Zenés színház

Tamino és Ferrando - Budapesten és Bielefeldben

2013.11.26. 12:50
Ajánlom
A varázsfuvola Taminóját Budapesten, a Zeneakadémián énekli, a Così fan tutte Ferrandójaként Bielefeldben mutatkozik be a fiatal magyar tenor, Pataky Potyók Dániel.

A német társulathoz szerződött énekes a német produkcióról szólva elmondta, hogy részben a teátrum 1970-es évekbeli állapotát idézi Susanne Scheerer színpadképe Mozart vígoperájában. A díszletek emlékeztetnek azonban a híres berlini klubra, a Bar25 elnevezésű, vadnyugati szalont imitáló szórakozóhelyre is. A felnőtteknek létesült cirkuszt, a Spree-parti mulatót hulladék fából ácsolták össze, és a leghíresebb sztárok, valamint DJ-k fordultak meg benne.

"A helyről és a bezárásának körülményeiről 2012-ben készült dokumentumfilmet is levetítette nekünk a rendező, Julia Hölscher. Eddig prózai műveket vitt színre, köztük Molnár Ferenc Liliomát, ez az első operarendezése. Elég jól haladunk a próbákkal, a koncepció alapja, hogy a lányok és a fiúk befizetik magukat egy hasonló klubba, hogy eljátsszanak bizonyos szerepeket, ahogy a Bar25-ben lehetett" - tette hozzá az énekes. Mint megjegyezte, nem egyszerű a feladat, mert el kell játszaniuk "civil" önmagukat és a választott szerepeket, Ferrandót és Guglielmót, valamint Dorabellát és Fiordiligit is, ráadásul úgy kell egyensúlyozniuk a kétféle figura között, hogy a közönség is értse, mikor ki kicsoda. Nem kis fizikai erőpróbát jelent a produkció, amelyre biciklizéssel készíti fel magát Pataky Potyók Dániel.

Közben újratanulja A varázsfuvola Taminójának szerepét is, mivel Varró Dániel friss szöveget írt Mozart operájához. "Szórakoztatók a versek, a prozódia sikerült, jól lehet énekelni" - fogamazta meg véleményét az énekes, aki a szerepben december 17-én és 20-án lép a Zeneakadémia Solti-kamaratermének színpadára.

Pataky Potyók Dániel emellett az Erkel Színházban Donizetti művében, A szerelmi bájitalban játssza Nemorinót január végén és február elején, miközben márciusi bielefeldi premierjére is készülnie kell. A Ringetje című produkció Wagner Ring-ciklusának egyestés, ifjúsági változata. "Nagyon várom, a holland Lotte de Beer rendezi, aki Peter Konwitschny asszisztenseként kezdte pályáját. Többen említették, hogy néhány év múlva a könnyebb Wagner-szerepek felé közelíthetek, ez lesz az első kísérlet, amely választ adhat arra, hogy érdemes-e később célba vennem a német irodalmat" - mondta az énekes.

Nemrég új igazgató került a bielefeldi színház élére, aki ugyancsak számít Pataky Potyók Dánielre: kilátásba helyezte, hogy a 2015-16-os évadban is szívesen foglalkoztatná.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház pesti vigadó

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Zenés színház hír

Gustavo Dudamel vezényel majd Spielberg West Side Story-filmjében

A Bernstein-musical újabb filmfeldolgozásáról egyre többet tudunk, de még várnunk kell 2020 karácsonyáig, hogy láthassuk.
Zenés színház opera

Ingyenes szabadtéri előadással ünnepli fennállása 150. évfordulóját a Bécsi Operaház

Az előadások mellett szintén premierekkel és kiállításokkal várja az intézmény az operabarátokat május 25-én és 26-án.
Zenés színház interjú

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.