Müpa-beli előadásra nem is szabad a szó szoros értelemben vett keresztmetszetként tekinteni (bár ekként lett meghirdetve). A kihagyásoknak a koncepciónkban jelentése van, úgyhogy a néhány elhagyott, illetve lerövidített részlet ellenére a színpadon a teljes opera megjelenik.

- A Moltoperával párhuzamosan a Fidelión kiemelt figyelemmel követjük Philipp György alternatív operaprodukcióit is. Kézenfekvő az összehasonlítás, hiszen ő is rendezett Mozartot minimál zenekarral a Fesztivál Színházban, sőt van némi átfedés az énekesek között is. Rajta tartjátok egymáson a szemeteket?

MDE: Egyelőre nehéz még párhuzamot vonni, hiszen ez lesz a Moltopera életében az első operaelőadás. Nekem egyébként nagyon tetszik, amit Philipp Györgyék csinálnak, és igen, az én célom is hasonló alternatív,  és nagyon magas színvonalú előadást létrehozni.

ÁL: Hozzátéve, hogy a Moltopera sosem szeretne alternatív társulattá válni!

KOS: Korábbi színházi tevékenységeim alapján én úgy gondolom, hogy - Schilling Árpáddal egyetértve - nem alternatív, hanem független produkciókról és társulatokról kell beszélni. Lehet a rendezésünket kortársnak, modernnek hívni, de az alternatív jelzővel együtt értett negatív konnotációkat visszautasítjuk. Abban a tekintetben ráadásul maximálisan tradíciótisztelőnek tartom magunkat, hogy a kottából indultunk ki, és a mozarti zenéhez nem nyúltunk.

- A manapság  oly divatos félig-szcenírozott skatulyát is visszautasítanátok?

MDE: Nem patikamérlegen mérjük a szcenírozás fokát. Igazi zenés színházat akarunk csinálni.

KOS: Az opera szerintem csak akkor működik, ha annak tekintjük, ami: olyan színháznak, amiben énekelnek. És azért énekelnek benne, mert az opera-műfaj nyelve a zene. Ennek megfelelően rendezzük be a színpadot, és irányítjuk az énekeseket úgy, hogy szerves egészet alkosson a - szerény - eszköztár, amivel gazdálkodni tudunk.

- Hol tart most a próbafolyamat?

ÁL: A színpadi próbák október 10. körül kezdődtek. Az előadásig még készülünk néhány olyan nem szokványos operai megjelenéssel - flashmobbal - is (ezek egyikéről készült a fenti videó - a szerk.), amellyel arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy ez a Varázsfuvola! Szeretem! nem egy poros operai produkció lesz. Remélem, hogy az előadásunk erős érzelmeket vált majd ki, azaz nagyon sok  nézőnek tetszeni, de sokaknak fájni fog.

MDE: Persze, hiszen több szereplő tragédiájáról van szó a színpadon, és mély érzelmeket, átérezhető történeteket mutatunk be. De a vége pozitív! (nevet)