Zenés színház

Szerelem mindhalálig – Rómeó és Júlia

2018.12.23. 08:20
Ajánlom
Újra látható a nyáron bemutatott előadás, a főszerepben Márfi Márkkal és Döbrösi Laurával. A kőszínházi bemutatót december 27-én tartják a Hatszín Teátrumban.

A Dicső Dániel rendezésében 2018 nyarán bemutatott előadás eddig egyetlen alkalommal volt látható Óbudán, a Kaszásdűlői Kulturális Központban. A szabadtéri produkció különlegességét egyebek mellett az adta, hogy a panelházak által ölelt téren, a lakótelep közepén játszódott. Decembertől a Hatszín Teátrum szolgál helyszínül az előadásnak.

Egy fiú meg egy lány a bálban, a kertben, a templomban és az ágyban. Szerelmük izzó és őszinte. Minden happy endért kiált, csakhogy a boldogság még jóval a mindhalálig előtt véget ér, mert a szeretet és a gyűlölet kéz a kézben jár. Ebben a történetben senki sem menekülhet a gonosz és kérlelhetetlen Máb varázsa elől. A fékezhetetlen indulatok és ellenőrizetlen vágyak irányítója legalább egy pillanatra mindenkit kifordít önmagából, és titokzatos erővel taszítja sorsuk felé a balvégzetűeket.

mercutio_tybalt-132737.jpg

A Rómeó és Júlia egyik jelenete (Fotó/Forrás: Hatszín Teátrum)

A Nádasdy Ádám fordítása alapján készült produkció rendezői koncepciójának fontos eleme, hogy a főszereplőket (Márfi Márk és Döbrösi Laura) kivéve a színészek több szerepet játszanak. Így Tasnádi Bence Mercutio szerepén kívül Páriszként is látható, a Dajkát és a Herceget is Rainer-Micsinyei Nóra és Bajor Lili kelti életre (december 27-én betegség miatt Bajor Lilit Spiegl Anna helyettesíti), a Capulet és a Montague szülőket Eke Angéla és Bakos-Kiss Gábor, Lőrinc barátot és Benvoliót Georgita Máté Dezső, míg Tybaltot és a Patikust Patkós Márton alakítja.

A szereplők egyszersmind egy zenekar tagjai is, akik zenész kollégáik segítségével több dalt is előadnak.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház Film

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Zenés színház interjú

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház magazin

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.