A My Fair Ladyt gigantikus méretű színpadon, négyezer néző előtt színre vinni közepesen főbenjáró istenkísértés. Kétségtelen, hogy a 60-as évek egyik legnagyobb musical- és filmsikere alkalmas arra, hogy estéről estére megtöltsön egy ilyen óriási nézőteret, ám tény az is, hogy a darab inkább kamaraszínpadra kívánkozik: a cselekmény jelentős hányadát a főszereplői hármas, Eliza Doolittle, Higgins professzor és Pickering ezredes jelenetei szervezik, viszik előre. Ennek megfelelően a szegedi előadás díszlettervezője, Khell Zsolt a tér legközepére kicsi szobát tervezett, a rendező, Novák Eszter pedig a kamarajelenetek alatt is igyekszik a színpadot teljes szélességében és mélységében kihasználni. Ennek (a tér minél tágasabb használatának) eszköze egyrészt Khell hatalmas gramofonja és metronómja, mely uralja a színpadképet, s egyben el is emeli, teátrális élménnyé teszi az előadást; másrészt a folyamatos, mindennemű realizmustól ódzkodni igyekvő háttérvetítés, mely eligazít a (külső) helyszínek felől, és közeliket mutat a szereplők arcjátékáról. Ily módon a tér eredendő hátrányait jórészt sikerül kiküszöbölni, ám nem lehet nem észrevenni, hogy a belső kamarajelenetek jóval tempósabbak, pergőbbek, a külsőknél pedig rendre tempót veszít az előadás, amelynek helyenként nagy látványosságok: tűzijáték, élő lovak, valódi autó kölcsönöznek igazi spektákulumjelleget.

Bár a térkörülményekből adódó nehézségek nem róhatók fel Novák Eszternek és alkotótársainak, másképp áll a helyzet a szöveggel és a dramaturgiai építkezéssel. Varró Dániel fordítását a színlap frissnek bélyegzi, noha inkább tegnapelőtti, mint tegnapi: Varró a 2003/2004-es évadban a Pécsi Nemzeti Színház Babarczy László rendezte előadásához készítette a magyarítást, melyet ugyanabban az évadban Béres Attila egri rendezése is felhasznált. A szegedi verzió rendezői értelmezésében talán éppen a „mai magyarul" megszólaló szöveg volna a kulcs a mai kor mai nézőjének felcsigázásához, és Varró szóvirágokkal meg-megzsúfolt nyelve sokszor fel is mutatja önnön alkalmasságát, ám a fordítás és annak revíziója (dramaturg: Kárpáti Péter) nem teljesíti be, de még csak nem is igazolja az előadás tétjét. Vagyis: a nyelvkérdés, amely az 1910-es évek Londonjának, s így Shaw Pygmalionjának központi problémája volt, az emancipáció, amely az 1964-es Cukor-musicalt társadalmilag produktívvá tehette, a mai magyar valóságra egyformán nem alkalmazható, és a Varró-fordítás, a Novák Eszter-előadás sem találja meg azt a referenciát, ami a fentiek helyébe léphetne.

Legalább óvatosan megkísérli: bár Zeke Edit jelmezei makulátlan (Higgins esetében olykor szándékosan makulás) eleganciájukkal korfestőek, Elizát az első jelenet londoni forgatagában cigánylányként látjuk - legalábbis erről informál jellegzetes tájszólása, de nem a nyelvi regiszter, amiben megszólal: más szlenget beszél, mint amit játszik, ez pedig az előadásra nézve feltétlenül improduktív, ráadásul nagyságrendekkel csökkenti Tompos Kátya Eliza-alakításának átütő erejét is. A fiatal színésznő hangilag tökéletes magabiztossággal veszi birtokba a kis virágáruslány szerepét, és szép ívet rajzol a figura felnövekedés és/vagy emancipálódás-történetének (noha éneklés közben - nyilván technikai okból - csinált dialektuást levetkőzi). Széles László Higginse minden szórakozott professzorok mintapéldánya. A nyelvész társadalmi normákat totálisan negligáló alapállását a figura izgágaságából, szétszórtságából vezeti le, Higginse jó ember, szimpatikus ember - de hogy valóban nagy tudású, formátumos ember-e, az homályban marad. Nagyrészt nem színészi műhiba folytán, de mert kezdő motivációja elmosódik az előadás elején, valójában nem válik világossá, mi viszi rá őt és Pickeringet arra, hogy Elizát mint kísérleti nyulat górcső alá vegye és kikupálja. Gálvölgyi János Pickering ezredese jóindulatú, érzékeny apafigura. A színész csupa eszköz játéka, mely különösebb mélységeket feltárni nemigen ambicionál, hamar elnyeri, és nagy rutinnal tartja meg a közönség feltétlen rokonszenvét. Bizonyos szempontból az ezredes figurapárja Mrs. Higgins: Venczel Vera karakteralakítása az örök nő örök okosságának, hűvös hevességének summázata. Alfred Doolittle-t és kétes udvartartását Bezerédi Zoltán, Egyed Attila és Mihályfi Balázs játssza. Kisstílű-nagysvungú svihákok, persze Bezerédi tolókocsis (!) Alfredjével az élen. Csinálják a csinnadrattát, míg rájuk, ránk nem borul a szegedi éjszaka.

2010. július 2. 21:00 - Szeged, Dóm tér

Alan Jay Lerner-Frederic Loewe: My Fair Lady - Szegedi Szabadtéri Játékok

Fordító: Varró Dániel

Dramaturg: Kárpáti Péter

Visual: Bajkó Péter, Bereznai Tamás, Kiss Benedek Kristóf, Székács Dániel

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Zeke Edit

Koreográfus: Novák Péter

Karmester: Silló István

Rendező: Novák Eszter

Eliza Doolittle: Tompos Kátya

Higgins professzor: Széles László

Mrs. Higgins: Venczel Vera

Pickering ezredes: Gálvölgyi János

Alfred Doolittle: Bezerédi Zoltán

Freddie: Szabó Kimmel Tamás

Mrs. Pierce: Molnár Erika

Jamie / Kárpáthy Zoltán: Egyed Attila

Harry: Mihályfi Balázs

Mrs. Eynford-Hill / Mrs. Hopkins / Transylvania királynője: Fekete Gizi

További szerepekben a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves zenés-színész hallgatói: Ágoston Péter, Dénes Viktor, Hekler Melinda, Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Marofka Mátyás, Mikola Gergő, Nagy Dániel Viktor, Nagyhegyesi Zoltán, Ódor Kristóf, Sándor Péter, Soltész Rita, Szabó Irén, Szilágyi Csenge, Tarr Csilla, Törőcsik Franciska, Wunderlich József

Közreműködik: a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara, Tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szeged Táncegyüttes