Zenés színház

Születésnapi gondolatok - 400 éves az Opera

2007.03.26. 00:00
Ajánlom
1968-ban szereztem operaénekesi és énektanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Kiváló tanáraim annyi útravalót adtak pályámhoz, hogy felkészültségem terén később szégyenkezés nélkül vehettem fel a versenyt úgy a hazai, mind külföldi kollegáimmal.

Felvértezetten indulhattam a sok-sok felejthetetlen, kemény csatába annak érdekében, hogy megálmodott karrieremet befussam. Világszínvonalon akartam megfelelni hivatásomnak, az egyetemes és a magyar zenekultúra, az opera szolgálatában. Azóta 40 év röppent el – úgy érzem, nem hoztam szégyent egykori professzoraimra.

2007. február 25-én – közel negyvenévi pályafutással a hátam mögött – szintén az opera szolgálatában, de már az új generáció munkáját figyelve ültem be az Erkel Színházba: délelőtt a Carment, este pedig a Traviatát néztem, illetve hallgattam meg. Mindkét előadás gyakorlatilag telt házzal ment, feltűnően sok fiatal nézővel. (Itt jegyezném meg, miért is kell ezt a házat megszüntetni?!) Együtt örültem a közönséggel a Carment alakító énekesnő „profi” módon kidolgozott művészetének, a Don Joséként kiválóan debütáló tenornak vagy este a figyelemreméltó teljesítményt nyújtó Violettának. Ugyanezen a napon este az Andrássy úti palotában az André Chenier-t játszottak telt házzal. Éppen a „legósdibb” művészeti forma tölti meg mostanság, az új évezredben a házakat, hovatovább az arénákat – és nemcsak nálunk –, mert azt adja, amit a közönség a mindennapi életben nem kap meg: az érzelmek gazdaságát, költészetet, igazi hús-vér embereket digitális kópia nélkül.

Szinte ugyan ebben az időben, azonban 400 évvel ezelőtt, 1607. február végen Gonzaga hercege Mantuai palotájának egyik lakosztályában néhány meghívott vendég jelenlétében mutatta be a komponista és brácsaművész Claudio Monteverdi első művét, a L’Orfeo című „dramma per musica”-t, és egy csapásra megteremtette az operát, egyben megadva az örökös hármast – dráma, szerelem és őrület –, valamint rögzítette és megszabta az opera felépítési vázát, megalkotva a legkomplettebb művészeti műfajt.

Mi lenne a titka a sok-sok válságot megélő és gyakran halottnak mondott opera változatlan sikerének? Nehéz lenne ezt röviden összefoglalni, de már abban is eltér az irodalomtól, színháztól, képző- és filmművészettől, hogy az opera közönsége alapjában véve elzárkózik a kortárs zenétől, az úgynevezett „praemodern” zene világát igényli. A külvilágot időről időre teljesen kizárva, közösen átadva magukat a talán mindent magába foglaló műfaj élvezetének: az emberi érzelmek mélységének, a szenvedélyeknek, indulatoknak, drámának, szerelemnek, költészetnek, feloldásnak – és mindezt az emberi énekhang tolmácsolásában, aláfestve a zenei hangzás bűvöletével.

Boldog vagyok, hogy ezt a világot szolgálhattam és szolgálhatom ma is, remélve, hogy az opera még nagyon sok örömet fog okozni nekünk és nem utolsó sorban a tisztelt nagyközönségnek.

Boldog 400. születésnapot, Opera!

Marton Éva
Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas operaénekes
a bécsi Staatsoper örökös tagja
a LFZE énektanszék vezető tanára

(A Fidelio 2007. áprilisi számának Prelűdje)

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”