A felvételi utolsó fordulójára hatan maradtunk: mind a hatunkat fölvette, két fiút és négy lányt, némiképp botrányt okozva ezzel a férfi-szakma küszöbén. Az utolsó osztálya voltunk - de nem ez a lényeg. Miután felolvasták a neveinket, útravalót kaptunk Tanár úrtól a nyárra: "Éljenek!" (Mert a felvételi jeleneteink igencsak zöldek voltak ám - Figaro, Chicago, Don Carlos, Carmen... Volt mit tanulni - látni - élni, ha ezekhez akartunk érvényesen hozzászólni. No ha valaki, ő biztosan tudja, mit jelent ez a szó: élet. Hiszen az élet egyik kedvenc gyermeke ő.
Most a születésnapja közeledtével ajándék helyett paradox módon azon jár az eszem, mit is kaptam tőle - túl azon, hogy osztályfőnököm, mesterem volt: mi teszi azzá a mai napig, amikor már csak elvétve akadunk össze. (Legutóbb a Facebookon: engem is visszajelölt, ahogy annyi sok tanítványát. A leggyakoribb bejegyzés Tanár úr üzenőfalán: "Köszönöm a visszajelölést!" Amúgy nem tudom, másnak is volt-e már hasonló érzése, de én szinte minden új színházi ismeretség kapcsán megjegyzem: mindenki Szinetár-tanítvány ebben a szakmában. Ráadásul számon is tart bennünket: nyáron egy Csoportterápia előadás után hívott lelkendezve, milyen jó estéje volt, milyen remek munkát végeztünk.)
Tehát mit is kaptam tőle: az élet-mestertől(-művésztől)?
Majd' mindenki dohányzott az osztályunkban annak idején: tanár úr olykor elszív egy-egy szál cigarettát, de legfőképp szivart. Ezt mondja közben: soha ne váljanak semminek a rabjaivá. Ezt ismételgetem ma is, ha a leszokás után évekkel újra ráfanyalodnék a cigarettára. Vagy ha bármihez túlzottan ragaszkodnék.
A második kitörölhetetlen mondat (amúgy sok mondata van Tanár úrnak, amolyan sokszor elmondható szentenciák, jól jegyzetelhető-jól megjegyezhető, ismerősen visszhangzó, örömmel befejezhető fordulatok - életbölcsesség, ne szégyenlősködjünk...) - tehát a második, ami jól vezet az úton - amúgy Japánban mondta, közös operaházi Rigolettónk turnéján: nyugodtan tedd meg, próbáld ki, engedd meg magadnak - bármit, amivel nem okozol kárt másnak. No comment - minden benne van. Derű, nyitottság, életszeretet, örök megújulás - és a Másik tisztelete. Elfogadás.
De ezzel már el is érkeztünk a harmadikhoz, amit a szakdolgozatom végére is muszáj volt odaszúrnom: így kell ezt - vagy másképp. Határozottság, a saját vélemény vállalása, kitartás, szilárdság mindenféle hitben - nem zárva ki a tévedés lehetőségét, nem zárva ki, hogy a Másiknak is igaza lehet. Örök előre vivő, termékeny, önkritikus kétkedés. Ezt is kevesen tudjuk. Még kevesebben élünk eszerint. Próbáljunk!
Sorolhatnám még az élet-vezető mondatokat - mindegyiket egy-egy szinetári mosoly kíséretében (hiába, a Ki-Mit-Tud óta ezt látom Tanár úr arcán)... Sorolhatnám, mit kaptam /tunk a születésnapostól, mit fogok a lányomnak is tovább adni (itt szuszog három hónaposan a vállamon)... Mit adhatnék egy ilyen gazdag embernek, aki megszámlálhatatlan szakmabelinek és nézőnek (TV, színház, film - Élet) mindig csak adott a magáéból, magából? Persze, hálát és köszönetet. Nem kérdés. És nem is próbálok ennél eredetibb lenni.
Isten éltesse, Tanár úr!
Folytassa így és mindig csak így, tovább!
Mondhatja Júliával: "adhatok belőle - nekem csak annál több lesz, egyre több"
Szeretettel:
Harangi Mária
hírlevél
