Zenés színház

Startol a Bartók Plusz Operafesztivál

2017.06.16. 15:45
Ajánlom
Európai színpadok és kortárs operaelőadások legjobbjait hozza a fesztivál Miskolcra, de mindenekelőtt igazi ünnepi hangulatot.

Péntek este 6 órakor hatalmas parádéval indul az idei Bartók Plusz Operafesztivál. Az ünnepi felvonulás a miskolci Hősök terénél kezdődik és a Szent István térig tart, és rögtön két utcai produkciót is láthat a nagyérdemű. Fél héttől a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara "bemelegítő" koncertet ad, fél nyolctól pedig a Déryné-kertben, a Színház teraszon a Miskolci Balett tagjai táncolnak.

Az esti, monumentális koncert pedig méltó módon zárja a napot: Kodály két nagy opusza, a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum után elhangzik Fekete Gyula Csellóversenye, melyet erre az alkalomra komponált a szerző. Kodály rendkívül szenvedélyes, egyéni zeneszerzői hangja Fekete Gyulát is inspirálta.

A fesztivál későbbi része sem lesz kevésbé színes. Az Ezrek operájáról, melynek célja, hogy az opera műfaját az utcára, az emberek közé vigyék a szervezők, itt írtunk. A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatóját pedig interjúnkban faggattuk az örökérvényű műfaj feltámadásáról.

Operát mindenkinek!

Kapcsolódó

Operát mindenkinek!

Ezrek operája címen a Bartók Plusz Operafesztivál minden évben bemutat egy népszerű dalművet a nagyközönségnek, szabadtéri előadás keretében, sajátos helyszíneken. Idén sem lesz ez másképp. Illetve csak egy kicsit...

Mozart, Verdi és Puccini népszerű szerző volt a maga idejében, és ez újra megismétlődhet

- ekkor így fogalmazta meg a fesztivál célját Kesselyák Gergely. Reméljük, hogy Ön is ellátogat a Miskolcra! A 10 nap alatt két kollégánk fesztiválnaplót ír, melyben minden izgalmas történést megörökítik. Ma Hózsa Zsófia utazik a fesztiválra, holnap az ő élményeiről olvashatnak.

De a legjobban annak örülünk, ha Ön ezt most nem is látja, mert valahol - útban Miskolcra - az esti ünnepi felvonulásra igyekszik, hogy részt vegyen abban, amikor a művészet veszi át a hatalmas egy városon, tíz napon át.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ennek vége, első dolgom találkozni a zenekarommal

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmestere azt mondja, hozott a járványhelyzet jót is a rossz mellett. De vannak dolgok, amelyek ne maradjanak így. Például, hogy nem találkozhat a zenekarával.
Vizuál

Online elérhető művészeti filmek a napfényes Itáliáról

Online elérhető A művészet templomai című népszerű ismeretterjesztő sorozat, első körben hat film, köztük a firenzei Uffizi képtárat, Róma bazilikáit, a milánói Scala történetét, Leonardo és Raffaello életpályáját bemutató alkotások nézhetők.
Klasszikus

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.
Színház

Kováts Adél: „Nem csak a járványt kell túlélnünk”

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.
Vizuál

Ki a legdrágább kortárs magyar festő? Itt vannak a rangsorok!

A Top10 élő magyar művész rangsora a 2019 aukciós eredmények alapján: Lakner László, Nádler Istán, Reigl Judit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház online közvetítés

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Zenés színház hír

Nem tartják meg idén a Bayreuthi Ünnepi Játékokat

Elmarad idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok programsorozata a koronavírus-járvány miatt - jelentették be kedd este a világhírű németországi Wagner-fesztivál szervezői.
Zenés színház hír

Plácido Domingo elhagyhatta a kórházat

A veterán spanyol énekes azután került kórházba Mexikóban, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje.
Zenés színház hír

2021-re halasztják a Turandot bemutatóját a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Giacomo Puccini Turandot című operájának 2020. július 8-i premierjét és az idei nyárra tervezett összes további előadását 2021 nyarára tolják el a szervezők. A jegyek beválthatók a következő évi időpontokra.
Zenés színház bánk bán

Online tartják meg a Bánk bán előadásaira hirdetett meghallgatást

Nemcsak az internetre költöztette a meghallgatást, de a jelentkezési határidőt is meghosszabbította a Coopera április 15-ig.