Zenés színház

Száz felmondólevelet postáznak szét az Operaházból

2006.09.13. 00:00
Ajánlom
Százan kapják kézhez felmondólevelüket az Operaházban a jövő héten, a tervek szerint egyebek mellett több mint hetven, művészeti állományban dolgozót és négy vezetőt küldenek el a dalszínházból – közölte Várkonyi Judit, az intézmény sajtóreferense.

A létszámcsökkentésről az intézmény igazgatósága szerdai ülésén döntött, a tárgyaláson részt vett a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács vezetője is. Vass Lajos, az intézmény élére kinevezett miniszteri biztos a tervek szerint hétfőn írja alá a felmondóleveleket – mondta el a sajtóreferens.

A korábbi főigazgató, Hegyi Árpád Jutocsa modernizációs elképzeléseivel kapcsolatban 2006 tavaszán lángoltak fel az indulatok. Hegyi Árpád Jutocsa 2006. május 11-én egy sajtóértekezleten elmondta: az intézmény létszáma ezer fő, nem valószínű, hogy a létszámleépítés „megúszható" 10 százalék alatt. Hegyi Árpád Jutocsa június közepén távozott az Operaház éléről, a kulturális miniszter döntésének megfelelően fél éven át miniszteri biztos irányítja az intézményt.

Október 15-ig biztosan nem indul el az idei évad az Erkel Színházban. A tervezett előadásokat megpróbálják később megtartani, legvégső esetben pedig visszavásárolják a már megváltott bérleteket, és helyettük új lehetőségeket kínálnak. A Magyar Állami Operaház igazgatóságának szerdai döntése kapcsán az intézmény sajtóreferense elmondta: a végső döntést akkor hozzák meg arról, hogy elindulhat-e az évad az Erkelben, ha megkapják a statikai felmérés utolsó eredményeit. Ha úgy dönt az illetékes testület, hogy nem nyithat ki a színház, akkor mérlegelik, hogy melyek azok az előadások, amelyeket átvihetnek az operaházba – tette hozzá Várkonyi Judit. A sajtóreferens megjegyezte: a 2006/2007-es évad előadásaira mintegy tízezer bérlet kelt el, szeptemberre több mint háromszáz szezonális jegyet váltottak. Az Erkel Színház idei évadja ugyanis szeptember 15-én indult volna a Bánk Bánnal. (inforadio.hu)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.