Zenés színház

Szentivánéji álom

2008.06.30. 00:00
Ajánlom
A Szentivánéji álom című új magyar world musicalt az alkotók a Szegedi Szabadtéri Játékok felkérésére, kifejezetten a Dóm tér adottságaira írták. Játsszon a Fidelióval, és nyerjen két jegyet az előadásra!

A Szentivánéji álom a prózai színházak repertoárjának egyik legnépszerűbb darabja, készült belőle opera- és balettszínpadi, valamint több filmes adaptáció is. A Szegedi Szabadtéri Játékokon Shakespeare színműve új műfajban mutatkozik meg. A world musical komponistája a zenés színház világában sem ismeretlen jazz zenész, Szakcsi Lakatos Béla, szövegírója Müller Péter Sziámi. A zenés színpadi változatot Böhm György és az előadás rendezője, Kerényi Miklós Gábor készítették. A produkció a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben jön létre. Oberont, a tündérkirályt Szabó P. Sziveszter kelti életre, Titánia, a tündérkirálynő Janza Kata lesz. Hermiát Vágó Bernadett, Helénát Peller Anna énekli, a két szerelmes ifjút, Demetriust és Lysandert Szabó Dávid és Dolhai Attila személyesíti meg. A mindent összekeverő manó, Puck szerepét Kerényi Miklós Máté, a szamárrá varázsolt mesterember Zubolyét pedig Bereczki Zoltán kapta meg.

Kérdésünk: Mi a címe annak a Szakcsi Lakatos Béla komponálta balettnek, amelyet 1991-ben mutatott be a Magyar Állami Operaház?

A. Cigánykerék
B. A bestia
C. Cristoforo

Ha a helyes válasz betűjelét július 6. éjfélig elküldi, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a Szentivánéji álom július 27-i előadására.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Klasszikus

Megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar

Egy december 23-i hivatalos értesítést szerint legkésőbb 2021. május 31-én megszűnhet a Duna Szimfonikus Zenekar – tudta meg a Zene-Kar.hu. A levél szerint az ügy mögött Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének döntése áll, aki Alapítói Határozatában ezt a dátumot jelölte meg.
Színház

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Vizuál

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

A nyári szezonra készül a Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Idén a vártnál jóval korábban, már január 18-án kihirdette nyári előadásait a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. A minden eddiginél gazdagabb műsorkínálatban az operák, musicalek, balett-, valamint táncelőadások mellett rendhagyó koncerteket is láthatnak az érdeklődők, ahol az ünnepelt popsztárokon túl a klasszikus zene mesterei is képviseltetik magukat.
Zenés színház koktélparti

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Zenés színház ajánló

„Ez egy olyan történelmi pillanat, amelyben nagyon komoly döntéseket kell hozni” – Szabó Magda klasszikusa az Operett Online-on

Decemberben nagy sikerrel debütált az Operett Online képernyőjén az Abigél, Szabó Magda kultikus regényének musical-változata. A megújult szereposztással közvetített előadás egy csodálatos történet szeretetről, lemondásról, küzdelemről és persze a szerelemről. De mit adhat nekünk ma Abigél?
Zenés színház videó

Bellini-operát énekelnek az erdő állatai egy cuki videoklipben

Az olasz bel canto-stílus egyik alapművének részletéből, Vincenzo Bellini Norma című operájának egyik számából készült bájos animációs film.
Zenés színház ajánló

Kendőzetlenül őszinte és zavarba ejtően szókimondó – Boris Vian az Operett Online-on

Különleges produkciót tűz online műsorára január 15-én és 16-án a Budapesti Operettszínház. A Boris Vian életéről szóló, az ’50-es évek bohém Párizsát megidéző revü kiszakít a szürke hétköznapokból, és betekintést enged egy tragikus sorsú polihisztor életébe, aki amellett, hogy nagykanállal habzsolta az életet, korának meghatározó irodalmi alakjává vált.