Zenés színház

Születésnapján mutatják be Szinetár Miklós új könyvét

2016.02.04. 11:38
Ajánlom
A Senki többet? Pályázat harmadszor... című levelezőkötetben a mester és tanítványa folytatja az eszmecserét színházról, operáról és az életről. A könyvet február 8-án ismerheti meg a közönség.

A Pályázat, valamint A második pályázat folytatásában Szinetár Miklós saját életéből vett valós eseményeket ír meg. A tanítvány alakját sok növendékből gyúrta össze a szerző. Történetük azzal folytatódik, hogy a tanítvány, János elnyeri a színházigazgatói állást, megszólalásaiból az is kiderül, mit tenne, mit gondolna Szinetár Miklós, ha most lenne negyvenéves.

Szinetár Miklós (Fotó Éder Vera)

Szinetár Miklós (Fotó Éder Vera) (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Szinetár Miklós Pályázat című levélregénye 2012-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. A könyv ifjúkori generációjának és mai önmagának levélváltása; egyfelől útkeresés, másfelől parainézis, ars poetica. A levelezésben szó esett szakmáról, generációkról, vezetőkről és beosztottakról, életformákról, utazásról, ünnepekről és hétköznapokról.

Szinetár Miklós a tizenkilenc éves korában került a Magyar Állami Operaházba ösztöndíjas rendezőnek. Életéről ebben az interjúban mesélt nekünk.

Az első kötetet követte A második pályázat, amely ennek a levélben zajló párbeszédnek a folytatása. „Levelezőpartnerem, János alakja sok mindenkiből lett összegyúrva. Növendékeimből... meg belőlem is, mert ez a János olyasmiket mondott meg képviselt, amiket én is mondanék ma, ha negyven évvel fiatalabb volnék. A könyvet sokan elolvasták, és biztattak, hogy folytassam. Vállalom, mert vannak még gondolataim, újabb tapasztalataim, és van néhány történetem, ami tanulságos lehet” – írta Szinetár Miklós a könyv fülszövegében.

A Senki többet? Pályázat harmadszor... ennek a sorozatnak a harmadik, egyben témazáró kötete. A könyvről Veiszer Alinda újságíró beszélget Szinetár Miklóssal 2016. február 8-án 18 órakor az Alexandra Irodalmi Kávéházban.

Szinetár Miklós életrajza

Szinetár Miklós (Budapest, 1932. február 8.) a színpadi és televíziós műfajok mindegyikében emlékezetes előadásokat létrehozó, nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas rendező, professor emeritus, évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A magyar televíziózás fénykorának meghatározó személyisége – 1962-től az MTV főrendezője, majd művészeti igazgatója, aztán elnökhelyettese –, a Petőfi Színház művészeti vezetője, majd az Operettszínház igazgatója, később a Magyar Állami Operaház főigazgatója – és mindkét színház örökös tagja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Színház

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Szórakoztató útikalauz operett-stopposoknak

Július 21-én ad otthont a Benczúr Kert az Örök típusok című operett stand-up estnek, amely a műfaj négy meghatározó karakterét mutatja be a közönségnek ismert és ritkán hallható dalokon, illetve szellemes, gyakran személyes élményekkel is fűszerezett történeteken keresztül.
Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Kultúra a csillagok alatt – elindult Salgótarján legnagyobb szabadtéri színházi eseménye

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.