A művészek kikérője miatt kialakult feszült helyzet után az operát is játszó vidéki színházak igazgatói és zenei vezetői nemrégiben nyílt levélben fordultak Ókovács Szilveszterhez, a Magyar Állami Operaház vezetőjéhez, amelyben a főigazgató korábbi írására reagáltak.

Kapcsolódó
Párbeszédet sürgetnek a vidéki zeneigazgatók Ókovács Szilveszterrel
A vidéki operajátszó intézmények igazgatói és zeneigazgatói levélben sürgetik a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, hogy tárgyalják meg a művészek kikérője miatt kialakult nézeteltérést és az egyéb vitás kérdéseket.
Ókovács ebben visszautasította azon vádakat, melyek szerint az általa vezetett intézmény ellehetetlenítené a vidéki operajátszást azzal, hogy ütköző próbaidőszakok esetén nem engedi énekes szólistáit máshol is dolgozni. A cikkben leszögezte, hogy
az énekesek nem állnak alkalmazotti viszonyban az Operával, hanem szabadon dönthetnek arról, hol kívánnak munkát vállalni, és milyen ajánlatokat fogadnak el.
Kiemelte, hogy a világjáró, nagy művészeket az Opera se tudja tetszőleges időpontban lekötni, tehát vidéken is kompromisszumokat kellene kötni, „hisz vidéki színházainkban se árok, se technika, de méretes zenekar, színpad, végképp méretes énekkar sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy kompromisszummentesen (erről még később!) legyen megszólaltatható a mindenkor érthetően ambiciózus vezetők által oly szívesen álmodott operai törzsanyag – s ha mégis a deszkára kerül, bizony, szólistában is ott lesz a kompromisszum kényszere, ami tehát a produkciót amúgy is jellemezheti.”
Most Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője szólalt meg a témában, aki úgy fogalmaz, „hogy igenis vannak árkok. A zenekarit kéretik nem betemetni.” Véleménye szerint „méltatlan nyílt levelek helyett” párbeszédre, egyeztetésre és az érzelmek háttérbe helyezésére van szükség.
„A vidéki operajátszás bajban van, a fővárosi pedig egész eddigi felépítményét kockáztatja. Mit kell tehát tenni? Egyeztetni kell.”
Szabó Máté nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük:
Tisztelt résztvevők…
Nézzünk szembe, azzal, hogy igenis vannak árkok. A zenekarit kéretik nem betemetni.
Ez közös érdek, nem a háború, márpedig most az folyik, nyílt levelezgetés két olyan fél között, akiknek kötelessége egymással egyeztetni. A világtörténelemben és a matematikában, vagy akár a dzsungelben sem ismeretlen jelenség, ha az egyik oldalon növekszik az érték, a másik oldalon szükségképpen hiány támad, azonos halmaz tagjai esetében.
Van azonban egy nagyobb halmaz, aminek a kontúrjait évezredek óta igyekszik meghatározni az emberiség, vagy annak egy szegény, vagy éppen hirtelen meggazdagodó része. Ahogyan a vallás, – különböző messiások alakjában – igyekszik megragadni az emberséget, a kultúra egy nemzet lelkét, annak lényegét rajzolja, irányított és irányíthatatlan kézzel, kudarccal és sikerrel. Nem mindegy tehát, hogy Bánkot akcentussal kell majd énekelje egy énekes, amiért esetleg évekig nem jut hozzá egy vidéki operaház a megfelelő énekeshez.
Nem mindegy, hogy egy város a saját elképzelései és tapasztalata alapján hoz létre a város igényeinek megfelelő előadásokat (még akkor sem, ha manapság a városok egészen mással is vannak elfoglalva), vagy Budapestről importált, akár (nem feltétlen) kiváló minőségi előadásokba kell beállni az énekkarnak, hiszen akkor fölösleges lenne elmenni a Louvre-be megnézni a Mona Lisát, főleg ma, amikor kitűnő fénymásolók állnak a rendelkezésre. Nem mindegy.
Ahogyan nem idegeníthető el az Operaháztól, hogy annak a világ összes Operaházaival kell megvívnia a versenyt éppen Közös országunk méltó hírnevéért. Nem mindegy tehát, milyen döntéseket hoz annak az igazgatója.
Nem mindegy tehát senkinek.
A háborúban pedig mintha már mindenkinek mindegy lenne.
Méltatlan nyílt levelek helyett, a párbeszédre, az egyeztetésre és az érzelmek háttérbe helyezésére szólítjuk fel felnőtt és felelős társainkat, józan belátásra ébredő egyként ebből a végtelenül nemes feladatot ellátó csoportból, ahol nem vitatjuk el a felelősség különböző szintjeit, és azok nyilvánvaló létezését sem.
Ki vitatná, hogy egy elefántnak elefántnyival nagyobb háza kell legyen? Ki vitatná, hogy amikor az elefánt rátapos akár egy hangyára, azt nem hosszas tervezgetéssel éppen a hangya ellen tette, hanem egész egyszerűen haladt előre a maga útján? Ugyanakkor ki vitatná, hogy a hangya valójában A Föld (az Elefánt pedig lehet akár a Nap), a hangyaméretű bolygó valójába egy világ, ami éppen pusztulni készül?
A vidéki operajátszás bajban van, a fővárosi pedig egész eddigi felépítményét kockáztatja. Mit kell tehát tenni? Egyeztetni kell.
A jelen állapot strukturális, financiális megoldása hosszú távú, a jövő azonban a jelenben kezdődik, ahol most és addig is: együtt kell élnünk.
Miskolcra invitáljuk most-e feszült csapat minden résztvetőjét, hogy egy meghatározott napon megkezdjék az egyeztetéseket élőben, hiszen – lássuk be – nem vagyunk akkora ország, hogy valóban nyílt levelezésre lenne szükség, bevonva ezáltal éppen azokat, akiket közösen szolgálunk ki.
A tál közös. Nem borulhat ki tehát annak tartalma. Ráadásul ezt mindannyan tudjuk.
Ahogyan azt is tudnunk kell, nem mi vagyunk a fontosak. Nem a személyek, hanem a titulus és az azzal járó felelősség, az adott intézmény érdeke és az országos érdek. Ezt – akár vitázva – de a személyeskedésket messze elkerülve, meghívunk mindenkit a Miskolci Nemzeti Színház zenekari árkában berendezett katlanba, vagy – ha ott éppen egy kortárs ősbemutató előadására készülünk, komoly egyeztetési gondokkal – akkor egy tárgyalóba, bármely városba, legyen az fő, vagy főbb, hogy méltó módon kommunikáljunk a legszebb műfajról, az operáról és annak egész országot lefedő játszási lehetőségeiről, úgy, hogy ne egyvalakinek, de mindenkinek, vagyis az országnak: jó legyen.
Szabó Máté,
Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője
A Magyar Állami Operaház 2022. január 27-én délután ismét összehívja a vidéki Nemzeti Színházak vezetőit, hogy szakmai keretek között, a 4. Operafórumon beszéljék át évadaikkal kapcsolatban tisztázandó kérdéseiket, számolt be róla a Színház Online.
Fejléckép: Szabó Máté (fotó: Gálos Mihály Samu)