Zenés színház

Szabó P. Szilveszter: "A jó színész olyan, mint Charlie"

2015.11.20. 09:03
Ajánlom
Szabó P. Szilveszter a magyar musicaljátszás egyik legkarakteresebb színésze, akit előszeretettel bújtatnak gonosz és intrikus szerepekbe: a november 20-án bemutatandó Virágot Algernonnak című darabban sem éppen egy szerethető figurát játszik. Szerinte azonban mint minden negatív alaknak, a szellemileg visszamaradott Charlie Gordont szuperintelligenssé változtató Dr. Straussnak is megvan a maga igazsága, és a darab sem feltétlenül kell, hogy a sajnálkozásról szóljon. Interjúnkban arról is beszél, 41 évesen mitől kezdett el nagyon-nagyon félni.

- Mi volt az első gondolatod, mikor meghallottad, hogy a Budapesti Operettszínház Raktárszínházának intim terében bemutatjátok Daniel Keyes történetét?

- Hogy nagy bátorság kell hozzá. Nemcsak azért, mert a környéken így két színház is foglalkozik a darabbal (a Játékszín október végén mutatta be prózai formában – a szerk.), hanem mert nagyon csínján kell bánni azzal, mit is akarunk vele mondani. A csúnya, gonosz gyógyszer-, orvos-és pszichiátriaipart mutatjuk be, amit annak érdekében működtetnek, hogy a fogyasztói társadalomhoz híven mindenki beálljon a sorba, és „normális” legyen? Vagy az a cél, hogy szentimentálisak legyünk, és sajnáljuk szegény beteg embert? Rengeteg útvesztője lehet a darabnak, és rendesen el lehet szúrni. Érzékeny dolog sérült emberről beszélni. Filmen ráadásul egy szemlesütéssel sok minden kifejezhető, míg a színpadon erőteljesebb tónusba kell ágyazni a színészi játékot. Nagyon sok minden felnagyítódik ebben a kis térben, ezért mindent patikamérlegen kell mérni.

- Hogyan érdemes kezelni az útvesztőket, hogyan lehet korrekten beszélni a témáról?

- Számomra a történetben nemcsak az érzelmi rész a fontos, hanem a praktikus rész is: mivé fejlődhet az emberi elme? Charlie a beavatkozásnak köszönhetően 240-es IQ-jával túlnő mesterén, és egyszer csak ott tartunk, hogy az orvos szakmai segítséget kér tőle, aki addig vegetált. Szeretném, ha nyilvánvaló lenne, hogy a tudománynak is megvan a maga igazsága a történetben, hiszen több érdeme is van: eljutottunk a penicillin felfedezésétől odáig, hogy a krokodil véréből gyógyszert kivonva tudunk rákot gyógyítani, vagy fejátültetést hajtunk végre Japánban.

Szabó P. Szilveszter Dr. Straussként 

Szabó P. Szilveszter Dr. Straussként  (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

- Charlie Gordon története mégiscsak rosszul sül el, és az általad játszott Dr. Straussnak ebben felelőssége van.

Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

- A családomban van agysebész; ő is azt mondja, hogy a műtétek 80%-ában csak matatunk az agyban, és nem is lehet sejteni, hogyan hat egy beavatkozás a pszichés és érzelmi részre. Ez a darab drámai vétsége: az orvosi tudás nem tud mit kezdeni az érzelmekkel és azzal a lelki traumával, ami Charlie-t gyerekkorában érte. Én Dr. Straussként valamennyire eltolom az érzelmi szituációkat magamtól, a gyakorlatias részt képviselem, eredményeket akarok látni. Charlie rehabilitációját elvileg egyévesre tervezzük, de én két hónap után már kiteszem a világ elé véres rongyként egy sajtótájékoztatón, hogy lássátok, itt a produkcióm. Én persze nem szeretnék kizárólag a rossz oldalon állni, ahol kísérleti egerek az emberek, és csak a saját karrieremet építem. Agysebészként nekem is igazam van, hiszen felfedeztem egy eljárást, a műtét sikerül is. Az lenne a tudatos gonoszság, ha szikével kiiktatnám Charlie érzelmeit, és észt raknék be a helyükre. Persze istent játszom, és nem számolok azzal, hogy aki teremt, az a dominót elindítva nem feltétlenül látja a folyamat végét, a leszállóágat. Charlie precedensértékűvé válik: hogyan nyúlunk hozzá a következő beteghez? A drámai tetőpont az az, amikor kivisszük Charlie-t a világ elé a sajtótájékoztatón; de itt meg az a kérdés is felvetődik, hogy meddig engedjük a saját teremtményünket beszélni, élni?

- Mit gondolsz: megéri ez az egész Charlie-nak, aki a végén visszasüpped korábbi állapotába?

- Charlie okosságra való vágyakozásának az az oka, hogy egész életében azt hallgatta édesanyjától: ő nem okos. Az anya ezzel a szöveggel indokolja azt is, hogy mikor megszületik egészséges testvére, Charlie-t intézetbe adják. A felét nem érti a sebészeti beavatkozásnak, de egyetlen cél vezérli: hogy visszakapja az anyját; az érzést, hogy ő kell. A tudással együtt viszont hirtelen visszatérnek az emlékei is, az érzelmeit párosítani tudja a történtekkel, konzekvenciái lesznek. Iszonyatos zakatolás kezdődik benne. Korábbi munkahelyén, a pékségben folyamatosan viccelődtek rajta, de nem tudta, miért; akkor nem voltak dühkitörései. Most megjön a tudás, vágyai, érzelmei támadnak, szerelmes lesz Alice-ba, ami egy enyhén anyakomplexusos beteljesülés. Mikor rádöbben, mit is jelent az okosság, akkor azt mondja: inkább lennék buta. Kinyílik előtte a világ, és ő végigkóstolgatná a gyümölcsöket, viszont elkezdenek csapkodni a kezére. Megjárta a poklot, és a végén nem vagyunk abban biztosak, hogy a pokol nem az egészséges, okos állapot volt-e. Nem tudom, hogy veszteség-e visszatérni neki a műtét előtti állapotba. A vége monológjában így említi a „gonosz” Strausst: jó ember ő, csak lehet, hogy többet kéne mosolyognia. Nem a bosszúvágy hajtja, hanem belátja, hogy ezek az emberek tényleg azon ügyködtek, hogy meggyógyítsák. Csakhogy az ő bajára nincs megoldás.

Szabó P Szilveszter A kaukázusi krétakörben

Szabó P Szilveszter A kaukázusi krétakörben (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

- Most ismét negatív figurát játszol. Sokan azonosítanak téged az örök intrikussal. Már a főiskolán is lehetett tudni, hogy a gonosz szerepek várnak rád? Egyes vélemények szerint már a felvételin skatulyák szerint választják ki a jövő színészeit.

Én a negatívnak ítélt karakterekben, például Halálként és Tybaldként is megtaláltam az érem másik oldalát, a karakterek saját igazságát. De amúgy nem, nem lehet tudni ilyesmit az elején, de ez attól is függ, ki felvételiztet. Amit tudni lehet, az az, hogy a szakma nem nagyon van oda a zenés színház műfajáért. Ami egyébként sokkal komplexebb és sokkal nehezebb is lehet, hiszen zenés színészként be vagyunk zárva egy olyan ritmusképletbe, amit nem mi alkotunk, hanem egy – kis szerencsével élő – zeneszerző. Prózai színházban a színész határozza meg az előadás tempóját. Ezt persze nem visszabecsmérlésnek szánom, hiszen az a próza is egy megkomponált kotta szerint zajlik. Azt a fajta zenés színházat én se szeretem, amiben a prózának nem egyenes, hanem indokolatlan folytatása a zene.

Szabó P. Szilveszter Halálként az Elisbeth című musicalben

Szabó P. Szilveszter Halálként az Elisbeth című musicalben

- A Karinthy Színházban most prózai szerepeket is játszol. Milyen volt váltani?

- 41 évesen elkezdtem nagyon-nagyon félni a prózai színháztól. Első találkozásom Az ördög volt Balikó Tamás rendezésében. Iszonyatosan rossz voltam benne. Most Karinthy Márton rendezésében játsszuk A bolond lányt, abban egy fokkal jobban érzem magam. A prózai szerepekhez nagyon össze kell szednem magam; teljesen más a technika, és sokszor előfordult, hogy délután játszottam ott, este jöttem az Operettszínházba. Ez az iparos része, mikor az ember sorozatban váltogatja a karaktereit, nem tesz jót. Johnny Depp a saját szigetén pihen ki egy-egy filmet, ahol egy-két évig lógatja a lábát. A magyar virtus, a magyar színjátszás egészen más: az aznap reggeli felkelés összes bugyrát a késéssel együtt belevisszük, elrejtett, elfojtott dolgainkkal fűszerezzük a színjátszást.

Szabó P. Szilveszter A Bolond lányban Földes Eszterrel

Szabó P. Szilveszter A Bolond lányban Földes Eszterrel (Fotó/Forrás: Facebook/Szabó P. Szilveszter rajongói oldal)

- Miért mondod, hogy rossz voltál Az ördögben? Jót írtak rólad a kritikák.

- Ezt érzi az ember. Nem pontosan azt, hogy jól vagy rosszul játszik, hanem hogy kellemesen, lélekben fárad-e el egy előadás után. Ebből mérhető a saját siker. Sokszor agyilag is jelen vagyok a prózai előadásokban, pedig ez nem jellemző. Ha az agyam bekapcsol, bakizni kezdek.

- Sok agyalós ember felteszi magának a kérdést életében legalább egyszer, hogy inkább legyen kevésbé értelmes és boldogabb, mintsem okos és boldogtalan. Ha tehetnéd, te mit választanál?

- Én ösztönös vagyok, nem tudok agyalni. Ez neveltetés kérdése. Balikó Tamás is papgyerek volt, édesapám is. Ennek ellenére mi tudunk a legízesebben káromkodni; olyan evidens közegben nőttünk fel (ezt régen úgy írtam körül, hogy „tegeződtem” Istennel), ahol nagyon sok minden evidencia volt. Nem kellett tiszteletköröket futnod, hogy szimpatikus legyél másoknak. Téged igazolnak a kapcsolataid, az ízlésed, a beszélgetéseid. Tehát ebben a megfelelési kényszer nélküli létben kevesebb a szorongás.

Szabó P. Szilveszter Professzorként a Miss Saigonban

Szabó P. Szilveszter Professzorként a Miss Saigonban (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

- Színészként azért nyilván agyalni kell a szerepeken.

- Persze, én is annak örülnék a legjobban, ha nem gondolnám túl őket, nem keresném, hogy a karakterem milyen lehet a hétköznapokban, vagy az a nóta hangmagasságilag miért olyan fentre van megírva; hogy a szerepben bizonyos érzelmet mi fog kiváltani belőlem, mit fojtok el, hogy egy hang megszülessen. Viszont inkább ösztönlény vagyok színészként. Ha technikából oldanám meg a karaktereket, tűpontosan ugyanolyan lenne minden szerepem. Ez a része nem érdekel. A testem két hónapon át megtanul egy járást a jelmezben, a díszletben, a szöveget pedig elengedem 7.05 perckor. Onnantól az egész szabad életet él. Ha állandóan kontrollálnám a jelenlétemet a színpadon, az ugyanolyan lenne, mintha azt mondanám az embereknek, amit hallani akarnának, mert barátokat szeretnék szerezni. A jó színész olyan, mint Charlie: nem tudja a határokat, és mindenbe belekóstol, mindenbe bele akar menni. Mi azt tanuljuk meg mesterségesen, hogy mind Charlie-k vagyunk, és ezen belül bármit megtehetünk. Ha egy színészt egy kéthónapos próbafolyamat során egy szerepen belül öntudatára ébresztesz, és reflexszerűen kezd működni, akkor a karakter az adott pillanatban ott a színpadon fog megszületni – ez a színház. Nem eljátsszuk ezt az egészet, hanem megtörténik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Klasszikus

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.