Zenés színház

Szegény emberek - Wozzeck Berlinben

2013.11.05. 00:20
Ajánlom
A berlini Staatsoperben - ha nem is pontosan ugyanabban az épületben, de mindenesetre ugyanabban az intézményben, ahol az 1925-ös premier lezajlott - októberben műsorra tűzték Berg Wozzeckjét. KRITIKA a Daniel Barenboim és Waltraud Meier nevével fémjelzett előadásról.

Szögezzük le: a Wozzeck nem tartozik az (opera)irodalom legoptimistább alkotásai közé. Alban Berg alapanyagként Georg Büchner, a 23 évesen elhunyt 19. századi költő-újságíró-orvos töredékesen fennmaradt drámájához, a Woyzeckhez nyúlt. Saját maga írta-szerkesztette át a művet, melynek kéziratban, már-már olvashatatlanul fennmaradt címét az első elemzők Wozzecknek olvasták. A huszonhat hosszabb-rövidebb jelenetet tizenötre redukálta, felvonásonként öt-öt képet létrehozva. Az 1820 körül játszódó, valós történeten alapuló dráma a szegénység és a kiszolgáltatottság kórképe. A társadalom peremén sodródó torz, pantomimszerű alakok alkotják azt a világot, ahol az őrület határán álló Wozzeck boldogulni - vagy pontosabban szólva: túlélni próbál. A történetről azért érdemes röviden beszélni, mert hazánkban viszonylag ritkán játszott operáról van szó, Büchner drámája pedig nem szerepel az általánosan kötelező olvasmányok listáján.

A főhősnek tehát, aki katonai borbélyként dolgozik, el kell viselnie a szadista Kapitány és a megszállott Doktor szóbeli és fizikai bántalmazásait. A víziókkal küszködő Wozzeck kommunikációképtelensége nemcsak egyetlen barátjával, Andresszal való kapcsolatában szembeszökő, de gyermeke anyjával, Marie-val sem igen tud beszélni - gyermekéről pedig szinte tudomást sem vesz. A nő viszonyt kezd a Tamburmajorral, s erről a Kapitány és a Doktor nem késlekednek tájékoztatni Wozzecket. A felbőszült férfi először a nőt vonja kérdőre, majd a Tamburmajorra támad, aki azonban válaszul agyba-főbe veri. A nő a Bibliában keres vigaszt, a bűnbánó asszony passzusát olvassa, de ez már késő: Wozzeck éjjel a tóparton leszúrja Marie-t. A gyors színváltás után a kocsmában táncoló Wozzeck szeme előtt folyton a kés képe lebeg, visszatér a tópartra, hogy eltüntesse a gyilkos fegyvert. Igyekezetében, hogy minél mélyebbre hajítsa a tőrt, végül belefullad a tó vizébe -a Kapitány és a Doktor éppen arra jár, roppant éles hallással megállapítják a fuldoklás tényét, majd továbbállnak. A nagy lamento utáni utolsó, rövid jelenetben Marie és Wozzeck kisfia a többi gyerekkel játszik, mikor megérkezik a hír: Marie meghalt, és az ösvényen hever a holtteste. Egy gyerek még odakiált a fiúnak -Te, az anyád halott! -, majd eliramodnak megnézni a látványosságot. A kisfiú pedig semmit sem ért a történtekből, nyugodtan játszik tovább.

Berg majd tíz évig dolgozott a Wozzecken, amelynek bemutatója 1925-ben volt a berlini Staatsoperben. Most ugyanebben a házban láttam jómagam is az előadást, egészen pontosan a 2011-es rendezés felújítását. Ehhez még azt is hozzá kell tennem, hogy az opera immáron jó pár éve a Schiller Theaterben működik, a patinás Unter den Lindenen található operaházat ugyanis felújítják - ki tudja már mióta. A helyszínváltás nem csupán esztétikai szempontból szerencsétlen, hanem ami sokkal fontosabb: akusztikailag már-már alkalmatlan operajátszásra. A dobozszerű hangzás óhatatlanul rányomja a bélyegét az előadásokra - főként, ha azok zeneileg nem kifogástalanok.

Nagy várakozás és reklámhadjárat előzte meg  a Wozzeck négy októberi előadását, Marie szerepében ugyanis Waltraud Meiert köszönthette a berlini közönség. A főként Wagner-énekesnőként, legendás Izoldaként ismert mezzoszoprán legemlékezetesebb Marie-alakítását a közelmúltban elhunyt  francia rendező, Patrice Chéreau 1994-es Wozzeckjében nyújtotta. A DVD-n is megjelent előadást annak idején szintén Berlinben mutatták be, és csakúgy Daniel Barenboim dirigálta a zenekart, mint most. A magyar közönség legutóbb 2011-ben, a New York-i Met-közvetítésen hallhatta az énekesnőt Marie-ként, Németországban pedig a Bajor Állami Operaház tavalyi szezonjában. Érthető volt tehát a feszült várakozás és a telt ház. Hogy a friss beállásnak (az első előadást láttam a négyből) vagy az akusztikának tudható-e be, hogy nem váltak valóra az esthez fűzött zenei remények, számomra sem egyértelmű, a rendezés koncepciójának következetlensége azonban szinte megkérdőjelezhetetlen. Nyilvánvalóan rontott valamelyest a zenekar hangzásán a „doboz", de nem kelhetek teljes válszélességgel Barenboim védelmére sem. A zenekar az első felvonásban apró pontatlanságok mellett plasztikusan szólt, a második, majd a harmadik felvonás végére teljesen szétesett. Az utolsó, grandiózus zenei forma drámaisága szinte elveszett a széttöredezett hangzásban.

Andrea Breth rendezésének pozitívuma az, hogy a Schiller Theater színpadának tereit tökéletesen használja. Az elidegenítés már az első pillanatokban működik: apró, fojtogató hangulatú négyszögletes „dobozban" ül a Kapitány, majd ugyanekkora térben nyúzza Wozzeck és Andres a nyulakat (eredetileg vesszőket gyűjtenek). Marie szobája esetében már csak azért is zavarba ejtő a tér ilyen éles korlátozása, mert a Tamburmajor a kisgyerek szeme láttára szeretkezik Marie-val.

Waltraud Meier általában semmit nem bíz a véletlenre. Marie-ja ezúttal nem volt olyan elementáris, amit megszokhattam tőle, a harmadik jelenetben biztonsági játékot játszott. A magas lágéban minduntalan megfeszült a hallgató - vajon sikerül? A kezdeti bizonytalanság aztán nyomtalanul eltűnt, a harmadik felvonás imája az előadás legihletettebb percei közé tartozott. Roman Trekel Wozzeckként nélkülözött mindenféle szenvedélyt és drámaiságot, s bár zenei megformálása pontos volt, karakterként beleolvadt a szürkeségbe. Graham Clark ugyanakkor brillírozott a Kapitány szerepében. Nem csupán a roppant nehéz szólam megszólaltatását, de színészi játékát is kiemelendőnek tartottam. A Narr, a bolond karakterszerepe az előadás egyik kulcspontja volt. A szinte teljesen néma szerepet játszó Heinz Zednik oly szuggesztíven mozgott a színpadon, hogy már-már főszereplői magasságba lépett elő.

Breth rendezése alapvetően hagyományos, a rendezőnő nem kockáztat. Szuggesztivitása a terek és fények kezelésében rejlik, valamint az apró mozzanatokban: ahogy a Kapitány fizetség helyett a szivarját nyomja bele Wozzeck odanyújtott kezébe, vagy a fentebb említett jelenet Marie szobájában mesterségbeli tudásról tanúskodik.

A zenekar közepes és az énekesek mondhatni átlagos, repertoár-színvonalú teljesítménye a rendezéssel együtt megjelenhetett volna akár egy jó, esetlegesen talán még nem eléggé megérett felújításként is. Születhetett volna belőle egy olyan este, amikor az ember azzal a gondolattal távozik, hogy ma is látott valami fontosat - esetleg meg is nézi a következő három előadás valamelyikét, vajon változott-e a zenei teljesítmény. Sajnálatos módon azonban a produkció utolsó jelenete a rendezői színház árnyoldalának biztosított teret: a rendező talán nagy dobással készült, az egyediségre, újra való törekvés ugyanakkor kissé aránytalanra sikerült, és egészen átírta a záróképet. Míg ugyanis a gyerekkórus az árokba szorítva énekelte a „Ringel, Ringel, Rosenkranz"-ot, a színpad közepén összegörnyedve Wozzeck magában motyogta az eredetiben a gyerekek által elmondott párbeszédet. (Igen, kedves Olvasó, jól érti: érthetetlen módon ugyanaz a Wozzeck, aki röviddel azelőtt belefulladt a tóba...) Nos, így vagy úgy, az opera Berg-féle befejezése az egyik legerősebb - ha lehet ilyet mondani -  negatív katarzis, borzongató, csontig hatoló - a szó eredeti értelmében vett megtisztulás. Természetesen lehetséges, hogy Breth célja éppen az volt ezzel a mellbevágó, a koncepcióba és mondanom sem kell, az eredeti műbe sehogyan sem illeszkedő befejezéssel, hogy megfosszon minket ettől a katarzistól. Ha ez volt a célja, sikerült neki. Kár.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Először szólaltak meg a Nemzetiben felmondó színészek

A színháztól távozó Barta Ágnes és Mészáros Martin a Telexnek nyilatkozott arról, hogyan élték meg a társulat tagjaként töltött éveket, és miért döntöttek úgy, hogy szabadúszóként folytatják a pályájukat.
Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Bradley Jaden a legismertebb musicalslágerekkel érkezik a Margitszigetre

Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West End színpadainak csillaga egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban.
Zenés színház hír

Bukarestben vendégszerepelt az Opera Manon Lescaut-produkciója

Az előadás főbb szerepeit Létay Kiss Gabriella, Pataki Adorján és Szegedi Csaba formálták meg, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Bukaresti Nemzeti Opera Énekkarát Dénes István vezényelte.
Zenés színház kritika

A klasszikus operarendezés rehabilitálása – Don Giovanni Velencében

Damiano Michieletto csaknem tizenöt évvel ezelőtti produkcióját vette elő a velencei La Fenice színház. Az igen klasszikusnak ható Don Giovanni-színrevitel május 21-i előadásán jártunk.
Zenés színház kritika

Magyar opera világhódító úton – Eötvös Péter Valuskája Regensburgban

A Regensburgi Színház mutatta be először Eötvös Péter utolsó operájának német változatát. Vajon hogyan él meg idegen környezetben egy a magyar világban ilyen mélyen gyökerező darab? A kérdésre a széria utolsó, május 11-i előadásán kerestük a választ.
Zenés színház ajánló

Vajda Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar indítja a nyarat Kőszegen

A Kőszegi Várszínház Nagy nyári nyitány című, június 1-jei koncertjén népszerű dallamok, opera- és operettrészletek hangoznak el, Miklósa Erika, valamint az énekesnő tehetséggondozó programjában részt vevő fiatal szoprán, Subedi Anna közreműködésével.