Két nagyon eltérő hangulatú zenés előadásban is láthat idén a Benczúr Kerti Esték közönsége. Július 13-án a Fekete tyúkban, 20-án pedig a Gül babában. Melyiket miért érdemes megnézni?
A Gül baba sikere szerintem önmagáért beszél: már több mint hetven előadásnál tartunk, ami egy magánprodukció esetében óriási eredmény. Kevés olyan előadás van ma Magyarországon, amely kizárólag a közönség szeretetéből és jegyvásárlásaiból tud ilyen hosszú életű lenni. Ez nekem nagyon fontos visszajelzés, ugyanis többezernyi eladott jegyről beszélhetünk.
A Fekete tyúk a Gül babához képest – ami egy klasszikus, könnyed és romantikus operett – egészen más világ. Személyes kötődésem is van a darabhoz, mert az alapötlete az én fejemből pattant ki. Nagy rajongója vagyok a Parno Grasztnak, és egy nap, miközben az autóban hallgattam a dalaikat, arra gondoltam: ezek köré egy történetet kellene írni. Így született meg az a koncepció, amelynek eredményeképpen Ferenczy-Nagy Boglárka dramaturg és Csáki Benedek rendező végül egy élőzenekaros, cigány identitásmusicalt alkotott.
Mi az előadás legfőbb üzenete a nézők számára?
A történet egy magyar házaspárról szól, akiknek nem születik saját gyermekük, ezért örökbe fogadnak egy cigány kisfiút. Minden alkalommal erős hatást vált ki a nézőkből az a része az előadásnak, amikor azt mondom: „egyszer csak megcsörrent a telefon: van egy gyermek, bár nem pont olyan, mint amilyet szeretnének. Na mindegy is. Tízéves a gyermek, fiú, a neve Sanyi, cigány”. A nézők ilyenkor rendszerint felnevetnek, de nem azért, mert vicces, hanem mert zavarba jönnek attól, hogy valaki – aki ráadásul igazi svéd favágó alkat – ilyen természetességgel kimondja ezt a szót. Pedig a „cigány” nem szitokszó, hanem egy identitás. Mi ezt a kérdéskört próbáljuk körbejárni: hogyan él együtt évszázadok óta a magyarság és a cigányság, és
miért olyan nehéz még mindig természetesen beszélni erről.
Mindezt azonban sok humorral tesszük. A nézők először nevetnek, később pedig sírnak. Ugyanazt az előadást nézve. Mint amikor meghal egy szerettünk: sírunk, mert elveszítettük, de felnevetünk, amikor eszünkbe jut egy hozzá köthető anekdota. Szerintem az a legjobb színház, amikor ez a két érzelem egyszerre tud jelen lenni.
Szaszák Zsolt, ifj. Sárközi Gyula és Zámbó Brigitta a Fekete tyúk című előadásban (Fotó/Forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
Az elmondottak alapján ez az előadás mintha párbeszédet is szeretne kezdeményezni.
Számomra fontos, hogy a színház ne csak a szerelemről vagy a háborúkról meséljen, hanem olyan kérdésekre is keresse a választ, amelyek évszázadok óta velünk élnek. A magyar musicalirodalom eddig valamiért alig foglalkozott a cigányság témájával. Pedig ez a közös történelmünk része. Külön öröm számomra, hogy mindezt a Parno Graszt autentikus zenéje kíséri, mert ezek a dalok – amelyek közül nem egynek több milliós nézettsége van az interneten – nemcsak díszítik a történetet, hanem szerves részeivé is válnak.
Színészként gondolom külön kihívást jelent, hogy a darabban nem egyetlen karaktert alakítasz.
Valóban, ez egy különleges szerkezetű előadás. A főszereplőt, Sanyit ifj. Sárközi Gyula játssza, aki táncművészezért. Az ő karaktere a tánc nyelvén kommunikál, Zámbó Brigitta és én pedig minden más szerepet eljátszunk. A nevelőszülőket, a buszsofőrt, a tanárnőt, a nagymamát – tulajdonképpen mindenkit, akivel Sanyi találkozik. Nem az volt a célunk, hogy sok szereplővel építsünk fel egy világot, hanem hogy a néző figyelme végig a történeten és az identitáskeresésen maradjon.
Szaszák Zsolt és Zámbó Brigitta a Fekete tyúk című előadásban (Fotó/Forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
Mit adhat ehhez a történethez a Benczúr Kert szabadtéri atmoszférája?
A Fekete tyúk eredetileg a Dante Alkotóműhely pincehelyiségében született, és akkor nagyon jól állt neki az a zárt tér. Ahogy azonban telt az idő, azt éreztük, hogy az előadás kinőtte ezt a közeget.
Ma már olyan energiája van, amelynek jót tesz a szabadság és a levegő.
A Benczúr Kertnek ráadásul különleges, barátságos hangulata van. Sok kollégámtól hallottam már, milyen jó ott játszani, ezért nagy öröm, hogy mi is meghívást kaptunk.
A Gül baba kapcsán felmerül a kérdés: hogyan lehet ma egy operettet élővé és kortárs érzékenységűvé tenni, miközben megmarad a műfaj hagyománya is?
Amikor a rendező, Peller Károly felkért Gábor diák szerepére, őszintén szólva volt bennem ellenállás. Az operett műfajnak nagy rajongója vagyok, de távolról, nézőként. Szerintem ezt a műfajt csak annak lenne szabad csinálni, aki igazán ért hozzá. Az operettjátszás az egyik legnagyobb magyar kulturális értékünk, amit óvni kell, és nem szabad megbecsteleníteni. Éppen ezért féltem belevágni: én alapvetően musicalszínész vagyok, és azt éreztem, hogy ez nem az én világom. Ezt meg is mondtam Karesznak. Többszöri megkeresés után sem akartam vállalni a szerepet, de végül meggyőzött. Azt mondta, hogy éppen ezért lenne rám szüksége: mert
nem egy klasszikus operettszínészi manírral közelítek a szerephez, hanem önazonosan.
Végül ez lett az egész kulcsa: nem „játszom” az operettet, hanem jelen vagyok benne. Az előadásba ráadásul bekerült egy kortárs keret, ami dramaturgiailag is segít. Ez a jelenkori szál indokolttá teszi a megszólalásmódot, a zenei világot, és egyértelművé teszi, hogy ez miért tud ez az egész ma működni. A próbafolyamat alatt a rendező mellett a csapat is nagy segítségemre volt. Szendy Szilvi például – aki a szubrett szerepkör ikonikus képviselője – Kareszhoz hasonlóan szintén biztatott, amikor elbizonytalanodtam.
Mit szeretnétek, milyen élménnyel térjenek haza a nézők az előadásról?
A Gül baba alapvetően egy könnyed, nyári színházi előadás. Ha valaki csak le szeretne ülni a szabad ég alatt egy hideg limonádéval, és jól szeretné érezni magát, erre tökéletes alkalmat nyújt majd ez a produkció, mert szórakoztat. Ugyanakkor van egy mélyebb rétege, komolyabb mondanivalója is. Ritkán készül olyan zenés színházi darab, amely a török hódoltság korát dolgozza fel. Ez egy meghatározó történelmi korszak, amit érdemes újra és újra felidézni. Annak a 150 évnek a közös, bonyolult tapasztalata a magyarság történetének fontos része.
Szaszák Zsolt és Öller Roland a Gül baba című előadásban (Fotó/Forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
Emellett ez egy mélyen emberi történet. Olyan helyzetekről beszél, amelyek ma is aktuálisak lehetnek: szerelmekről, amelyek társadalmi vagy akár vallási különbségek miatt nem lehetnek egyszerűek, vagy olyan kapcsolódásokról, ahol két ember közé eltérő rang, háttér vagy élethelyzet áll. Ezek ma is létező konfliktusok, csak ebben a darabban történelmi közegbe vannak helyezve.
Zárszóként: mi lenne az, amivel mindkét előadás egyaránt gazdagíthatja a közönséget?
Szerintem mindkét előadás egyik legnagyobb erőssége az, hogy tud egy komoly témáról úgy beszélni, egy nehéz történetet úgy elmesélni, hogy közben szórakoztat is. Ez az a fajta szerzői és színházi gondolkodás, amit nagyon értékesnek tartok: amikor egy nehéz témáról úgy lehet szólni, hogy közben a néző nem bezár, hanem nyitott marad, és hazavisz magával valamit az előadás hatásaként.Az űrlap tetejeAz űrlap alja
Fejléckép: Szaszák Zsolt a Gül baba című előadásban (fotó/forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
hírlevél
