Zenés színház

Szöktetés Debrecenből

2006.11.10. 00:00
Ajánlom
Tim Carroll rendezésében november 17-én mutatják be Mozart Szöktetés a szerájból című operáját a debreceni Csokonai Színházban. A szórakoztató zenés játék három felvonása színvonalas színházi élményt és remek kikapcsolódást ígér.

Tim Carroll így ír a műről: "A Szöktetés a szerájbólt színes, izgalmasan új megközelítésben tervezem megrendezni. Rendezéseim során elindultam egy úton, amit itt Debrecenben remélek folytatni azáltal, hogy az identifikáció kérdését feszegetem a hitetlenkedés hagyományosnak mondható felfüggesztése mellett.

A Globe-ban eltöltött évek tapasztalatait röviden úgy tudnám összefoglalni: miközben a közönséget szüntelenül emlékeztethetjük arra, hogy amit lát, az nem a valóság, hogy ezek az alakok a színpadon csupán színészek, hogy a történet olyan irányban halad, amilyenben a készítők kedve tartja. A közönség mindezek ellenére nem brecht-i módon eltávolodik, hanem hajlandó részt venni az utazásban, amire felkérjük. Sőt, valami megmagyarázhatatlan, varázslatos módon a rádöbbenés ezen pillanatai elmélyítik a kapcsolatot a közönség és a színpadon játszódó események, hősök, élmények és érzések között.

A Szöktetés debreceni rendezése alapvetően az eredeti reneszánsz kalandtörténetnek állít emléket: különböző típusú történetmeséléseket fogunk alkalmazni, amihez az operaénekeseken kívül felhasználunk bábokat, prózai színészeket, valamint rajzfilm-kockákat és árnyjátékot is.

A kapcsolat a történet és a mesélő között folyamatosan változik, a közönséget egy olyan lenyűgöző játékba vonja be, ahol az ösztönös késztetést, hogy azonosuljanak a karakterekkel, egyrészt folyamatosan megnehezítjük ugyanakkor, paradox módon, erősítjük is. Az előadás során a közönség örömmel és bánattal teli utazásban vehet részt, ahol osztozhatnak az előadókkal a valódi színházi képzelet izgalmában és fájdalmában is."

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.
Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!
Zenés színház bartók plusz 2018

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.