Zenés színház

Színészlélek

2018.04.08. 09:00
Ajánlom
Nem lett énektanár, mert a tanárképzőn a hangja alapján az operaszínpad felé irányították, s mint később kiderült, az előadásokban nem az énektechnikai kérdéseket, inkább a színészi megvalósítás problémáit oldja meg szívesebben. Szvétek László huszonnégy éve debütált a Magyar Állami Operaházban, tavaly pedig az intézmény Kamaraénekese lett.

Hogyan érintette ez a gesztus?

Vágytam már rá, mert azt gondoltam, hogy a buffo basszus szerepkört – amiben az utóbbi években feltűnök –, nem csinálom rosszul, a közönség lelkes tapsából is erre következtettem. Az Opera már jó néhány éve kiosztja ezt a címet, a feleségemet (Gál Erika mezzoszoprán – a szerk.) is díjazták korábban. Ez egy komoly jutalom, amelynek nívója vetekszik a Kossuth-díjjal, nehéz kiérdemelni, ezért amikor kiderült, hogy megkapom, nagyon megörültem.

A tenor

A tenor (Fotó/Forrás: Hermann Péter / Opera Magazin - Operaház)

Interjúiban többször is felidézte azt a történetet, mely szerint az ELTE-n derült ki, hogy a hangja alapján nem való tanárnak, operaénekesnek viszont annál inkább. Addig tényleg nem gondolt az énekesi pályára?

Ez pontosan így történt, nincs benne semmilyen anderseni hozzátoldás: az ott tanító Adorján Ilonka – akihez abban az időben sok híres énekes járt hangképzésre – hívta fel az operai pályára a figyelmemet. Imádtam őt, nem is tanár-diákként viszonyultunk egymáshoz, hanem mint nagymama és unokája, így elhittem neki, hogy amit mond, igaz. Amikor érettségi után pályaválasztásra került sor, nem akartam mindenáron tanár lenni, de mivel a zene mindig is vonzott, jelentkeztem ének-zene szakra. Nálunk otthon édesapám a barokk muzsikát szerette, édesanyám az operákat, tehát nem volt számomra ismeretlen ez a műfaj, sőt az opera közelebb is állt hozzám, mint a fiatalon követhetetlenül díszítettnek tartott barokk stílus. Amikor Adorján Ilonka segített a felismerésben, azonnal otthagytam az iskolát, és elmentem csepűrágónak Győrbe a Kisfaludy Színházba, közben pedig az Operaházba jártam előadásokat nézni. A győri színházban évente egy zenedrámát adtak elő, és a Don Carlosban mint legutóbb csatlakozott társulati tag bekerültem a kórusba. Fél évvel később V. Károlyt énekelhettem ugyanebben a darabban, és a pályám azóta is törés nélkül halad.

A színpad ezek szerint már akkor is vonzotta?

Egész életemben szerepeltem, énekeltem, gitároztam. Exhibicionizmus nélkül nem lehet kiállni 1000-1800 ember elé. Fiatalon játszottam rockot is, de amikor úgy éreztem, hogy komolyabbá kell tennem a zenéhez fűződő viszonyomat, jazz-zongoristának készültem. Ezt követően jött az operaénekesi pálya.

Azt is szokta mondani, hogy Sólyom-Nagy Sándortól szeretett volna tanulni, ami aztán a Zeneakadémián meg is adatott önnek. Mi az, amit tőle kapott?

Nagyon tetszett a habitusa, szerettem volna mindent ellesni tőle, és amit a nézőtérről a produkcióiból láthattam, teljesen elvarázsolt. A Zeneakadémiára egyébként azért felvételiztem, mert Győrben nem kaphattam meg egy basszus szerepet, mivel nem volt meg a végzettséget igazoló papírom – a rendszerváltás előtt még így történtek a dolgok. Ott is hagytam csapot-papot és elhatároztam, hogy megszerzem a képesítést. Elsőre felvettek, másnál kezdtem, de egy év után átkértem magam Sólyom-Nagy Sándorhoz. Csodálatos négy évet töltöttünk együtt, ő szerettette meg velem Wagnert, és erős színpadi jelenlétet tanultam tőle. Ezt sokan el szokták felejteni, pedig az opera nem csak az énekhangról szól, hanem a színészetről is. Engem ebben a műfajban a színház jobban vonz, mint az énektechnika. Én például énekelek csúnya hangot is, ha az dramaturgiailag a helyén való, panaszt pedig sosem kaptam érte.

A Hunyadi László című előadásban

A Hunyadi László című előadásban (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Opera magazin)

Egy opera-előadásban mi inspirálja a leginkább: a zene, a rendező, a karmester, az énekesek, vagy akár a díszlet és a jelmez?

Először a zene, aztán az összes többi. Ha olyan darabra készülök, ami korábban nem volt a látóteremben, első lépésként megismerkedem a zenével, a cselekménnyel, és általában találok benne fantáziát. Ha egy produkcióban minden egybevág, olyan felszabadultan lehet játszani drámát vagy épp komédiát, hogy az óhatatlanul katarzisélményhez vezet. Nekünk pedig az a célunk, hogy a néző a végén felsóhajtson: de kár, hogy vége van az előadásnak!

Önnek melyik darabban katartikus élmény játszani?

Fiatalon az ember úgy érzi, hogy mindent tud és ezért sok olyan dolgot bevállal, amiről utólag kiderül, hogy nem kellett volna. De most, ötvenegy évesen a Don Pasquale címszereplőjeként azt gondolom, hogy erről az előadásról tényleg mindent tudok, többet is, mint a bármikori rendezés. E miatt képes vagyok arra, hogy elvarázsoljam a közönséget, és ezt nagy élvezettel teszem. Hozzáteszem, ez nem egy olyan mű, amit végig lehet nevetni, és bátran lehet gyerek közönséget is hívni rá. Természetesen a gyagyás öregember szerepében minden ziccert kijátszom én is, de a drámai vonalat is megmutatom, hiszen csúnya dolgokat tesznek meg ezzel az idős agglegénnyel.

Télen a Pomádé király új ruhájában láthattuk. Másképp lép színpadra, ha főként gyerekekből áll a közönsége?

Nincs különbség. Harminckét éve abban a csodálatos élményben van részem, hogy az ifjabb korosztálynak is játszhatok. Az állami kitüntetésem (a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, 2013 – a szerk.) is ennek a tevékenységemnek szól. Ezalatt bejártam az egész országot, szerepeltem olajos padlós művelődési házban, gyújtottam be cserépkályhába fellépés előtt, cipeltem zongorát is. Idén is komolyabb turnéra indulok gyerekeknek szóló előadással. Negyven évesen lettem apa, azóta a saját fiaimnak is nagy szeretettel énekelek.

Milyen érzés, ha a nézőtéren ők is ott ülnek?

Fellépéskor mindig azzal foglalkozom, ami a dolgom, ilyenkor el vagyok varázsolva, és nem veszek tudomást arról, hogy ki ül a széksorokban, vagy a proszcénium páholyban. Természetesen boldog vagyok, amikor előadás után a gyerekeimmel meg tudjuk beszélni, hogy mit láttak. Ilyenkor kiderül, hogy ők mennyire másképp figyelnek, hiszen olyan dolgokat vesznek észre, amikre én nem is gondoltam.

Pályája során rengeteg opera hőse volt, énekelt például Wagnert, Mozartot, Puccinit, Verdit, Strausst. Van olyan szerep, ami álom maradt?

Azt szoktam mondani, hogy nincs hiányérzetem.

Hamar kezdtem az operaénekesi pályát, és korán kaptam nagy feladatokat. Most abba a „kasztba” kerültem, hogy én vagyok a vidám fickó a színpadon, miközben a magánéletben inkább depresszív alkat vagyok.

Ugyanakkor van egy olyan szólam, amit még főiskolásként olyannyira a magaménak éreztem, hogy a szerepgyakorlat órára is ezt vittem: a Toscából Scarpiát. Az évek során sosem talált meg, sem itt az Operában, sem a vidéki színházakban. Lehet, hogy Scarpiaként nem is azt nyújtanám, amit kellene, és a kollégáimtól sem irigylem el ezt a figurát, mert varázslatosan jól csinálják. Mégis azt gondolom, hogy Róma rendőrfőnöke kimaradt az életemből, de reménykedem, hogy nem véglegesen.

A cikk eredetileg az Opera Magazin 2018. április-májusi számában jelent meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.