Zenés színház

Stravinsky, mint nagy fa – II. rész

2007.10.30. 00:00
Ajánlom
Kolozsi László az Operaház Stravinsky-bemutatójáról szóló kritikájának második részét az alábbiakban tesszük közzé.

A színpadkép maradt a Mavrára is: a háttérben egy Chagall festmény (miért is?, mert az orosz falut látjuk? mert a szerző kortárs volt? és jól ismert festőket), az előtérben egy ketrec, amit lehet lakássá, lehet kalitkává, lehet csűrré is alakítani.

Annak, hogy a színpadkép végigkíséri mindhárom darabot, valószínűleg (ez tetszik ki ugyanis a kiadott kísérőfüzetből) az az oka, hogy Vidnyánszky szerint mindhárom kompozíciónak szereplője, sőt főhőse az ördög (maga) – igaz a háttérkép, a kirakott wallpaper, nem az ördögöt idézi meg, sokkal inkább a mesék hercegeit. Ez, bár a Katona valóban falusi Faust történet, tévedés: a három darab hangneme, hangulata, mondanivalója, alapvetően különbözik, és nem lehet komolyan azt állítani, hogy az első kettőben is van diabolikus vonás.

A Katona nem komédia, nem szatíra, nem vicces darab, a Mavra ironikus, sőt önironikus, hiszen ezzel mintha éppen korábbi szerzeményeinek népieskedő hangját is gúnyolná Stravinsky, úgy szól Csajkovszkijnak, Csajkovszkijról (aki egyébként egy Mecknéhez címzett levelében megemlékezik Stravinsky apjáról is), hogy fricskázza, minden bántó szándék nélkül a stílusát. Stravinsky ezzel a jazz elemeket tartalmazó, fúvósokra építő darabjával – melynek a Puskin műre épülő szövegkönyve egyébként borzalmas – mintha a városiak faluképét ostorozná. Hiszen városi műdalokat is felhasznál (a mi magyar nótáinkhoz hasonló szerzeményeket). Mintha a pökhendi városiak, hamis (hamisan romantikus) faluképe lenne a gúny céltáblája. De sem ebből, sem a jazz-ből, sem Csajkovszkijból nem jött át semmi; ahogy abból sem, hogy a darab rosszul szerkesztett: ugyanis nem lehetett érteni. A végén alig csattant fel a taps, hiszen aki még nem látta, hallotta a Mavrát, nem tudta miért és miért éppen ott van vége, ahol vége van. Nem egyszerűen a befejezés sikkadt el, hanem a darab története. Nem lehetett tudni, miért öltözik be nőnek a huszár (szegény Gulyás Dénes kezdett hozzáromlani az előadáshoz), miért pöröl a két asszonyság a kapuban, miért értekezik az időjárásról. Parasa áriája (Fülöp Zsuzsanna előadásában), bár Stravinsky kérte, hogy ne így legyen, tele volt vibrálással - ha valamit, hát legfeljebb csak az anya (Wiedemann Bernadett) és a szomszédasszony (Takács Tamara) kosztümét és alakítását illetheti dicséret.

Ahogy a rendezésben így a zenében sem voltak dramaturgia pontok, nem voltak viszonyítási helyek, nem voltak leállások, és hangsúlyok: ezért folyt össze, kíméletlenül, a Róka a Mavrával. Nem a rendezői koncepció miatt.

A Katona más színekkel, fekete-fehérben indult. Nem értettem - pontosabban: fel nem foghatom - miért nem volt szünet (csak sejtem, hogy az ördög miatt - aki ha a darabban nem is, de megjelent a részletekben): igény - mindenestre - lett volna rá. A Katona ugyanis nehéz darab. És a három Stravinsky, egy este, nehéz a gyomornak.

Mivel Stravinsky Beethovent éppen a pátoszossága miatt szapulta, azt hiszem, nem lehet nagyobb bakot lőni, mint azzal, ha pátoszosan játszatjuk a Katonát. Ha kidomborítjuk belőle az ördögöt. A Katona zenéje és története is, a legalapvetőbb fordulatokra van lebutítva; a szerző lecsitította, rendre intette; ezért nem lesz sem mese, sem példázat belőle, nem idézi meg - olyan könnyen, mint a Róka - Afanaszjev (és Propp) szellemét, nem szorítható egyetlen műfajba sem; ezért áll mindössze ennyi a partitúrán: a művet elmesélni, eljátszani, eltáncolni kell. Mindegyiket - játékot, táncot, mesét - megkísérlik Vidnyánszky szereplői, de kudarcot vallanak. A hang hamis. Nyafogó, mint a diák színjátszó körök előadóié. A musical szakos hallgatók harmatgyenge teljesítményének okát lehet a rossz rendezői elképzelésben is keresni: úgy éneklik a szöveget, mintha mesét mondanának. (Ha mást nem, legalább a Lackfi fordítást először használó Wilheim András rendezést figyelembe vehették volna az előadók.)

Az ördögnek hegedűjét eladó, és a csávából kikerülni nem tudó katona történetét könnyebb volt követni, mint a Rókát vagy a Mavrát, de a végkifejlet így sem hozta meg a várt hatást: az utolsó hangok belehullottak (mint a három darab megannyi szereplője) a zenekari árokba. Ami már üresen tátongott - hiszen a héttagú kis (kivonatolt) kamarazenekar már fenn játszott a színpadon. A darab - amit olyan nem operai nagyságok, mint Sting és Depardieu is előadtak már - legfontosabb epizódja az ördög apoteózisa: mivel nem volt előkészítve, így ez sem volt több látványosságnál (igaz, annak nem volt utolsó). (Eric Walter White megemlíti, hogy komolyan felmerült, a bemutatón ezt a részt a szerző táncolja el.)

A Katonának legalább olyan fontos szereplője a dob (az ütős hangszerek), mint az ördög (maga). Stravinsky azt mondja - Robert Craftnak - hogy mindig is nagy (már-már perverz) vágyat érzett, hogy valamire ráüssön: egy cintányérra, egy pohárra, egy kisdobra, egy könyvre - egy kritikusra.

E kijelentése, valamint a Katona miatt sem merném bírálni. A Katona hangszerelése, zenei ötletei, dallamai (egy francia dalocska feldolgozása az induló) olykor el tudták feledtetni velem (Kovács János végig megpróbált helyt állni a zenekar élén), hogy egy olyan előadást látok, amit még egyszer - de tényleg - csak egy doboz heringért lennék képes végigülni.

(2007. október 26. 19:00 Thália Színház (Budapest) - Stravinsky: A katona története; Mavra; A róka)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.
Zenés színház kritika

Dadaista baba

Kortárs-ifjúsági-abszurd-bábopera – a négy jelzőből egy is elég, hogy a közönség előre tudja, nem szokványos élményben lesz része. Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című darabja nem csupán megfelelt elvárásainknak, de felül is múlta azokat.