- Herr Professor Oldag, jól sejtem, hogy Ön nem tartozik a Wagner rajongók közé? Több mint hatvan rendezése között egyetlen Wagner darabot sem találtam.

- Ez tényleg így van, eddig még nem rendeztem Wagnert és épp ezért olyan izgalmas számomra, hogy most a Tannhäuset színre vihetem! Be kell vallanom, óvatosan közeledem hozzá, hiszen ő egészen különleges. Intendánsként sok Wagnert vettem a programba, a Lohengrint, a Tannhäusert, a Trisztán és Izoldát is játszottunk, de a rendezést mindig másra bíztam. Wagnert, a zenetörténetnek ezt a gigantikus alakját eddig csak távolról tiszteltem, de most örömmel vettem a Művészetek Palotája felkérését.

- Tannhäuser az égi és világi szerelem között vergődik. Sajnáljuk? Megvessük?

- Részben arról van szó az operában, amit Ön említ, de szó van itt másról is: a művész személyéről, szabadságáról, felelősségéről. Az a kérdés, hogy hány tabut dönthet le egy művész, mennyire van joga a társadalmi szabályokat megszegni.  Másik oldalról nézve pedig azt is érdemes átgondolni, hogy mennyi szabály feszegetésére van szüksége egy társadalomnak, milyen tabukat alakít ki magának. Ez a téma egész életében foglalkoztatta Wagnert. Tannhäuser végtelenül tisztességes ember. Semmi hamisság nincs benne, megpróbál mindig őszinte maradni. Bűnt követ el, de megfizet érte, vállalja a büntetést. A művészlétet nem lehet úgy választani, mint egy szép kabátot. Nem attól lesz valaki művész, hogy azt mondja, holnaptól nekem mindent szabad, menő autóval járok, jó fej vagyok. Művésznek lenni felelős életfelfogást jelent, hogy mélyen komolyan veszem a dolgokat, amelyek körülvesznek, amiket megélek. Legyen az a szerelem, vagy legyen bármi, amibe belefog az ember.

- Wagner a zenén kívül szöveget és rendezői utasítást is írt zenedrámáihoz, amelyeket Gesamtkunstwerknek, összművészeti alkotásnak tekintett. Ön szerint milyen utasítást adna egy Művészetek Palotájában színre vitt Tannhäuser elé?

- Wagner rendezői utasításaiból az derül ki, hogy mindenekelőtt az énekes hiteles szerepformálását kell segíteni. Azt hiszem, számára a mély, valódi átélés volt az alfa és az omega. A barokk opera seria statikus előadásmódja, akárcsak a 19. századi párizsi "nagyoperák" világa - ahol az énekesek a színpadon állva nagy hangon énekeltek, nem nagyon törődve azzal, hogy valójában mi is történik az operában - irritálta őt. Ami a színpadképet illeti, erőltetett lenne azon spekulálni, hogy Wagner mit találna ma megfelelőnek, hiszen az idő természetesen számos wagneri elképzelést meghaladott már. Lehet, hogy nem is színházban gondolkozna, hanem inkább filmet csinálna, hiszen a film is Gesamtkunstwerk. Adva van Wagner műve - jelen esetben a Tannhäuser, ahogy ő hátrahagyta nekünk, ez alapján kell új megközelítési módot találni. Wagner sem örülne, ha múzeumi darab lenne a zenedrámájából és nekem sem ez az elképzelésem.

- Azt gondolná az ember, hogy az ilyen félig szcenírozott előadásoknál igazából a látvány tervezője határozza meg az előadást. Önök hogyan dolgoznak Thomas Gruberrel?

- Régóta együtt dolgozunk, sok előadást vittünk színre, igazán megbízunk egymásban. Már majdnem olyan, mint egy házasság: fél szavakból is megértjük egymást. Én előre felvázolom az elképzeléseimet, mit szeretnék ezzel az operával elmesélni, hova helyezem a hangsúlyt. Aztán felmérjük az adott helyszín nyújtotta lehetőségeket. Thomas Gruber igazi mestere annak, hogyan lehet egyszerű eszközökkel nagy hatást elérni. Én azt remélem, ez itt a Müpában nagyon jól fog működni.

- Ön abban a városban él, ahol Wagner született. Érezhető ott valami féle Wagner-kultusz? Hogyan tiszteleg Lipcse nagy szülötte előtt?

- Ez nehéz téma, hiszen a városhoz még Bach, Mendelssohn, Schumann és több más jelentős zeneszerző neve is köthető. Voltak, akik itt tanultak, éltek vagy itt haltak meg. Wagner mindig is egy lépéssel Bach mögött volt, ha a lipcseiek megbecsülését nézzük. Nincs Richard Wagner ház, bár a teret, ahol a háza állt, róla nevezték el. Különösebb lelkesedésről Wagnerrel kapcsolatban nem tudok beszámolni. Talán most kezdenek többet foglalkozni vele, hogy közeledik születésének századik évfordulója. 2013-ban az Opera, a Gewandhaus és az összes zenei intézmény összefog Lipcsében, hogy méltón ünnepeljék meg a város nagy szülöttét. Mi a Zeneművészeti Főiskolán csinálunk a Ringből egy egyórás változatot gyerekeknek, Sigi, a sárkányölő címmel.

- Wagnernek sok művészi, emberi konfliktusa volt az életben. Önnek sem lehetett könnyű az előző év: lemondott a Gerai Állami Színház intendánsi feladatáról. Mi volt a probléma?

- Először is: megbízatásom ideje hivatalosan lejárt, így azt kellett mérlegelni, hogy vállalok-e egy újabb periódust. A legfőbb problémát a gazdasági nehézségek jelentették. A politikusok azt várták el, hogy jó színházat csináljunk, olyat, amely az egész régiót beragyogja, de pénzt nem nagyon akartak ehhez biztosítani. Az utódomnak nagyon nehéz döntéseket kell most meghoznia: úgy néz ki, az egész prózai tagozatot megszüntetik, a zenekari létszámot csökkentik, a bábszínház megszűnik, vagy egy másik lehetőség, hogy az ott dolgozók lemondanak a fizetésük egy részéről, tehát saját munkahelyeiket maguk finanszírozzák. Ezek olyan döntések, amikben én nem akartam részt venni.

- Nem tudom, a budapesti Operaházról mit hallott, de nagyon ismerősnek tűnnek ezek a problémák.

- Ilyenkor az embernek tisztáznia kell önmagával: mennyire vagyok kész felvállalni a helyzetet, tudok-e terminátort játszani, vagy inkább elmegyek.

- A Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon kétszer is szerepeltek nagy sikerrel a Gerai Állami Színház társulatával. Mit gondol, akik Alban Berg Wozzeckjét vagy Britten: Lukrécia meggyalázása című operáját látták az Ön rendezésében, azt fogják kapni a Tannhäuser rendezésével, amire számítanak vagy meglepi őket?

- Remélem, hogy meglepődnek! Én mindenképpen ezen fáradozom. De persze előre soha nem lehet tudni, milyen lesz a végeredmény. Lehet nagy terveket szőni, álmodozni, de a premieren dől el igazán minden.

- Ön eredetileg matematikus. Egy ilyen hektikus premier estén vagy úgy általában: nem hiányzik Önnek a matematika tiszta, nyugodt világa?

- Tulajdonképpen nem. Ez már egy régi történet. Mostanában költözködtünk és a régi irataim, jegyzeteim újra a kezembe kerültek és azt kell mondanom Önnek: az én kézírásom volt az valóban, de sokkal több közöm nincs azokhoz a jegyzetekhez. Már jó ideje szívvel-lélekkel operarendező vagyok és az is maradok.

Matthias Oldag Wittenbergben született, az NDK időkben matematikusi pályára irányították. Néhány évnyi matematikusi működés után rendezést tanult az Ernst Busch Színművészeti Akadémián Berlinben. 1989 óta főleg operarendezőként működik, de műfaji nyitottságára jellemzően prózai darabot, táncszínházat éppúgy rendez, mint musicalt vagy operettet. Több német színház vezető operarendezője, 2006 és 2011 között a Gerai Állami Színház intendánsa, 1995 óta a Lipcsei Felix Mendelssohn Bartholdy Színház- és Zeneművészeti Főiskola professzora.