Zenés színház

Sümegi Eszter: "Az énekeslét nagyon szigorú"

2013.02.08. 10:50
Ajánlom
Fáradt - jelzi bocsánatkérőn, amikor találkozunk. De amint kérdésről kérdésre elmélyedünk szakmája szépségeiben, a kimerültség utolsó jele is eltűnik szeméből, és helyét átveszi az opera iránti rajongás, a zenével szemben érzett alázat és a hatalmas szeretet csillogása… INTERJÚ

- Siker a tapsvihar, a közönség szeretete, a szakmai elismerések, díjak - legalábbis ezt látja a publikum. És bár nyilván siker ez a művész számára is, de van teljesebb értelmezése is?

- Van bizony. Amikor az élet minden területe békességben telik. Amikor rend van a magánéletben, nincsenek egészségi problémák, amikor minden tökéletes a gyerekem életében, és a szakmámat is kiélhetem, megélhetem. Számomra ez jelenti a valódi sikert.

- És mindezt úgy kell egyensúlyba hozni, hogy egy olyan pálya, egy olyan élet formálódjon, amelyet magáénak tudhat...

- Nagyon egyszerű a megoldás: soha véget nem érő, hatalmas munka kell hozzá. A siker ugyanis becsapós, nem szabad hinni neki, és minden alkalommal nagyon meg kell dolgozni érte. Mindig maximálisan fel kell készülni, mert nem lehet feszültség az előadáson, hiszen ilyesmit nem érezhet a közönség. Persze arra a fajta feszültségre, amely a várakozás izgalmából ered, hogy vajon milyen lesz az előadás, nagyon is szükség van, de ezért is nagyon sokat és mélységes alázattal kell dolgozni.

- Kívülről szemlélve kezdettől fogva gördülékeny, folyamatosan a siker felé haladó pályát tudhat magáénak. De kisebb-nagyobb akadályok nyilván megjelentek. Hogyan lépegetett át ezeken, hogyan építkezett a nehézségekből is?

- A nehézségeket nem kell kikerülni, ezekre szükség van. Valóban a szenvedés viszi előre az embert, a művészt.

- Szerepei - általában drámai karakterek - hogyan épülnek be a személyiségébe? Sokat - mondjuk úgy - kivesz Önből egy szerep, mielőtt a fejlődéshez is hozzásegíti?      

- Persze, ez így van, hiszen az első próba előtt hetekkel-hónapokkal folyamatosan a figura körül járnak a gondolataim, már tervezem, hogyan legyen belőlem igazi Tosca vagy Traviata. Ugyanakkor ez színház, és nagyon jó érzés más bőrébe bújni, de sosem szabad elfelejteni, hogy előadás után az ember hazamegy, lemossa a sminket, pár falatot vacsorázik és visszaváltozik nővé, feleséggé, anyává. Tehát megy tovább az élet, amelyet állandóan szervezni és irányítani kell.

- Hogyan tud ilyen határozottan két lábbal állni a földön úgy, hogy közben valóban estéről estére a zeneirodalom legnagyobb hősnőit formálja meg?

- Egyszerűen muszáj normálisnak maradni. Ahogy mondta is, az én szerepeim rendkívül nehéz, drámai hősnők. Ott van például Tosca, aki erős felindulásból embert öl. Vagy a következő nagy feladat, Traviata. Hat éve énekeltem legutóbb ezt a figurát, és akkor az járt a fejemben, vajon van-e joga egy embernek, hogy elvegye Violetta boldogságát, hogy ő boldogulni tudjon. De közben nagyon sok minden változott bennem, és úgy érzem, ez a történet akár ma is játszódhatna. Számomra már nem is a megbotlott Violettáról szól az opera, hanem magasabb szintű, ma is létező problémát látok benne. Bizony a társadalom sem akkor, sem ma nem fogadja vissza a megtévedt embereket.         

- Mindez mit jelent majd a színpadon? Hogyan változik a hat évvel ezelőtti értékeléséhez képest Violetta figurája?        

- A mai Violettám nem érez önsajnálatot, mert tudja, hogy így működik a világ. Ugyanakkor úgy kell eljátszanom, mint aki igazán reméli, hogy kaphat még egy esélyt az élettől.

- Melyik volt az első olyan szerepe, amelynél már tudta, hogy jó úton jár, és formálódik az ösvény, amelyen haladnia kell?

- Én azonnal főszereppel kezdhettem a pályámat, éppen húsz éve Győrben Az álarcosbál Ameliájaként. Zöldfülű létemre elvállaltam, de tudjuk, a fiatalság nagyon merész! De a fokozatosságra mindig megpróbáltam figyelni, tehát minden drámai szerep után igyekeztem lírai figurához nyúlni, és lépésről lépésre haladni. Ehhez hozzátartozott az is, hogy néha nemet kellett mondanom. Már a pályám elején felkértek az Aidára és A végzet hatalma Leonórájára is. Egyiket sem fogadtam el. Biztos vagyok benne, hogy jól tettem. Ezekhez a szerepekhez érni kell. Az Aidára például tíz évet vártam az Operában, most pedig Wiesbadenben énekelhetem, rendkívül érdekes, modern rendezésben. Voltaképpen egy politikai thrillert játszunk, amely kétdimenziós befejezésben csúcsosodik ki. Megjelenik egyszer az operának megfelelő valóságos időben, és megjelenik a mennyekben, ahogy a lélek kiszáll az emberből, a felhők közé jut és eltávozik a Földről. Rendkívül profi előadás, és erre szükség is van. Mindenkinek, aki operát ad elő, törekednie kell a tökéletességre.

- Ahhoz, hogy profivá váljon, nagy példaképeket, nagy partnereket kapott...

- Igazán nagy művészekkel dolgozni olyan, mintha improvizálnánk a színpadon. Persze, valójában nem, sőt nagyon is kidolgozott előadások ezek, de ezek a kollégák mindig a jót és a még jobbat hozzák ki belőlem.       

- Van, aki az Ön példaképe, és van, akinek már Ön az ideál...

- Ez nagyon megtisztelő, és éppen ezért a fiatalokat segíteni kell. Most is lesz erre lehetőségem, Balczó Péter lesz a partnerem, akit rendkívül tehetségesnek és nagyon szimpatikus embernek tartok. Már várom, hogy Alfrédom legyen. Arra gondolok ilyenkor, hogy én is elkezdtem egyszer ezt a pályát. Voltak, akik segítettek, és voltak, akik belém rúgtak. De visszagondolva azt mondom, hogy idővel minden a helyére kerül. Két éve volt egy nagyon komoly operációm, emiatt nem tudtam elénekelni az egyik nagy szerepálmomat, Normát. De az élet úgy rendezte, hogy most, november 10-én éppen Győrben sikerült elénekelnem. Aznap egész délelőtt a könnyeimmel küszködtem, alig tudtam elhinni, hogy ez a nap is eljött az életemben. És éppen Győrben, ahol húsz éve debütáltam és a Normával ünnepelhettem két évtizedes pályámat. Úgy éreztem magam, mint a profi hegymászó, aki feljutott a Mount Everest csúcsára és gyönyörködik a panorámában. A Norma az operairodalom egyik legnehezebb szoprán szerepe, és nem mindenkinek adatik meg, hogy elénekelje.

Számomra a nagy példakép Maria Callas. Ő az, aki tökéletesen azonosulni tudott a szerepeivel. Utánozhatatlan csoda volt. Tizenhét éves koromban egy zenetörténet-órán mutatott a tanárunk egy Tosca-felvételt Callasszal. Olyan hatással volt rám, hogy alig kaptam levegőt, hónapokig éltem abból az élményből. Akkor formálódott bennem, hogy operát kellene énekelni. Azóta is igazi Callas-rajongónak számítok. De vannak hazai példaképeim is, Sass Sylvia, Marton Éva, Tokody Ilona, Kincses Veronika. Mindegyiküket másért szeretem. Tokody művésznőnek van egy csodálatos Angelica-felvétele, Kincses Veronika a legtökéletesebb Pillangókisasszony. Sass Sylvia Mozart-lemezéért rajongok, Marton Éva pedig olyan pianókat énekelt az Andrea Chenier-ben, amelyeknél úgy éreztem, ilyen finoman már lehetetlen énekelni. Ő mégis megcsinálta. Az énekeslét nagyon szigorú. A csodálatos Hamari Júlia nyilatkozta, hogy mindent alárendelt a szakmájának. És ez így van, a nyaralást, a családi programokat, a szórakozást, mindent alá kell rendelni ennek. Az ihlet nem jön magától, azt elő kell készíteni, ki kell dolgozni. Én csakis a munkában hiszek. Nem könnyű pálya a miénk, hatalmas emberi és művészi alázat kell hozzá. 

- Most, hogy sok szép élményt kiemeltünk az életéből, az első válaszához képest mit mond? Mi a siker?

- A családom. Az, hogy van férjem, gyermekem, szeretteim, hogy van Istenem, és hogy a szó legszebb értelmében hétköznapi maradhattam...

Sümegi Eszter előadásait a Magyar Állami Operaház weboldalán ide kattintva találhatja meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.