- Mitől lehet érdekes Victor Hugo története napjainkban? Megpróbálják aktualizálni az előadást?
- Az úgynevezett aktualizálásban nem hiszek; egyszerű és olcsó közelítés egy darabhoz. Sok színházi alkotó ezt abban találja meg, hogy modern jelmezekben és környezetben játszatják a produkciót, de az ettől még nem lesz aktuális. Viszont helytelen az a konzervatív gondolat is, hogy az a korszak az egyetlen és felülírhatatlan támpontja a színrevitelnek, amiben a darab született. A remekművekre jellemző, hogy egyszerre fejezik ki a kort, amiben születtek, és egyszerre lehet üzenetük a jelenkornak is. A Nyomorultak anélkül tartalmazza a kapcsolódási pontokat politikai-közéleti és lírai vonalon, hogy aktualizálásra szorulna: a történelem ismétli önmagát, az emberi konfliktusok újratermelődnek.
- 2000-ben már megrendezte a darabot, a mostani viszont a New York-i változat, ami eltér az eredetitől.
- A közelmúltban a Nyomorultakból készült egy rövidített változat, a mű 18 perccel lett rövidebb a húzások eredményeképp. De érdemben sem a darab szelleme, sem a karakterek, sem a történet nem változott. Az opera-és musicalirodalomra jellemző ismétléseket, színezéseket hagyták ki.
- 18 percért megéri lerövidíteni?
- Nagyon ügyes és tehetséges húzás volt, szikárabb, tárgyszerűbb, lényegre törőbb darab született. Én minden hangjegyét és sorát ismerem a Nyomorultaknak, nagyon örülök ennek, feszesebb, dinamikusabb, filmszerűbb, látványosabb lett, mint a 2000-es, ugyanakkor nem veszítette el a történetben és a karakterekben rejlő drámai mélységet, a korrajzot, az igényességet. 2000-ben a Madách Színházban sokkal kevesebbet tudtunk a zenés műfajról, mint most. Az eltelt 15 évben megtanultunk, hogy ez különleges és sajátos műfaj önálló törvényszerűségekkel, íratlan szabályokkal rendelkezik, olyanokkal, amikre az ember csak a praxis során jön rá. Ez a felismerés a színházi alkotófolyamat egészére vonatkozik. Érinti a darab előkészítésének számtalan elemét, de például a marketingjét is; másfajta kommunikációt igényel, mint egy prózai darab. Már csak azért is, mert a kommunikációs üzeneteket sokkal több emberhez kell eljuttatnunk. A szcenikai megoldások is különböznek. A zenés műfaj rendkívül gyors, majdhogynem filmszerű, semmire sincs idő; annak ellenére, hogy egy ilyen darabnak 40-50 helyszínből álló díszlete van, tökéletes folyamatosságot kell biztosítani. Más az igény a jelmezekkel szemben is. Egy percen belül tökéletesen lecserélhetőnek kell lenniük, ez például másfajta varrástechnikát igényel. Tehát a színháznak minden elemében késznek kell lenni, hogy ilyen csúcsdarabot, mint a Nyomorultak, színpadra vigyen.
- Az Ön zenés színházbeli tapasztalata viszont korábbra nyúlik vissza, már 1983-ban megrendezte a Macskákat, nem is akárhogy: óriási siker lett, több mint 30 éve műsoron van.
- A dolgok akkor változnak, ha jön egy személy, aki meg tudja fogalmazni és valósítani az alkotás és a műfaj lényegét. A '83-as Macskáknál ez a személy Seregi László koreográfus volt; akkor mindannyian tőle tanultuk meg, hogy mi a zenés műfaj. Az első nagy löketet a Madách Színháznak ő adta meg, ő világított be a nagy sötétbe. A zenés színházzá válásunk második fontos pontja a Madách Színház 1999-es rekonstrukciója volt: az akkori igazgatónak, Kerényi Imrének és Götz Béla tervezőnek köszönhető, hogy az épületet az újkori musicaljátszásra technikailag és gépészetileg alkalmassá tették. A következő fordulópont 2004, amikor engem igazgatónak neveztek ki, és zenés irányba indultunk el. Ez nem csak az én döntésem volt, a fővárosnak, mint a színház fenntartójának, volt az a szándéka, hogy zenés irányba vigye a Madáchot, ehhez keresték a leendő vezetőt. Örömmel és könnyű szívvel fogadtam a kiírás feltételeit, mert a zenés színháznak mindig nagy rajongója voltam, és nagyon hittem a műfajban. Ráadásul tudtam, hogy Budapesten erre nagyon nagy igény van.
- Mi minden változott azóta? A nézők ingerküszöbe megemelkedett, ma már majdnem minden zenés előadásban van projektoros vetítés például. Hová lehet ezt fokozni?
- A musicalnek természete, és attól is olyan sikeres, hogy szinte azonnal magába integrálja a technikai fejlődés legújabb vívmányát. Létérdeke bevonni a saját hatókörébe mindazt, ami a szórakoztatóipari és a filmtechnikában megjelenik, márpedig itt óráról órára történnek az események. Ma már lassan a vetítéstechnika is idejét múlja; a LED-technika az, ami teret nyer, és biztos vagyok benne, hogy annak is rövid időn belül nagyon sok változata lesz. Ahogy eltűnt a kazettás magnó, olyan tempóban változik a hangtechnika is és a televíziós technika is. A zenés színpadnak kötelezettsége, hogy ezt mind megmutassa élőben. Vizuális korban élünk, ahol a tévé és a filmek hihetetlen technikai mutatványokat adnak elő, az emberek a zenés színházban is ezt várják. Természetesen nem ez az egyetlen és döntő eleme a zenés színháznak: az igazi hatáselem még mindig a színház ősi ereje, az emberi történet, a drámaiság, a személyiségfejlődés. A technika csillogó és látványos jelmez, amibe beleöltözik - de fontos.
- Van olyan külföldi színház vagy produkció, amit példaértékűnek tart?
- Engem a jó sorsom közel vitt Andrew Lloyd Webberhez, ő vitathatatlan zsenije ennek a műfajnak, a műveit rendkívülieknek tartom. A musicaljátszásnak két fővárosa van, London és New York, ahol időről időre születnek korszakalkotó remekművek, amik aztán berobbannak a köztudatba, és végigsöpörnek a világon. Azonban ilyen jó régen nem történt. Remekművet nem könnyű létrehozni.
- Az idei Tony-gálán New York-ban a legjobb musical díját a Fun Home című, leszbikus témával foglalkozó darab kapta. El tud képzelni egy ennyire közállapotokra reagáló darabot itthon? Valószínűleg lenne rá kereslet.
- New York és London rendkívül nyitott és toleráns városok. Én úgy gondolom, hogy Budapest és Magyarország még nem tart itt.
- A Mamma Mia viszont kétség kívül nagy durranás volt a Madáchban. Mit szemelt ki újonnan? Az Operaház Fantomjának folytatása, a Love never dies feltűnhet majd a repertoáron?
- Két irányt tartok fontosnak. A magyar nézők igénylik, hogy megkapják a világ topdarabjait ugyanazon a színvonalon, mint Londonban és New Yorkban. A Madáchnak alkalmasnak kell lennie ezek színpadra állítására, és létkérdés, hogy a szerzők bízzanak bennünk, nekünk adják őket. A másik irány, és önmagunkkal szemben támasztott elvárás, hogy az így megszerzett tudást bele kell építenünk a születendő magyar musicalekbe. Ezen sokat fáradozunk: túl vagyunk két musicalpályázaton, készülünk a harmadikra is, de el kell telnie pár évnek, mire az íróasztalfiókokban újra összegyűlnek a készülő művek. Sok irányban keressük az új magyar műveket. Együttműködést kezdeményeztünk magyar filmesekkel is, keressük, hogy van-e alkalmas film, amiből zenés színpadi változat születhet. Igen, Az Operaház Fantomja folytatásához csodálatos zenét írt Webber, és régóta kacérkodom azzal, hogy ezt be kellene mutatni. Nem túl távoli jövőben ez a Madách egyik nagy terve. Ami a közeljövőben nagyszabású produkciónak ígérkezik, az tavasszal A nyomorultak a Madáchban és a Billy Elliot, amit az Erkel Színház mutat be, és én rendezőként veszek benne részt.
- Tavasszal el is kezdődött a casting a főszerepekre. Kiválasztották már a kisfiút?
- A „csodagyerek" megtalálása a legnehezebb pont. Komoly előkészítő munka folyik, nemrég ért véget az egyhónapos előkészítő workshop, amelyen 17 kiválasztott gyereket elkezdtünk tanítani a zenés szakma minden elemére, énekre, táncra, színészetre. Solymosi Tamás balettigazgató nagy segítségemre volt ebben. Döbbenten tapasztaltuk, milyen fantasztikus fejlődésen mentek keresztül a 9-11 éves gyerekek egy hónap alatt. Nem is tudtuk eldönteni, kiket vigyünk tovább, ezért a workshopot meghosszabbítottuk 3 hónappal. November végén döntünk a szereposztásról.
- Jövő nyáron lesz a bemutató. Nem nőnek meg addig a kiszemeltek?
- Ez egy nagyon jó kérdés, mondtuk is a szülőknek, altassák őket kisebb ágyban. Rengeteg nyitott kérdés van, nem tudjuk, biológiailag mi történik a gyerekekkel, nem kezdenek-e el mutálni, hogyan változik meg a külsejük egy nyár alatt. Katartikus és csodálatos darab a Billy Elliot, de nem kockázatmentes vállalkozás. Két főszerepe van, Billy és Michael, a barátja. Billynek kell a legtöbbet tudnia: ismerni a klasszikus balett és a modern tánc elemeit, szteppelni, énekelni és beszélni, valamint a vállán viselni egy ekkora produkció terhét, az Erkel 1800 nézője előtt teljes önbizalommal és elköteleződéssel. Nem könnyű kiosztani a szerepet, de most már kezdünk optimistábbak lenni. A gyerekek között vannak balettnövendékek, vannak, akik tánciskolákból, rocktársulatokból jöttek és van egy-két sportoló. Mindegyik a fizikumának tudatában lévő gyerek. Nem fontos, honnan jöttek, mert a végső koreográfiára „összegyúrjuk" a képességeiket. Tehát több gyerek már van, de egy még nincs!
- Azt beszélik Önről: ha valami nem megy, azt azonnal leveszi a repertoárról. Milyen darabokat vettek le idő előtt? A Jézus Krisztus Szupersztárt például nem találni a műsorban.
- Pont az ellenkezője igaz: nagyon nehéz szívvel veszek le darabot, szinte nem is fordul elő. Most először megtörtént, levettük a Napsugár fiúkat, de mintha a fogamat húzták volna. Inkább úgy fogalmaznék, hogy passzív repertoárba tesszük őket, ahonnan bármikor visszahozhatjuk: a Jézust is vissza szeretném hozni, és a Producereknek is megvan még a díszlete. Inkább arról van szó, hogy kinőttük a színházat, sokkal nagyobb a repertoárunk, mint amit a színház elbír. Gyors tempóban kérik maguknak az új darabok a helyet: a Mamma Mia kikövetel egy évben 100-at a 320 estéből, a maradékra pedig van 20 darab és a gyerekelőadások. Tavaly 40 előadás erejéig át is mentünk a RAM Colosseumba, de én szívesen mennék és mozdulnék még tovább.
- A társulat mintha szintén az angolszász receptre működne: lényegében nincs állandó színészgárda.
- A szó munkajogi értelmében nincs társulatunk, valamennyi színész megbízási szerződéssel dolgozik. A színház számára ez előnyös forma, módot ad arra, hogy a darabokat castingokon osszuk ki, hogy mindig a legjobb szereposztásban kerüljenek színpadra. Az állandó társulat leszűkíti a szerepek kioszthatóságát. Elkötelezettségben viszont megnyilvánul a „társulatiság", sok olyan színész van, akik az egyeztetési előnyt nekünk adják, mert fontos nekik a Madách.
- Pedig van olyan színház, amely él azzal a bevált recepttel, hogy kitermeli a saját sztárjait, és ezzel csalogatja be a nézőket.
- Nem hiszek a sztárcsinálásban. Pontosabban abban nem, hogy akit a színház annak szán, azt az emberek is sztárnak fogadják el. Sok mindennek kell szerencsésen egybeesni, hogy valakiből országosan ismert színész legyen. Természetesen kell hozzá egy színház segítő szándéka is. De nem ez nem csak egy döntésen múlik. A Madáchnak ilyen értelemben rengeteg sztárja van, sokan kaptak nagy szerepeket az elmúlt években, kifejezetten sztárcsináló projekteket viszont nem hajtottam végbe.
- A repertoárból sose hiányzott az operett?
- A zenés műfaj messziről nézve homogén, de az operett gyökeresen más, mint a musical. Mások a színészi igényei, másfajta játéktudást, stílusérzéket, énekkultúrát, egyszóval más típusú egyéniségeket igényel. Az operett követelményei nagyon hasonlítanak a vígoperai igényekhez. Az jó gondolat, hogy egy színházon belül van operett és van musicaltársulat.
Szeretem ezt a műfajt; idén a Fekete Péter színrevitele mellett azért döntöttünk, mert az még kicsit hasonlít a musicalhez.
- A műfajok mintha le lennének osztva a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház között.
- Nincs leosztva: ők operettszínház, akik musicaleket is játszanak. Viszont mikor mi elindultunk zenés irányba, rögtön a musicalek mellett döntöttünk. Az élet hozta így.
- Megy a küzdelem a népszerű darabok játszási jogaiért?
- Ez mindig, mindenütt így van. Vannak csodálatos, nagy darabok, amelyeknek jogait a zenés darabokkal foglalkozó színházak szeretnék megszerezni, és komoly harc megy azért, hogy a jogtulajdonosok kiben bízzanak. Tudni kell, hogy akárkiről is van szó - Webberről, Eric Idle-ről, aki a Spamalot jogtulajdonosa, Mel Brooksról, aki a Producereké, Cameron Mackintoshról, aki a Mary Poppinsé és A nyomorultaké -, mindannyian nagyon-nagyon gondos mérlegelés után döntenek. Szakszerűen, friss információk birtokában, például úgy is, hogy embereket küldenek, akik beülnek az előadásainkra, persze bejelentés nélkül. A Madách jól áll ebben a versenyben; azt kell mondjam, hogy valahányban elindultunk, nyertünk. Ezt gyorsan le is kopogom.
- 2017. január 31-ig tart az igazgatói megbízása. Fog újra pályázni?
- Igen, tervezem. Nagy elánnal készülök, és készül a Madách Színház ötéves terve. Úgy érzem, jó irányba indultunk el. Az út felénél tartunk még csak, de már tudjuk, mi kell a jó zenés színházhoz. Fontos szempont az is, hogy a Madáchban felnőtt egy erre alkalmas munkatársi gárda. Nagyszerű segítőim vannak a színház minden pontján. Szeretném majd megcsinálni mindazokat a nagy műveket, amik eddig kimaradtak, és azokat a magyar darabokat is, amelyek ezután fognak megszületni.