Zenés színház

Szabadakarat: innovatív koncertszínház sztárokkal a Margitszigeti Színházban

2024.05.23. 14:25
Ajánlom
A reformkor első „celeb párjának” szerelmét mutatja be a térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a szabadakarat >>>> című előadás. Az innovatív színpadi megoldásokat fülbemászó dallamok és népszerű hazai művészek – Schoblocher Barbara, Ember Márk, Staub Viki, Tóth Mátyás – teszik felejthetetlenné. Az októberi ősbemutató után, május 28-án szabadtéren is debütál a koncertszínház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a TulipánTündér és a Margitszigeti Színház közös produkciójaként.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A közismert énekesek színpadi jelenléte, a koncertszerű előadásmód kiragadja a sztorit a hagyományos színházi előadások, musicalek konvencióiból. A fizikai színház kifejezőeszközeinek segítségével olyan előadás született, amelyben ugyan fellelhető az átélhető emberi történet, de a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció́ vizuális kultúrájához és zenei ízléséhez. Szendrey Júlia prózai szerepében Staub Viktória lép színpadra, akit az Aranyélet című sorozat harmadik évadában, A játszma című krimiben és A Király című sorozatban is láthattunk már. A prózai Petőfit Tóth Mátyás alakítja, akinek klasszikus nagyszínpadi előadások és nemzetközi filmes munkák határozták meg eddig a pályáját.

A darab énekes főszereplői sem akárkik: Júlia szerepében Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana együttes egyik alapítója és frontember-énekese látható, Petőfit pedig Ember Márk énekli, aki a Grund nevű vígszínházi fiúzenekar énekese. A történetmesélés során markáns karakterrel, újhullámos zenei vonallal jelennek meg a mai fiatal generáció kommentjei, két előadó tolmácsolásában: AKC Misi (Vellinger Mihály) és Filo (Fuchs Benjamin) előadásában. A zenekar vezetője Furák Péter, basszusgitáron Jancsó Gábor, gitáron Mózner László és Kiss Péter, a doboknál Pusztai Csaba látható, hallható majd.

Tiktok, Instagram, Petőfi, rock & roll életstílus

Az előadás modern eszközökkel közelít Petőfi Sándorhoz, amiben a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához, az Insta- és TikTok dinamikájához. A szabadakarat >>>> egy olyan, újszerű színházi élményt kínál, melynek végén mindenki a saját maga által megélt történetet viheti majd haza, hisz a nézőközönség úgy nyerhet betekintést a reformkor eseményeibe, hogy közben otthonosan érzi magát benne.

Szabadakarat_Schoblocher_Ember_MargitszigetiSzinhaz-140321.jpg

Schoblocher Barbara és Ember Márk a szabadakarat >>>> című előadásban (Fotó/Forrás: Kasznér Nikolett / Margitszigeti Színház)

 Schoblocher Barbara: hangból építem fel Júliát

„Nekem nagyon szimpatikus az egész darabban az, hogy végre Júliáról is több szó esik. Emlékszem, amikor Petőfiről tanultunk az iskolában, akkor nagyon kevés szó esett Júliáról, Petőfi múzsájaként emlegették, de közben ő mégiscsak nagyobb hatással volt mind Petőfire, mind az irodalomtörténetre, mint az a köztudatban jelen van. Azt sem szabad kifelejteni Petőfi és Júlia történetéből, hogy ők nagyon-nagyon fiatalok voltak.

Nagyon fiatal éveikben történt velük mindaz, amit ez a darab elmesél, amiről most valamit megmutatunk.

Nekem nagyon érdekes az ő szerelmük, és az, hogy Júlia mennyire erős nő volt, és nagyon izgalmas az a szál kettőjük között, hogy ő tökéletesen megértette Petőfit, hogy mi az ő létezésének a célja, és ebben igyekezett támogatni őt annak ellenére, hogy ez iszonyatosan fájdalmas volt számára. Azt sosem fogjuk megérteni, hogy pontosan ők mit éreztek, hiszen egy másik korban élünk, és nagyon más a világ már, de azt gondolom, hogy azok az alap dolgok, amiken ők érzelmileg átmentek, ugyanúgy jelen vannak ma is, csak egy kicsit más köntösben” – mondta el Schoblocher Barbara, a darab egyik Júliája a Blahalouisiana énekesnője.

sbarbara_szabadakarat_margitsziget-140320.jpg

Schoblocher Barbara a szabadakarat >>>> című előadásban (Fotó/Forrás: Kasznér Nikolett / Margitszigeti Színház)

Ember Márk: a szerelemről mindig érdemes beszélni

„Nagyon fontos feladatomnak gondolom, hogy Petőfit ne irodalmi alakként, hanem hús-vér emberként jelenítsem meg és láttassam a színpadon. Igyekszem majd mai szerelmesként ábrázolni a tankönyvekből ismert szenvedélyes alakot, mert valójában erről van szó. Júlia és Sándor pontosan olyanok voltak, mint mi – mai szerelmesek – vagyunk. Bárkinek ajánlom az előadást, aki nyitott az újfajta színházi formákra. Izgalmas!” – mondta el Ember Márk, aki Petőfit énekli az előadásban.

szabadakarat_margitszigetiszinhaz-140320.jpg

A szabadakarat >>>> című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Kasznér Nikolett / Margitszigeti Színház)

Zeneileg egy „Z generációs koktél”

Almási-Tóth András rendező az általa írt és rendezett darabjával szeretné elérni, hogy a közönség rácsodálkozzon az irodalmi kánon egyik legismertebb alakjának emberi oldalára, és meglássa benne a szerelmes és az élet kérdéseivel vívódó fiút is, aki több dologban hasonlít a nézőihez, mint amire először számítanánk.

Ez a darab teljesen a fiatalokra van kalibrálva

– meséli a szerző/rendező. – Zeneileg egy »Z generációs koktél«, a darab tempója pedig a videoklipek, az Instagram és TikTok gyorsan váltakozó világát idézi meg.”

A darab legfőbb üzenete szerinte, hogy az eleve elrendeltetett szerepeket sosem egyszerű felvállalni, és hogy az események sodrásában, a pillanatnyi döntéseinkben mutatkozik meg, hogy hogyan emlékezik majd ránk a történelem.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Támogatott tartalom.

A fejléckép forrása: Margitszigeti Színház

Margitszigeti Színház

Budapest reprezentatív nyári színháza a Margitszigeten a Margitszigeti Színház.

A Margitszigeti Színház Nkft. az 1938-ban megnyitott és azóta üzemelő, épített, aréna jellegű nézőterű színház üzemeltetője, melynek területén áll a műemlék Víztorony-kilátó.

A nyári színház fontos és jelentős helyet tölt be a főváros életében, mint a gazdagon zöld környezetben álló közösségi helyszín is, és mint a városban élő polgárok kedvelt szórakozóhelye, amely a hazai és külföldi közönség kiszolgálásban egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető.

A patinás nyári színház a 2013-ban elvégzett, jelentős felújítást követően immár 3000 fő néző fogadására alkalmas. A fedett, nagyméretű, technikailag jól felszerelt színpad a szcenírozott előadások, operák, valamint operett-, musical-, balett- és táncelőadások színpadra állítására kiváló helyszín.

A színház fő profilja elsősorban a nagyprodukciók bemutatása, a klasszikus zenei szimfonikus koncertek mellett a könnyűzenei események meghívása is. A produkciók létrehozása, bemutatása saját vállalkozásban történik, több esetben együttműködésben a hazai színházakkal, mint például az Magyar Állami Operaházzal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, valamint a nemzetközi színtérről meghívott külföldi művészekkel és társulatokkal.  Számos nagy bemutató és nemzetközileg elismert művész fellépése színesíti és gazdagítja a nyár közel négy hónapjában nyitott nyári színház minőségi és választékos kínálatát.

A színház célja a válogatással, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

A Margitszigeti Színház Mindenki színháza.

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.