Zenés színház

Szorgalmas operaházak

2013.03.26. 17:30
Ajánlom
Mint Andreas Homoki, a Zürichi Operaház Alexander Pereirát, a Salzburgi Ünnepi Játékok jelenlegi vezetőjét váltó intendánsa kijelentette, a 2013/14-es évadra tervezett kilenc opera- és három balettbemutatóval, huszonkét felújítással, hat filharmóniai és tizenegy "brunch" koncerttel a svájci intézmény a legszorgalmasabb opera a világon.

Az első premierre a következő évad szeptember 21-i megnyitása után egy nappal kerül sor: Calixto Bieito rendezésében mutatják be Bernd Alois Zimmermann Die Soldaten (A katonák) című darabját Marc Albrecht vezényletével. A spanyol rendező nem ismeretlen Zürichben, az operaházban azonban először fog dolgozni.

Beethoven Fidelióját Homoki állítja színpadra, ez lesz az első darab, amelyet az intendáns a főzeneigazgatóval, Fabio Luisival közösen jegyez a svájci operaházban. A további bemutatók között szerepel Gounod Faustja Philippe Gloger rendezésében és Patrick Lange zenei irányításával, valamint Verdi Aidája, amelyet Tatjana Gürbaca állít színpadra Luisi karmesteri közreműködésével. Csajkovszkij Pikk dáma című operáját Robert Carsen rendezi, és Jiří Bělohlávek vezényli, Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című műve pedig Willy Decker és Ivor Bolton közös produkciójaként kerül színre. Csakúgy, mint a bécsi, a zürichi opera repertoárján is szerepel a következő évadban Puccinitől A nyugat lánya, amelyet a svájci városban Barrie Kosky rendez, míg dirigensként Marco Armiliato áll majd a zenekar élén. A premierek sorát Marius Felix Lange Oscar Wilde történetére épülő gyerekoperája, a Das Gespenst von Canterville (A canterville-i kísértet) zárja.

A bemutatók között a legelőkelőbb helyet alighanem mégis Händel Alcinájának januári színre vitele foglalja el. Az operát Christof Loy rendezi, Alcina szerepében Cecilia Bartolit hallhatja a közönség, a zenekart (Orchestra La Scintilla) Giovanni Antonini vezényli.

Mindezek mellett A bolygó hollandi, a Rigoletto, a Don Giovanni, az Otello, a Salome, a Roberto Devereux és a Don Carlos felújítása is szerepel a programtervben.

A balettpremierek közül az első a Woyzeck lesz a ház balettigazgatója, Christian Spuck koreográfiájával. Forellenquintett (Pisztrángötös) címmel Martin Schläpfer, Douglas Lee és Jiří Kylián, Notations címmel pedig Wayne McGregor, Marco Goecke és Spuck koreográfiáit láthatják majd a táncművészet kedvelői. A Zürichi Operaház ezenkívül továbbra is műsorán tartja többek közt a Rómeó és Júliát, a Csipkerózsikát, valamint a Leonce és Lénát.

Izgalmas operabemutatók tekintetében a bécsi Staatsoper sem marad el a zürichiek tervei mögött, ráadásul látogatóinak már csak azért sincs oka panaszra, mivel az osztrák dalszínház a legnagyobb repertoárral rendelkező operaház a világon. Vezetői a 2013/14-es szezonban többek között olyan klasszikus műveket tűznek műsorra, mint Mozart Varázsfuvolája Christoph Eschenbach és Wagner Lohengrinje Bertrand de Billy irányításával. (Lohengrin szerepét Klaus Florian Vogt, Elsáét Camilla Nylund énekli.) Az új évad első bemutatója egyébként Giacomo Puccini A nyugat lánya című operája lesz az intézmény főzeneigazgatója, Franz Welser-Möst vezényletével, amelyet aztán az új esztendőben egyebek között Cilea Adriana Lecouvreurje és Dvořák Rusalkája követ. Emellett a Staatsoper folyamatosan játssza olyan korábbi produkcióit is, mint a Tosca, a Parasztbecsület, a Bajazzók, a Borisz Godunov, a Szerelmi bájital, a Rózsalovag, a Walkür, a Figaro vagy a Don Giovanni.

A bécsi balett-társulat is készül különlegességgel: Rudolf Nurejev koreográfiájával mutatják be 2014 márciusában A hattyúk tavát, június végén pedig sor kerül a legendás orosz balett-táncos emlékére rendezett hagyományos Nurejev-gálára is.

Összesen 320 rendezvényt tervez Dominique Meyer igazgató és Manuel Legris balettigazgató a következő évadban, ezek között 233 lesz az opera- és 51 a balettelőadás. Dominique Meyer beszámolt arról is: megvalósul az a régi terve, hogy több élő közvetítés juthasson el a közönséghez. A Wiener Staatsoper live című közvetítés-sorozatot internetes összeköttetés segítségével mutatják be televízióadók a világ számos országában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.