Zenés színház

Szinetár Miklóst az Operettben is köszöntötték

2012.02.12. 16:04
Ajánlom
Február 10-én este elbúcsúzott a Madame Pompadour című operett, amely két év után visszatér a koprodukciós partner színházába, Szentpétervárra. Az eseményen részt vett a darab rendezője, Szinetár Miklós is, akit a tapsrend után 80. születésnapján együtt köszöntött a társulat nevében Kerényi Miklós Gábor és a közönség.

2010 tavaszán tartotta a Leo Fall-operett bemutatóját Szinetár Miklós rendezésében a Budapesti Operettszínház, a produkció azóta változatlan szereposztással futott a Nagymező utcai teátrum színpadán. Február 10-én, pénteken este azonban utolsó előadásához érkezett a Madame Pompadour, legalábbis két évig biztosan, hiszen hamarosan ismét a korpdukciós partner, a szentpétervári Zenés Komédia Színházban lesz látható. A tapsrend után Kerényi Miklós Gábor lépett színpadra, amiből a nézők sejthették, hogy különleges alkalom volt az este - nemcsak a búcsú, hanem Szinetár Miklós születésnapi köszöntése miatt.

"Meghatódottan állok itt, ezen az ünnepi előadáson. Nagyon sok személyes élmény fűz ahhoz, aki miatt most itt vagyunk. Először is, az Egy szerelem három éjszakája című előadást például 22-szer néztem meg az ő rendezésében. Később nagyon sokat dolgoztunk együtt, neki is köszönhető az együttműködésünk Szentpétervárral. Sok élményt gyűjtöttem a közös munkánk során. Vannak, akik a Ki mit tud? zsűrijéből ismerik, pedig ő a film, az opera, az operett, a próza és a musical világában is nagyot alkotott, nemrégiben megjelent egy könyve Pályázat címmel. Az ő nevéhez fűződik A Csárdáskirálynő leghíresebb előadása, ő hozta létre a Petőfi Színházat, mely a mi elődünk. Természetesen még a mai napig dolgozik, ír, nyilatkozik, emberszeretete és közvetlensége máig utolérhetetlen. Ezekkel a szavakkal köszöntsük a Budapesti Operettszínház Örökös Tagját, Szinetár Miklóst!" - mondta Kerényi Miklós Gábor - KERO®.

A vastaps közepette színpadra lépett rendezőnek a címszerepet játszó primadonna, Kalocsai Zsuzsa nyújtott át egy virágcsokrot, majd Szinetár Miklós is szólt pár szót a közönséghez és a társulathoz. "Először is köszönöm a csapatnak ezt a nagyszerű előadást! Én itt kezdtem a pályámat, a Színművészeti Főiskola után idekerültem, az évek során együtt dolgoztam Fényes Szabolccsal, Latabár Kálmánnal, Honthy Hannával, Feleki Kamillal, Németh Marikával. Ők ma már sokuknak csak nevek, de higgyék el, személyiségük benne van a falakban... A pálya halhatatlansága az emlékekben van! Szerencsések, akik részt vehettek az utolsó előadáson. Most két évre visszautazik Szentpétervárra a Madame Pompadour, de két év múlva újra Budapestre jön. Tíz éve hasonló ünnepségen vettem részt itt a színházban, ha körbenézek, ugyanazokkal vagyok körülvéve. Ha tíz év múlva is itt leszek, azt nekik és a nézőknek köszönhetem..."

E különleges előadással búcsúzott a magyar közönségtől Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Csere László, Huszti Péter, Vadász Zsolt, Kékkovács Mara, Faragó András, Peller Károly, Langer Soma és Benkóczy Zoltán, valamint Vadász Dániel és Fischl Mónika, a másik szereposztás főszereplői. A színfalak mögött a társulat egy, mindannyiuk által aláírt Madame Pompadour-óriásplakáttal ajándékozta meg Szinetár Miklóst, majd közösen elfogyasztották az ünnepi tortát, amit a rendező felesége, Hámori Ildikó segített felvágni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház billy elliot

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Zenés színház magazin

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Zenés színház opera

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.