- Számodra kicsoda Ria?

- Egy vagány, belevaló csaj, aki más, mint a többiek: merészebb, bátrabb, nagyszájúbb. Olyan lány, akit mindenki irigyelt a gimiben. Vagányabb, mint a többiek, ki meri mondani, amit gondol, olykor tabutémákat is feszeget, persze fele nem igaz annak, amit mond.  Szereti, ha a fiúk odavannak érte, és ezért mindent meg is tesz. A lányok felnéznek rá, hisz tapasztaltabb náluk, de nagyon sokszor csak abból építkezik, amit a szüleitől vagy a tévéből hall. Nagyon sok helyen lebukhatna, ha az osztálytársai dörzsöltebbek lennének. Én sohasem voltam ilyen, de volt pár hozzá hasonló osztálytársam, úgyhogy innen tudtam meríteni a megformálásához. És persze mások is segítettek, akik ismertek Riákat, vagy akár tinikorukban maguk is ilyenek voltak.

- Nehezebb volt őt életre kelteni, mint mondjuk Júliát?

- Kicsit igen, hisz nyilván mindenki volt már szerelmes, éppen ezért Júlia érzéseit átélni ebből a szempontból könnyebb. Ettől persze még egy igen koncentrált, nagy és szép feladat az is. Riával azért volt egy fokkal nehezebb dolgom, mert mint mondtam, sosem voltam olyan, mint ő. Én egy szürke kisegér voltam. De nagyon hálás vagyok a rendezőnek, Somogyi Szilárdnak és a dramaturgnak, Kerényi Miklós Gábornak, hogy rám bízták ezt a feladatot, mert Ria révén teljesen más színeimet tudom megmutatni a színpadon, mint eddig.

- A Szép nyári nap előtt mennyire ismerted a Neotont dalait?

- A darabban elhangzó huszonhét számból kettőt nem ismertem. A szüleim nagyon sokat hallgatták. Szinte ezen nőttem fel, Máté Péter dalai mellett. Amikor együtt volt a család hétvégén, együtt takarítottunk, főztünk, akkor mindig ez szólt. Alapvetően olyan ember vagyok, aki az emlékeit színekhez, szagokhoz, különböző benyomásokhoz köti, így a Szép nyári nap próbái alatt csupa olyan élmény jött elő, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy együtt van a család.

- Érdekes, hogy ezek a dalok teljesen másként hatnak, ha az ember csak hallgatja őket, vagy ha a színpadon látja.

- Pontosan. Számomra nagyon sok dal új értelmet kapott. Még tizenéves koromban együtt énekeltem egy barátnőmmel, Lakosa Krisztinával az édesapja zenekarában, és természetesen repertoáron volt a Kell, hogy várj is. Úgyhogy nagyon sok érzés és élményem kötődik ehhez a számhoz. De teljesen más volt akkor énekelni, vagy hallgatni a rádióban, és most hallani a darabban. Ahogy felosztották Zsuzsi és Dávid között az fantasztikus, annyi érzelmet és értelmet visznek bele. Csak állok a takarásban, lúdbőrös vagyok, és a könnyeimmel küzdök.

- Alapvetően nagyon fiatal csapat dolgozik együtt a darabban. Gondolom a próbák is jó hangulatban teltek.

- Nagyon, és az a legnagyobb szerencse - még ha ezt sokan nem is akarják elhinni -, hogy köztünk semmiféle feszültség vagy rivalizálás sincs. Az én váltótársam például több darabban is legjobb barátnőm, Vágó Zsuzsi. És egy pillanatig nem volt köztünk feszültség még abból, hogy ugyanazokat a szerepeket játsszuk. Amikor Zsuzsi próbál, akkor lent ülök a nézőtéren, nézem, és közben írom, hogy szerintem mi az, ami jó irány lehet, mi az, ami szerintem nem fér bele a karakterbe, és vice versa. Ezek nagyon hasznos tanácsok, mert ha az ember színpadon áll, akkor nem látja, nem láthatja magát kívülről. Egyébként pont nemrég találtuk meg azt a füzetet, amit az Abigél próbái alatt használtunk, és nagyon jó volt újra elolvasni.

- A Szép nyári napnál kivételesen nincs kettős szereposztás.

- Igen, és ez abból a szempontból jó, hogy mivel nagyon szeretem az előadást nem kell osztoznom senkivel Rián. Annyiban viszont nehezebb, hogy nagyon sokat lehet tanulni abból, amikor a kolléganő dolgozik a színpadon. Látod kívülről az egész jelenetet, hallod a zenét, rengeteg ötlet eszedbe jut, amiket utána megbeszélhettek. Most ilyen lehetőségünk ugye nem volt. De ennek is megvan a jó oldala, mert így többet és intenzívebben próbáltunk.

- Van kedvenc jeleneted a darabban?

- Zsuzsi szólódalát nagyon szeretem. Annyi érzelemmel és értelemmel tölti meg azt a dalt, annyira őszintén énekli, hogy elszorul a szívem. Az első szerelem és elmegy. El se tudom képzelni, hogy mit élhettek meg a szüleink korabeli emberek, amikor valaki disszidált, mert azt gondolta, hogy kint talán jobb lesz. Hogy milyen lehet új életet kezdeni egy olyan országban, ahol senkit sem ismersz. Itthagyni a családod, miközben tudod, hogy talán sohasem térhetsz vissza.