Zenés színház

Szerepeikről vallanak a Jekyll dívái

2012.05.03. 18:28
Ajánlom
Janza Kata és Tunyogi Bernadett a sors ajándékának tekintik, hogy ismét játszhatnak a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében műsorra tűzött musicalthrillerben. A videóból kiderül, miért is.

A Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán július 6-án, 7-én és 8-án tekinthetik majd meg az érdeklődők a Jekyll és Hyde című musicalt. A horrorisztikus történethez Erkel László 'Kentaur' tervező mágikus doboz mintájára változó színpadképet álmodott. A szereplők között megtalálhatjuk az egykori legendás előadás Lucyjét és Emmáját, vagyis Janza Katát és Tunyogi Bernadettet, a címszerepet most is a darab rendezője Molnár László alakítja.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Miskolcon debütál Csoma Sándor filmje, amelyet Erőss Zsolt története inspirált

Magasságok és címmel készült el Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amely a 2013-ban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt történetén alapul. Az alkotás elsősorban a férfi feleségére, Sterczer Hildára és a gyászfeldolgozására fókuszál. 
Vizuál

Elhunyt Sipos László festőművész

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sipos László, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművész, grafikus, a kolozsvári iskola képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja
Színház

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Vizuál

Ország Lili elfeledett tévéfelvétele – Különleges felfedezéssel zárult a Fidelio kutatása

Mostanáig senki nem tudott annak a negyvenöt évvel ezelőtt készült televíziós riportnak a létezéséről, ami a Fidelio kutatásának köszönhetően került elő Ország Liliről. A hosszas kutatómunka eredményeként meglelt felvételt a művész születésének évfordulója alkalmából tárjuk a nyilvánosság elé.
Színház

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Az Eiffel Műhelyház valamennyi előadását törli az OPERA

A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait. A CIKK FRISSÜLT.
Zenés színház interjú

„Magamból építkezve bújok az adott karakter bőrébe” – interjú Laki Péterrel

Laki Péter mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. A Budapesti Operettszínház évadát záró két jubileumi gála mellett a tízéves évfordulóját ünneplő Budavári Palotakoncerten is láthatta őt a közönség, ráadásul a következő évadban egy új szerepkörben is bemutatkozik. Az elmúlt időszakról, műfaji határátlépésekről, valamint az új szakmai kihívásokról beszélgettünk.
Zenés színház videó

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Zenés színház hír

Musicalt írtak Frida Kahlóról

A mexikói festőművész életéről készült zenés darabot az Obie-díjas szerző, Neena Beber írja, zenéjét pedig Jaime Lozano készíti.
Zenés színház interjú

„A jelent próbáljuk megmutatni” – interjú Vadász Dániellel

Augusztus 5-én és 6-án ismét operettdallamoktól lesz hangos az Oroszlános udvar. A jubileumát ünneplő Budavári Palotakoncert ezúttal is ismert és ritkán hallott különlegességekkel várja a közönséget. A produkció egyik megálmodójával, dr. Vadász Dániellel az elmúlt évtized emlékezetes pillanatairól, kihívásokról és a koncerttel párhuzamosan megrendezett Debreceni Ünnepi Játékokról is beszélgettünk.