Zenés színház

Szójátékos Szabadtéri-színészek

2016.05.18. 16:05
Ajánlom
A Szegedi Szabadtéri Játékok színészei nem csak a színpadon szeretnek játszani: nem tudtak ellenállni az idén 85 éves fesztivál agytornáztató játékfelkérésének sem. Mókás “adok-kapok” lett az eredmény, melyet videós formában rögzítettek.

A sorozat egy teaser trailerrel debütált a Szabadtéri közösségi oldalain, Facebookon és Instagramon, valamint a Youtube-on. A jövő héttől pedig folyamatosan láthatják a nézők a tíz művésszel forgatott rövid anyagokat.

A pofonegyszerű, ám pont ezért rém szórakoztató szójáték lényege, hogy a színészek az általuk játszott előadásokhoz kapcsolódó szavakat kaptak, melyekre azonnal kellett reagálniuk egy-egy másik szóval. Mivel akármire asszociálhattak, gyakran több mint szórakoztató képzettársítások születtek. Így lett a “fő inspiráció” a “fagylalt”, egyeseknek arról, hogy “szabad ég alatt” a “szerelem”, másoknak “Woodstock” jutott eszébe, megint mások, líraibb alkatok pedig szinte mindenre rímpárokat találtak meg hirtelen.

Molnár Áron

Molnár Áron

A videósorozat első részében Peller Károly látható, a folytatásban pedig Keresztes Ildikó, Novák Péter, László Boldizsár, Szinetár Dóra, Molnár Áron, Szendy Szilvi, Homonnay Zsolt, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté is könnyed agytornára adta a fejét. A játékos szösszenetek a nyári évad felhőtlen jókedvét vetítik előre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószátyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Freddie De Tommaso: „Édesapám olasz éttermében mindig opera szólt”

Január 25-én a Magyar Állami Operaházban hallhatjuk napjaink egyik legnépszerűbb tenorját, az angol-olasz Freddie De Tommasót. Rövid telefonbeszélgetésünk során az olasz dalok varázsáról, a Solti Akadémiáról és egy új szerepről is kérdeztük.
Zenés színház kritika

Gottfried, a fekete hattyú

A Magyar Állami Operaház nagy sikerű premierje, a Lohengrin a közkedvelt steampunk stílusban került színre, két nagyon különböző, egy nemzetközi és egy magyar szereposztásban.
Zenés színház interjú

Kreatív konvergenciák – Gyöngyösi Levente az István, a király átdolgozásáról

Az év utolsó napján tér vissza az Andrássy úti palota színpadára az István, a király című ikonikus rockopera Gyöngyösi Levente által jegyzett szimfonikus áthangszerelése, amely az OPERA Szent István 2025 elnevezésű programsorozatának egyik alappillére.
Zenés színház hír

Életműdíjat vehetett át Kállay Bori a trieszti Nemzetközi Operettfesztiválon

Az érdemes művészt Európa legnagyobb operettfesztiválján díjazták december 26-án, Triesztben, a Politeama Rosetti Színházban.
Zenés színház videó

Karácsonykor mindenki együtt muzsikál – itt a Magyar Állami Operaház ünnepi kisfilmje

Az intézmény hagyományosan minden évben egy rövid zenés filmmel is segíti az ünnepi hangolódást. Az idei videóban az ének- és zenekar tagjai kaptak főszerepet.