Zenés színház

Szegedi bérletek

2013.08.08. 13:07
Ajánlom
Augusztus 12-től válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő, 131. évadának előadásaira.

A színház különböző konstrukciókban összesen tizenhatféle bérletet kínál a közönségnek, köztük tematikus zenés, gyerek- és diákbérletet, valamint premierekre, hétvégi vagy hétköznapi előadásokra szóló belépőket - jelentette be Gyüdi Sándor főigazgató. Mint hozzátette: emellett a kínálatot háromféle "szabad bérlet" is színesíti, ezeknél a néző az előadások napját és típusát is szabadon választhatja meg.

Újdonság a társulat egykori kiváló tagjáról elnevezett Mentes József-bérlet, amellyel hat előadás főpróbája tekinthető meg. A direktor ezt az összeállítást azoknak ajánlja, akik a premiert sem tudják kivárni vagy nem szeretnék megfizetni a Nemzeti premier bérlet borsosnak mondható árát, ugyanakkor szeretnének a "jól értesültek" között lenni.

A bérletek ára az elmúlt évhez képest csupán csekély mértékben emelkedett, mégpedig azért, mert a ruhatári díj egy részét beépítették a belépőkbe. Ezzel párhuzamosan a ruhatár használata viszont ingyenessé és - a pénzforgalom megszűnésével - gyorsabbá válik. A színház a hagyományokhoz híven egyébként most is megajándékozza az első háromszáz bérletvásárlót, akiket meghívnak a szeptember 6-i Nyitány gálára. Ezen az eseményen az évadelőzetes keretében bemutatkoznak a társulat új tagjai és azok a színészek, akik a szezon programjában jelentősebb feladatot kapnak.

Gyüdi Sándor elmondta: a bérletesek között igen magas a székeiket évről évre megújítók aránya - idén erre szeptember 9-ig nyílik lehetőség -, sokan akár évtizedek óta is ugyanarról a helyről, baráti társaságban nézik az előadásokat.

Az évad szeptember 20-án kezdődik a Kisszínházban Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékának premierjével. A Nagyszínházban az első bemutató a Verdi-bicentenáriumhoz kapcsolódva a Simon Boccanegra előadása lesz október 18-án.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház hír

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház ajánló

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.