Zenés színház

Tagadja a zaklatás vádját, de lemond KERO az Operettszínháznál

2017.11.05. 16:08
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház művészeti vezetője és egykori igazgatója visszautasít minden zaklatást és visszaélést tartalmazó vádat, egyúttal lemond pozíciójáról és kezdeményezi nyugdíjazását.

Kerényi Miklós Gábor (aki november 10-én lesz hatvanhét éves) Erkel-, Bartók-Pásztory-, Artisjus- és Kossuth-díjas rendező, dramaturg, kiváló művész, aki a Budapesti Operettszínházban kikezdhetetlen tekintélynek örvend, 2001 és 2014 között igazgatója, jelenleg művészeti vezetője az intézménynek, amelyet a mai napig az ő rendezései határoznak meg igazán.

Marton László után ő volt az, akire a színházi világban a gyanú árnyéka vetült: azóta már eltűnt Facebook- és blogbejegyzések vádolták molesztálással, szexuális zaklatással. Az Operettszínház művészeti vezetője most az alábbi nyilatkozatot juttatta el a sajtónak:

"Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik.

Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem. Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam."

Kerényi Miklós Gábor

Kerényi Miklós Gábor (Fotó/Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

Az esetet a Budapesti Operettszínház is kommentálta, és azt ígérik, ki fogják vizsgálni az ügyet, de egyetlen konkrét zaklatásról sem tudnak.

"A Budapesti Operettszínház Igazgatósága ezúton kinyilvánítja, hogy a leghatározottabban elítéli a szexuális zaklatás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg.

Egyben kijelenti, hogy elkötelezett a zaklatási ügyek felderítésében, a zaklatást elszenvedett áldozatok minden lehetséges eszközzel történő megsegítésében, továbbá kéri, hogy az érintettek az igazság törvényes keretek között történő tisztázása végett a megfelelő jogi lépéseket is tegyék meg.

Egyben tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a Budapesti Operettszínház Igazgatósága október 30-án rendkívüli Igazgatósági értekezletet tartott, melynek keretében a Színház volt, és jelenlegi vezetői rögzítették, hogy nincsen tudomásuk olyan eseményről, történésről, bejelentésről, mely a Budapesti Operettszínház működéséhez köthetően zaklatással kapcsolatos.

Az értekezlet konkrét lépésekről is döntött, melyek következményeként a Színház felvette a kapcsolatot az Előadóművészi Jogvédő Irodával, és ehhez kapcsolódóan rendkívüli társulati ülésen tájékoztatta a társulatot az esetleges zaklatásokkal kapcsolatos bejelentési lehetőségekről, kezdeményezte a szakmai szervezeteknél egy szakmai konszenzuson alapuló protokoll kidolgozását az ilyen esetek megelőzésére. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot a Helsinki Bizottság jogászaival, valamint pszichológusokkal is elkezdte a munkát.

Szeretnénk még egyszer kinyilvánítani, hogy az Igazgatóság elkötelezett a bejelentések kivizsgálásában az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásával.

Azonban a Társulat egységének védelmében és zavartalan munkája folytatásának érdekében nagyon kérünk mindenkit, hogy a konkrétumokat nélkülöző híresztelésektől tartózkodjon.

Végezetül Színházunk ezúton ismételten leszögezi, hogy mindent meg kíván tenni a helyzet tisztázása érdekében."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Plusz

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Szórakoztató útikalauz operett-stopposoknak

Július 21-én ad otthont a Benczúr Kert az Örök típusok című operett stand-up estnek, amely a műfaj négy meghatározó karakterét mutatja be a közönségnek ismert és ritkán hallható dalokon, illetve szellemes, gyakran személyes élményekkel is fűszerezett történeteken keresztül.
Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Kultúra a csillagok alatt – elindult Salgótarján legnagyobb szabadtéri színházi eseménye

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.