Gondolnánk-e első pillantásra, hogy A víg özvegy nyitott mű? Vagyis hogy ki-ki, kora, képessége, érdeklődése szerint, nagyon sok mindent kiolvashat belőle. Ugye? Pedig... És mindez Znamenák István kaposvári rendezéséből válik világossá. Znamenákot ugyanis láthatóan igen sok minden érdekli: szórakoztatni à la kommersz, szórakoztatni à la Kaposvár, ráadásul mondani is valamit a korról, amiben élünk. De sokféléből kevés - az nem biztos, hogy mindig elég.
„A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is" - véli bizonyos Franz Lehar, szakmája szerint karmester, operett-komponista Mein Werdegang című művében. Túl a kezdeti testi-lelki rezdülésen, amiért A víg özvegy három központi szerepét - Hannát, Danilót, Valencienne-t - fővárosi vendégművészek játsszák a Csiky Gergely Színházban, világossá válik: a Párizsban és környékén játszódó huszadik század eleji történet kaposvári verziója kacérkodik a megmerítéssel-megmerítkezéssel. Az első felvonás (mű)márványlépcsős, (mű)pálmás, jobbra-balra kisebb-nagyobb nemzetiszínű selyemlobogókkal felékesített díszlete, klakkos-frakkos, nagyestélyis jelmezei, a második felvonás realisztikus hajófedélzete a századelő nagypolgári miliőjét idézik. Itt (vagyis ott) realizálódik tehát a cselekmény: az érdekházasítás ötlete és a megvalósítással járó nehézségek komikus elősorolása a kiürült pontevedrói államkincstárt feltöltendő.
Arról volna itt szó tehát, hogy egyes magasztos eszméket és értékeket - ó, jaj, barátság és jaj, szerelem - semmibe vesznek, a pénz szolgálatába állítanak, mert semmi sem fontosabb annál, hogy a recesszió tovaszálljon; más magasztos eszméket és értékeket pedig - mint a patrióta honszeretet - az őrületig túldimenzionálnak, miközben a politikusi kezek zsírosodnak, zsebek megtömődnek, érdemrendek sokasodnak. Nem én mondom: Lehár mondja, illetve a librettót jegyző Victor Léon és Leo Stein, illetve a textust Gáspár Margit fordítása alapján magyarító, remekbeszabott szövegkönyvet létrehozó Eörsi István. Ebbe az operettbe bele van írva a mi korunk, ha úgy akarjuk, és Znamenák úgy akarja, ha módjával is. Színre lép például két, olykor piros-fekete zászlót előhúzó, mondjuk úgy, vendégalbán, beépült elemek, titokzatos merénylők. Nyári Oszkár és Serf Egyed olyan lubickolva komédiázik a párszerepben, hogy öröm nézni, nekik-velük ellenállhatatlanul mókás játékokat talál ki Znamenák. Nyári egy hatalmas fúróval merül például alá a tengerbe, hogy Hanna jachtját orvul meglékelje, majd tíz perc múlva a hajó másik oldalán bukkan fel, fején némi hínárok. És más oldalról képes az embert gyomron szorítani a fenti kettő ténykedése, mert a néző legalább pillanatokra megérzi, hogy ott, fönn, a színpadon róla van szó. Hogy a játéknak tétje van. Ezekben a momentumaiban kifejezetten jó az előadás, egyébként pedig igényesen működő zenekarral (karmester: Selmeczi György), tempós táncbetétekkel szakszerűen (bár Bodor Johanna koreográfiáinak szűk a kaposvári színpad), meglehetős ritmusban csordogál.
Herczenik Anna Glavari Hannája hangilag akkor is fölényesen abszolvált címszerep, ha az első felvonás mélyregisztereiben a tónus kicsit színtelen, és még az sem rontja jelentősen az összképet, hogy a cicázó özvegy figurája nem jut sehonnan sehová: karakter van, alakítás nincsen. Bucsi Annamária vokálisan kifogástalan, mozgásában talán kissé merev és egysíkú Valencienne. Homonnay Zsolt erős színekkel jeleníti meg Danilót: duzzogása, lángolása, dorbézolása, de még horkolása is sok. A színészről sugárzik az óriási színpadi és bonvivánrutin. Úgy képes hatása alatt tartani a közönséget, hogy színészete techniká(k)ból fogalmazódik, és színvonalas is a maga nemében, de alakítása totálisan reflektálatlan; ily módon - a sok hangsúlyozottan reflektált mellékszerep-alakítás mellett - szinte idegen az előadás szövetében. Kőrösi András könnyedén villantja fel a hatalomittas, korrupt, atyai szerepben tetszelgő, mégis (vagy éppen ezért) emberszabású államférfi, civilben megcsalt férj karakterét. Sarkadi Kiss János és Fándly Csaba spanyol-francia haszon- és asszonyleső diplomatapárosa klasszikus bohózati kettős, magas színvonalon abszolválva. Az előadás legnagyobb nyeresége mégis Némedi Árpád ízlésesen kulisszahasogató Nyegusa. A nagykövetségi mindenes megformálása szabályos és ragyogó kabinetalakítás, tele élettel, igazsággal, színészettel. Némedi szép ívet rajzol a figurának mindenki kapcájától mindenki hitelezőjéig, Znamenáktól pedig megkapja ajándékba Szu-Csong egyik dalát A mosoly országából, és a maximban, orfeumi táncosnők között előadott Vágyom egy nő utánból olyan mélység, tragikum szivárog, hogy az előadás csúcspontjává emelkedik. Legalább volt neki ilyenje is.
2010. január 22. 19:00 - Csiky Gergely Színház, Kaposvár
A víg özvegy
Zene: Lehár Ferenc
Szöveg: Victor Léon, Leo Stein
Gáspár Margit átdolgozásának felhasználásával fordította: Eörsi István
Dalszövegeket fordította: Mérei Adolf, Eörsi István
Glavari Hanna, gazdag özvegy: Herczenik Anna
Gróf Danilovics Daniló, követségi titkár: Homonnay Zsolt
Báró Zéta Mirkó, nagykövet: Kőrösi András
Valencienne, a felesége: Bucsi Annamária
Camille de Rosillon, francia attasé: Kóbor Tamás
Nyegus, mindenes: Némedi Árpád
Sebastian Cascade, diplomata: Sarkadi Kiss János
Raoul Saint Brioche, diplomata: Fándly Csaba
Kromov, politikai tanácsos: Lecső Péter
Olga, a felesége: Csapó Virág
Bogdanovics, konzul: Mózes Balázs
Sylviane, a felesége: Német Mónika
Prisics, katonai attasé: Takács Géza
Praskovia, a felesége: Varga Zsuzsa
Táncosok az orfiból: Czene Zsófia, Grisnik Petra, Kovács Zsuzsa, Lestyán Luca, Sárközi-Nagy Ilona, Rácz Panni
Vendégek, pincérek, matrózok: Barsi Márton, Csonka Ibolya, Erdős Éva, Fábián Zsolt, Hornung Gábor, Horváth Zita, Kalmár Tamás, Karácsony Tamás, Kósa Béla, Lugosi György, Nyári Oszkár, Serf Egyed, Sugár Kinga, Szvath Tamás, Tóth Eleonóra
A Vikár kórus tagjai: Bergovecz Dávid, Bodó Ildikó, Gschwindt Balázs, Magács Imre, Szűcs László, Tinusz Kinga
Díszlet: Znamenák István
Jelmez: Cselényi Nóra
Koreográfus: Bodor Johanna
Karmester: Selmeczi György
Rendező: Znamenák István
hírlevél
