Hol találkoztál először Esmeralda karakterével: Victor Hugo regényében, a Disney-rajzfilmben vagy a musicalben?

Az első a rajzfilm volt, utána jött a regény, olyan 15-16 éves koromban, a gimnáziumban olvastam. A musicalt ismertem meg utolsónak. A mese alapján Esmeralda egy amazonnak tűnt nekem, aki kendőkön suhanva mindent legyőz, aztán meglepett a regényt olvasva, hogy ott mennyivel szűziesebb karakter. A musical pedig a kettőt vegyíti: bár a rajzfilm alapján készült, sokkal közelebb áll az eredeti műhöz.

Hogyan reagáltál, amikor fölkértek a szerepre?

Örültem, mert úgy érzem, nem annyira én vagyok, mint az eddigi szerepeim többsége. Azt gondoltam, lehet majd vele küzdeni, keresni hozzá a kulcsot.

Esmeralda máshogy éli meg a nőiességét, mint azok a karakterek, akiket meg szoktam formálni, az Operettszínházban nem voltam még ennyire femme fatale-jellegű figura. Vágytam rá, hogy ezt az arcomat is meg tudjam mutatni, hogy megkeressem magamban azt a határozottságot, ami ezekre a nőalakokra jellemző – ami valahol bennem is megvan, csak a hétköznapi életben nem feltétlenül merem használni. A színpadon viszont felszabadító, hogy lehetek akár bántó vagy gonosz is valakivel. Ezek a nők sokszor játszadoznak másokkal, ami nem szép dolog, de a szerepformálás során megjeleníteni izgalmas feladat. Az is érdekes bennük, ahogyan kiállnak önmagukért és másokért. És persze izgalmasnak találtam, hogy biztosan elő kell majd adni valamiféle cigánytáncot is az előadásban.

Volt olyan nehézség, kihívás, amivel nehezen küzdöttél meg?

A saját kishitűségem, attól tartottam, nem tudok olyan nőt megformálni, akiért minden férfi odavan. Furcsa, skizofrén helyzet volt, hogy a színpadon ezt próbáltam előadni, aztán bementem az öltözőbe, és olyan picinek éreztem magam, mint egy gyűszű. Ezzel most fokozottan szembe kellett néznem, mert az operettek szubrettszerepeinél sokkal kislányosabb lehet az ember, az ártatlanságnak, a naivitásnak van egyfajta humora, így azok nem élezik ki annyira a belső bizonytalanságot. Itt viszont újra előtörtek ezek az érzések, talán a fáradtság miatt is.

Esmeralda egy férfiközpontú világban próbál nőként érvényesülni, miközben lényegében társadalmon kívüli figura is.

A kirekesztés érzése sem volt idegen tőlem, tapasztaltam már hasonlót. Közben szokták mondani, hogy a királyt az alattvalók játsszák el, tehát a körülállók viselkedése jellemzi a helyzetet. Ahogyan Esmeraldával bánnak, az is többet árul el a körülötte lévő szereplőkről, mint róla magáról. Nekem inkább azt kell megmutatnom, hogy ez mennyire bántja őt, vagy éppen hogyan kerekedik felül rajta.

Széles Flóra A Notre Dame-i toronyőr próbáján (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Említetted, hogy milyen távolinak érezted a karaktert, most pedig sorra azokról a vonásairól beszélünk, amelyeket magadban is megtaláltál. Szükséged van rá, hogy valamennyire azonosulj egy eljátszott karakterrel, nem lehet tényleg csak „játszani”?

Igazából megérteni akarom a szerepeket, hogy tudjam, mit miért csinál a figura, és képes legyek logikusan levezetni, mire gondol, mit érez. A döntéseivel nem kell azonosulnom, nem is szeretnék. Esmeraldában érdekes, hogy mennyire vezeti őt az igazságérzete, nem bírja, ha valaki önző, ha valakit bántanak, de még a butaság is idegesíti.

A fiú többszörösen is sérült, nemcsak fizikailag, de lelkileg is, és Esmeralda képes tiszteletben tartani a határait, közben pedig soha, egy pillanatra sem érezteti vele, hogy más lenne, mint a többi ember.

Mondhatjuk, hogy Esmeralda az egyik legtragikusabb sorsú karakter, akit az eddigi pályádon meg kellett formálnod?

Igen, és ezt a súlyos, drámai vonalat is nagyon szeretem benne. Persze éppúgy élvezem a szubrettszerepeket is, ahol a humorral lehet játszani, de úgy érzem, azokhoz nagyon komoly technikai, szakmai tudás szükséges, ezen a téren pedig még bőven van mit tanulnom. A drámaibb szerepek természetesen jönnek, könnyebben boldogulok velük. Egyfajta megkönnyebbülésnek is érzem őket, mert míg a hétköznapokban sok mindent elfojtunk – mert egy felnőtt embernek erősnek kell lennie, tűrnie a nehézségeket, tennie a dolgát, és gondoskodnia másokról –, addig

Könnyebb úgy megformálni a drámai szerepeket, hogy mellette vidámabb karaktereket is játszol?

Nagyon élvezem, ha minél többféle szerepet játszhatok, és akár a műfajokat is váltogathatom. Szokták kérdezni, hogy musical vagy operett, de mindkettőt szeretem, az érdekel inkább, hogy mi a konkrét feladat. Sőt, boldog lennék, ha akár prózai előadásban is szerepelhetnék.

Ének szempontjából Esmeralda milyen kihívást jelent?

Mélyebb hangfekvésű a szerep, mint amilyeneket egyébként szoktam énekelni. Vannak benne magasságok is, de összességében sokkal lejjebb helyezkedik el, és nincs benne gyakorlatom, hogy ilyen lágéban énekeljek. Kihívást jelent, hogy mélyen is stabilan szóljon a hangom, a premier izgalmában is olyan hangzással, ahogy szeretném. Próbálok nem rágörcsölni erre a kérdésre, ami, remélem, jó eredményt hoz majd. De például az előadás végi kórusrészben én magam választottam, hogy föl akarok majd menni a szólammal.

Gondolom, az is sokat segít, hogy ennyire stabil klasszikus énektechnikával szólaltatod meg a szerepeket.

Igen, vagy pedig kevert hangon. De valóban úgy érzem, hogy rengeteg sérüléstől megmentette a hangomat, hogy tanultam klasszikus magánéneket. Aki csak torokhanggal énekel, talán még a betegségekre is fogékonyabb. Mi a hangszalagot terheljük a legkevésbé.

mint például a Hegedűs a háztetőn vagy akár A muzsika hangja. Persze ott sem úgy énekelek, mintha operában lennék, de torokhang legfeljebb akkor fordul elő bennük, ha valaki a sikoltozó halott dédnagymamát játssza. A Notre Dame-i toronyőrnél azért más a helyzet, a belépődalom során például csörgődobbal táncolok, ott kurjongatni kell a férfiaknak. A második felvonásban pedig szerepel egy olyan szám, mint amikor régen prózai színésznőkkel vettek fel egy-egy dalt: nagyon szövegközpontúan, énekbeszédszerűen kell megszólalni. Egyetlen előadáson belül is sokféle hangot kell előhívni.

Mesélj még az előadás táncairól!

Azt hiszem, a többi Esmeralda, Lipics Franciska, Dancs Annamari és Kálmán Petra nevében is mondhatom, hogy nagyon élvezzük a táncokat, mert igazi női mozgásokra nyílik lehetőségünk. Az előadás koreográfusa Simon István, de pont a specifikusan nőies megnyilvánulások miatt az asszisztense, Adler Judit dolgozta ki velünk a részleteket. Ő a színház ensemble-jának a művésze, jó érzés, hogy ennyire közülünk való szakemberrel dolgozhatunk.

A Notre Dame-i toronyőr szereplői (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Ha a szerepeden túl, egy kicsit távolabbról nézünk rá a musicalre, mi az, ami hozzád különösen közel áll benne?

A zenéje egészen monumentális, ráadásul van egy visszatérő motívuma, amit szerintem azok is ismernek, akik még nem látták a darabot. Mégis rengeteg érzékeny rész található benne, különlegesen intim pillanatok. Imádom azt is, hogy Franciaországban játszódik, és hogy különböző nemzetiségek keverednek benne, ami az elfogadás és a szeretet kérdéseihez vezet.

Olyan, mint A Szépség és a Szörnyeteg, mindenki azt találja meg benne, amire a korából kifolyólag fogékony.

Jártál már Franciaországban?

Még sosem, de franciát tanultam második nyelvként, és már azt is nagyon szerettem, minden logikusnak és egyértelműnek tűnt benne. Úgy éreztem, tudok hozzá kapcsolódni, és a francia irodalom is közel áll hozzám. Remélem, az országba is eljutok majd, sok helyre kíváncsi lennék.

Mit lehet tudni a készülő előadás vizuális világáról?

Maga a Notre-Dame végig nagyon erőteljesen jelen lesz, mintegy fő tanúja az eseményeknek. Rengeteg minden történik a katedrálisban, de ha valami mégsem, a Notre-Dame ott is végig figyeli az eseményeket. A mese keretes szerkezetét is visszaadja majd a díszlet, amit Túri Erzsébet tervezett. A jelmezek pedig Füzér Anni munkái, és ezekben is visszaköszön a francia sikk, míg Esmeralda és társai ruháin cigány motívumok is megjelennek. Színes kavalkád lesz az egész, ahogyan elképzeljük az 1400-as éveket.

Esmeraldának mindhárom férfi főszereplővel fontos a kapcsolata. Te hogyan dolgozol együtt a partnereiddel?

A Quasimodót játszó Sándor Péterrel ugyanazoknál az osztályfőnököknél tanultunk az egyetemen, ez létrehoz köztünk egyfajta közösséget. Már sok darabban szerepeltünk együtt, az első operettszínházas munkámban, a Carouselben, azaz a Liliomban őt mint haldoklót tartottam a karomban. Most arról beszélgettünk, hogy ugyanez a drámaiság fog megjelenni, csak egy kis csavarral. A Phoebust alakító Kocsis Dénessel is sokat dolgoztunk már, a családjával is jó viszonyban vagyok, szerintem ez is jót tesz a próbafolyamatnak.

Frollo pedig Földes Tamás lesz, akire nagyon felnézek, és akivel csodálatos együtt dolgozni. Mindig biztonságban érzem magam mellette az előadásban, legyen szó akár a Jekyll és Hyde-ról, amiben pedig nem sok közünk van egymáshoz, vagy a Hegedűs a háztetőnről, amiben viszont az apukámat játssza.

Hogyan helyezkedhet bele a ma embere ebbe a középkori történetbe, amelyben a korabeli emberek hite, világszemlélete igen hangsúlyos szerepet kap?

Maga a vallásosság is sokféle formában megjelenik az előadásban, a bigott katolikustól a teljesen szabad lelkű ateistáig mindenkit megtalálunk benne. A cigányok udvarában még a szellemvilág hívei is jelen vannak. Úgy érzem, ezekhez a kérdésekhez Quasimodo és Esmeralda áll a leghelyesebben, ösztönszerűen tudják, hogyan kell élni. Az egyik dalomban szerepel is ez a sor: „úgy élsz, hogy mást is hagysz élni”. Azt hiszem, ez a legfontosabb tanulság, bármit is gondol valaki a természetfölötti hatalmakról.

Sokan alighanem a rajzfilmre asszociálnak a címet látva, de már beszéltük, hogy felnőttek számára is érdekes az előadás. Mit mondanál azoknak, akik mégis vonakodnak, hogy eljöjjenek?

Ha valaki szereti a történelmi regényeket, a távoli időben játszódó, kosztümös történeteket, ahol értékes gondolatokkal és érzelmekkel találkozhat, és egy komplex világot ismerhet meg, annak mindenképpen ajánlom, függetlenül attól, hogy látta-e a rajzfilmet, vagy járt-e már zenés előadáson. A musicalben a Victor Hugo-regény világa köszön vissza, a zene olyan jól követi a történetet, hogy akár önmagában is teljes élményt adhatna.

Fejléckép: Széles Flóra (fotó/forrás: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)