Az est házigazdája László Ferenc zenetörténész, a 2023-ban megjelent Operettország című kötete szerzője lesz. A négy reprezentatív előadó – Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely és Peller Károly – nem csupán az általuk énekelt dalok segítségével, hanem személyes és művészi élményeiket is megosztva repítik majd el a nézőket ebbe az ezerarcú, érzelemteli világba.
Szendy Szilvi úgy fogalmazott, hogy az est címe – Örök típusok – a műfaj alapstruktúrájára is utal, hiszen az operettek librettói jellemzően a négy klasszikus szerepkörre épülnek, és ez adja az est dramaturgiai vázát is. Elárulta, hogy a beszélgetések során ezekről a karakterekről – azok állandó és változó jellemzőiről, illetve megformálásáról – is szó esik majd. Beszélt arról is, mennyire fontosnak tartja, hogy ezt a műfaj avatott ismerőjével, László Ferenccel közösen gondolhatják végig a színpadon. Kifejtette, hogy szerinte
a zenetörténész ritka ötvözete a szenvedélyes rajongónak és a szigorúan elemző műértőnek.
„Nagyon-nagyon szereti az operettet és a zenés műfajokat” – mondta róla, hozzátéve, hogy éppen emiatt ugyanakkor rendkívül magasak az elvárásai. Mint mondta, ez a fajta „szubjektív objektivitás” nagy hatással volt rá és a többi fellépő művészre is a műsorra való felkészülés során.
Szendy Szilvi (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
Szendy Szilvi arról is beszélt, hogy a műsor dalválasztása László Ferenc munkáját dicséri, és örömét fejezte ki, hogy a szerkesztés nem csupán a megszokott, „sztenderd” operettműsorok logikáját követi. Mint mondta, az olyan klasszikus kedvencek, mint a Te rongyos élet, a Szép város Kolozsvár, a Messze a nagyerdő, a Hej, cigány vagy a Jaj, cica természetesen nem hiányozhatnak, hiszen a közönség ezekhez kötődik, és gyakran szinte elvárja őket. Ugyanakkor kifejezetten örült annak, hogy Ferenc olyan műveket is beemelt a programba, amelyeket ritkán hallani – például Offenbach Szép Helénájából egy részletet, amelyet Fischl Mónika fog előadni.
Kapcsolódó
Fischl Mónika: „Egy nőnek szembe kell néznie a korosodó önmagával”
Fontos döntést hozott pályájával kapcsolatban Fischl Mónika, a népszerű operettprimadonna számos szerepétől, így a Csárdáskirálynő Szilviájától is megválik. Milyen feladatok várnak rá a jövőben? – kérdeztük a Liszt-díjas előadóművészt.
Saját előadása kapcsán megjegyezte, hogy ő a Leányvásár című operettből adja elő a No, de méltóságos úr című dalt, amely kevésbé ismert, mint az ugyanebből az operettből származó, gyakrabban felcsendülő Gilolo. A közönség visszatérő igényeire reflektálva megemlítette, hogy a Szép város Kolozsvár már-már az ő védjegyévé vált. Felidézte, hogy 24 évvel ezelőtt, a Marica grófnő bemutatóján készült el az a „nyakbaugrós” koreográfia, amely azóta is minden fellépésének fontos része.
Ha nem táncolhatom el, az olyan érzés, mintha félkarú óriás lennék
– jegyezte meg mosolyogva. A szubrett szerepkörhöz fűződő viszonyáról úgy nyilatkozott, hogy bár gyakran nevezik meg így, és a plakátokon is gyakran szerepel mint „szubrett szoprán”, valójában nem szereti a kategorizálást. Inkább színésznőként határozza meg magát, akinek a szubrett típus a műfaji specializációja. Úgy fogalmazott, hogy az idők során más és más szemszögből tekintett a szubrettségre. Volt idő, amikor egyszerűen csak ösztönösen tette a dolgát, és volt, amikor már tudatosan kereste a viszonyítási pontokat. Olyan legendás előadók, mint Oszvald Marika vagy Lehoczky Zsuzsa mindig is iránytűként szolgáltak számára. Utóbbi életművét annyira jelentősnek tartja, hogy róla írta szakdolgozatát is a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudományi szakán.
Szendy Szilvi és Peller Károly (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / SzíDoSz)
A színésznő beszélt arról is, hogy a szubrett figurája a commedia dell’arte világából ered: a komorna, a szobalány típusából fejlődött ki, amely rendszerint egy fiatal, cserfes női karaktert takar. A színpadi önazonosságot kulcsszónak nevezte, és hangsúlyozta, hogy ez a típus – a többihez hasonlóan – csak akkor hiteles, ha a karakter és a színész személyisége között természetes átfedés van. Úgy vélte, hogy emellé ugyanakkor fontos a technikai tudás is, amely nélkül nem létezhet jó szubrett. A kiváló ritmusérzék, az énektudás, a táncos készség, a poentírozás mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen ebben a karakterben.
Arra a kérdésre, hogy a szerepkör mennyit változott az elmúlt évtizedekben, úgy felelt, hogy vannak elemei, amelyek örök érvényűek – különösen a technikai követelmények. Más vonatkozásban azonban érzékelhetőek finom változások. Úgy vélte, hogy a szubrettek mindig is intenzív kisugárzással bírtak, sőt gyakran erősebbel, mint a primadonnáké. A primadonna a megközelíthetetlen nő ideálja – mondta –, míg
a szubrett a „pajkos napsugár”, aki mindenkinek tetszik, és akit mindenki szívből szeret.
Hozzáfűzte, hogy a „pajkos napsugár” metaforát saját szakdolgozatában is használta, mégpedig Lehoczky Zsuzsa kapcsán, akit ez a derűs, játékos, szemtelen karaktervonás a pályája végéig elkísért.
A játékstílus kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ő maga a természetes játékmód híve, de az operett sajátos stilizációja megkíván egyfajta elemeltséget. Ez azonban akkor hat hitelesnek, ha a színész saját karakteréből, személyiségéből fakad, és nem pusztán eszközként alkalmazza.
László Ferenc (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)
László Ferenc a közelgő est kapcsán egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte az Örök típusok címválasztás nem csupán a négy karaktertípus időtállóságára utal, hanem arra a sajátos létmódra is, ahogyan az operett életben marad. Úgy fogalmazott, hogy
a műfaj csak és annyiban létezik, amennyiben előadják.
Az operett tehát nem egy lezárt, múzeumi forma, hanem mindig újraértelmezett színházi gesztus. Hozzátette, hogy a műsor egyfajta „szórakoztató útikalauz” is lesz: a közönség megismerkedhet olyan darabokkal, amelyek részben ismerősek, részben ritkábban hallhatók, de mind az operettirodalom főbb vonulatait reprezentálják.
Azt is hangsúlyozta, hogy az operett történetében a színészek gyakran nemcsak előadói, hanem valódi alakítói is voltak a műfajnak.
Sok darab született vagy bővült egy-egy részlettel azért, mert volt egy színész, akinek érdemes volt írni,
és számos más darab nem született meg azért, mert „a primadonna éppen nem ért rá”. A klasszikus művek mögött tehát gyakran ott áll egy konkrét előadó, aki formálta a szerepet. Rátonyi Róbert vagy Honthy Hanna nevéhez például számos anekdota fűződik, amely ma is élénken él a közönség emlékezetében, és amelyek közül több elhangzik majd az est során is.
A zenetörténész szerint az operett csak akkor tud a jelenhez szólni, ha élő kapcsolatban marad a közönséggel és a társulattal. Úgy véli, hogy az előadások nem statikus rekonstrukciók, hanem élő kommunikációk, amelyek éppúgy függenek a nézőtér reakcióitól, mint a színpadi kémia pillanatnyi alakulásától. Ebből fakad az operett varázsa, és ennek bizonyítására készülnek július 21-én is a Benczúr Kert színpadán.
Fejléckép forrása: Benczúr Ház Rendezvényközpont
hírlevél
