"Nem igazán kedvelem a westernt, de szerettem volna a történetet egy másik történetbe beágyazva elmesélni, így született az ötlet" - mondta a világhírű művész. Villazón szerint a közönség "sokat fog nevetni", a nézőket "megérinti majd a történet". A darabban - nem úgy, mint első rendezésében, a Wertherben, amelyet Lyonban állított színpadra - ő is énekelni fog, mégpedig Nemorino szerepét. A Szerelmi bájital Gaetano Donizetti kétfelvonásos operája. A szövegkönyvet Felice Romani írta Eugene Scribe a Le Philtre című színműve alapján. A művet 1832. május 12-én mutatták be először a milánói Teatro Cannobianában.
Rolando Villazón 1972-ben született Mexikóvárosban. Zenét, színművészetet és táncot az Espacios Akadémián tanult és mindössze 18 éves volt, amikor találkozott Arturo Nieto baritonnal, aki amellett, hogy bevezette őt az opera világába, hangképzést is tanított neki. Villazón két év múlva a Nemzeti Zenei Konzervatóriumban folytatta tovább tanulmányait Enrique Jaso-nál. Számos énekversenyen vett részt sikerrel. 1998-tól a San Francisco-i operastúdió tagjaként működött, ahol Joan Sutherland képezte tovább. Első szerepe Alfredo volt Verdi Traviatájában. Európai debütálására 1999-ben került sor, Des Grieux-t alakította Massenet Manonjában. Ezt követően olyan operaházakban mutatkozott be, mint a Metropolitan Opera, Bayerische Staatsoper, a Hamburgische Staatsoper, az Opéra Bastille Párizs vagy a Covent Garden Opera London.