Ha baj van, mindenek felett összetartunk és sokszor szájalunk vissza, ha a családfő valami olyat akar keresztül vinni, amivel nem értünk egyet.
A pandémiás helyzet eddig sosem tapasztalt kihívás elé állított minket. A főpróba héten bizonytalan időre félretenni darabot, ritka fordulat egy színház életében. Auksz Éva a leállást előtti nap ugrott Roz szerepébe, így ő 24 óra alatt, látszólag „feleslegesen” tanulta meg a szerepet lóhalálában. Az első hetekben még pislákolt a remény, hogy talán nyáron bemutatjuk a darabot, de aztán világossá vált: ez szeptemberi premier lesz, bizony.
Lévén indult az évad, a főpróba hetet a színház augusztus utolsó hetére tervezte. Ebben az időszakban csatlakozott a produkcióhoz Blahó Gergely helyett Bergendi Áron és ugrott be Szabó András táncos. Augusztus 28-án mindenki azzal a boldog megnyugvással indult haza: most már semmi nem történhet velünk.
Szeptember 16-án egy összpróbával találkozott volna újra a csapat, ha aznap reggel nem jön a váratlan hír: Polyák Lilla karanténba került, így ő nem tudja vállalni a premiert.
Szente Vajk sztoikus nyugalma szakma szerte híres.
Ezt a helyzetet sem kezelte másként. Auksz Éva utóbb azt mesélte, nem megkérdezte, hanem közölte vele: búcsúzzon Roztól és tanulja Violet szerepét. Ha a fotóspróbát lemondjuk, még van 24 óra, hogy beugorjon. Náray Erika vásárolni indult, helyette Auksz Éva eredeti szerepében találta magát. És elindult a versenyfutás az idővel. A két színművész és a teljes gárda őrült tempóban próbált. Izgalommal, de örömmel várta mindenki a péntek reggelt. A főpróba, ahol hét hosszú hónap után végre megmutathatjuk a kész produkciót.
Technikai okok miatt nem Szinetár Dóra játszott a premier napján, vele októberben találkozhatnak a nézők a József Attila Színház színpadán. Gubik Petra, aki Nyíregyházán már játszotta a szerepet egy gyors ismétlés után 11 órakor színpadra is állt.
Az esti előadáson már Holczinger Szandra játszotta Judyt, az általa alakított Mariat pedig Kováts Vera adta.
Vitathatatlanul rekordot döntöttünk. Egy próbafolyamatban 8 beugrás,
ha Auksz Évát kétszer számoljuk, sosem látott szám, kiváltképp nem a főpróbát megelőző 48 órában. Persze a csillagok szerencsés állásán túl kellett egy stabilan kész produkció, Korponay Zsófi, aki Doralee-ként töretlenül állta a sarat és a József Attila Színház minden dolgozója: műszak, kellék, fodrászok, öltöztetők, súgók, a szervezés, mi, a kommunikátorok. Hálásan köszönjük Kirják Róbert és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház illetve Bank Tamás és a Játékszín segítségét, Nélkülük sem sikerült volna. Végül, de nem utolsó sorban hatalmas köszönet Szente Vajknak és Túri Lajosnak, akik meginghatatlan nyugalommal vezényelték le a beugrásokat.
Particia Resnick - Dolly Parton: 9-TŐL 5-IG – A musical
Bemutató: 2020. szeptember 19.