Mit kell tudni az általad megformált figuráról, Kukutyin báróról?
A darabban szerepelnek olyan személyek, akik valóban léteztek, mint Dankó Pista, Ady Endre, Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, és olyanok is, mint az én karakterem, akik teljesen fiktívek. Kukutyin báró egy orosz parvenü, nem született nemes, hanem vásárolta a rangját. Sikeres prémkereskedő, aki a jól menő üzletéből meggazdagodott, ezért úgy gondolja, pénzért bármit meg tud szerezni. Magára veszi a nemesség külső jegyeit, úgy viselkedik, mintha eredetileg is magas rangja lenne, de néha persze kiütközik az igazi természete. Ezek a momentumok nagyon hálás színészi pillanatok.
Hogyan kapcsolódik az ő alakja Dankó történetéhez?
A karaktereket szerelmi szálak vezetik, Dankó Pista a bonviván, a primadonna párja pedig Tatjána hercegnő, akiért Kukutyin báró mérhetetlenül odavan. Azért érkezik a palotába, hogy elnyerje a nő tetszését. A szubrett partnerem pedig Pajkos Panka, akit az osztálytársam, Lipics Franciska alakít. Már nem először szerepelünk együtt, jól összeszoktunk az egyetemi és a színházi produkciók során. Csavaros történeten keresztül jut el odáig Kukutyin, hogy rájön, nem Tatjána hercegnő illik hozzá, hanem Pajkos Panka, az énekesnő.
Tassonyi Balázs Lipics Franciskával és Sándor Péterrel a Dankó Pista közönségtalálkozóján (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Az előadás Dankó Pista dalaira épül, milyen zenék jellemzik a te karakteredet?
Rendkívül tempós, pörgős dalaim vannak. Kukutyinnak eléggé show-jellegűek a megnyilvánulásai, ez a zenében is megjelenik.
A belépője tetőtől talpig tánc, erőteljesen edzek is, hogy felkészüljek a produkcióra, és helyt tudjak állni a szinte folyamatos mozgásban.
A szubrettel énekelt duettünk viszont nagyon játékos, a prémvadász bárónak ugyanis eléggé darwinista elképzelései vannak a férfi-női kapcsolatról és a szerelemről. Azt gondolja, ahogy a természetben, úgy találja meg a társadalomban is a hím a maga nőstényét. Pajkos Panka belemegy ebbe a vadászat-játékba, és a férfi teljesen meglepődik, hogy valaki az ellenkező nemből képes úgy kommunikálni, mint ő. Kukutyin magát tigrisnek képzeli, de rá kell jönnie, hogy a pacsirta, amely a művészetet jelképezi, diadalmaskodhat felette, hiszen szárnyai vannak. Ő pedig sosem gondolta volna, hogy a művészet hatalmasabb lehet, mint a pénz és az erő – ez egyfajta jellemfejlődés nála a darab során.
Mennyire felelnek meg a figurák a tipikus operettkaraktereknek?
A darab ugyan követi az archetípusokat, de egy modernebb verzióban jeleníti meg őket. A karakterek már nem fekete-fehérek, Kukutyin báró is, bár táncoskomikus, elsőre kifejezetten ellenszenvesnek tűnhet: bemutatkozik, és megmutatja, milyen vadásztrófeákat hozott, ami lényegében egy egész leölt állatsereglet. Közben pedig a dramaturgia mégsem engedi, hogy véresen komoly legyen a szituáció, a közönség az előadás végére megszeretheti a figurát.
Ez a fajta nyers férfierő, amit említettél, nem annyira jellemző azokra a szereplőkre, akiket eddig megformáltál.
Még keresem hozzá a kulcsot, de úgy érzem, jó úton haladok. Bármilyen vicces is a karakter, maszkulinnak kell lennie, egy kicsit maffiafőnök-szerűnek. Egy ilyen személyiségnél mindig meg kell találnom magamban azokat a kis gyökereket, amelyek nem fejlődtek ki teljesen.
Nagyon szeretek olyan szerepeket megformálni, amelyek nem olyanok, mintha rám öntötték volna őket, hanem durvább átalakuláson kell keresztülmennem.
Végzős színművész hallgatóként másra sem vágyom, mint hogy jó kihívások érjenek. Tassonyi Balázs a Dankó Pista olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Hol tart most a próbaidőszak?
Annyiban nem szokványos módon zajlik, hogy normális esetben az olvasó- és elemző próbák után eltöltünk valamennyi időt a házi színpadon, és utána felmegyünk a nagyszínpadra. Most viszont, miután a házi színpadon már nagyjából összeállt a rendezés, nem rögtön arra a színpadi térre fogunk átmenni, ahol majd be fogjuk mutatni az előadást, hanem lesz egy köztes helyszín, mert fel kell készülnünk arra az óriási térre, ami az MVM Dome-ban vár ránk.
A teljes küzdőtér be lesz építve, öt különböző helyszínen játszunk majd, de oda csak az utolsó hét környékén mehetünk.
Számomra még elképzelhetetlen, milyen is lesz majd, de nagyon izgalmas, ahogy a próbákon látjuk az óriási térképet a különböző helyszínekkel, mi hogyan fog majd kinézni. Az viszont, hogy mennyi időnk lesz átérni egyik pontról a másikra, mennyire fog kiakadni a lépésszámláló, csak ott fog kiderülni. (nevet) De azért nem aggódom, mert sok mindennel találkoztam már egyetemi éveim alatt, és olyan még nem volt, hogy valamire azt mondtuk volna, ez biztos nem fog menni. Inkább egy nagy kaland lesz az előadás.
Mekkora volt a legnagyobb tér, amelyben eddig szerepeltél?
Két eset jut eszembe, az egyik a Szegedi Szabadtéri Játékok, ahol 2019-ben léphettem fel, ott estéről estére négyezer-ötszáz ember nézte az előadásokat. A másik helyszínen ugyan nem volt olyan sok néző, de maga a tér volt hatalmas. A Hajógyári-szigeten csináltunk egy Madách Projekt című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében adtuk elő Az ember tragédiáját. Az volt a produkció különlegessége, hogy minden egyes színt más ország színművész hallgatói játszottak. A miénk volt a 15., a zárószín. Az egész előadás hat órán át tartott, közben végig jelen kellett lennünk, és a tér különböző pontjain voltak különféle feladataink. Ki kellett tapasztalnunk, hogy például négy perccel korábban kell elindulnunk a hangárépület egyik sarkából, hogy pont időben érkezzünk a jelenetbe. Úgyhogy bár vannak hasznos tapasztalataim, ekkora színpadon, ekkora térben, mint ami az MVM Dome-ban lesz, ráadásul tizennégyezer ember előtt még sosem szerepeltem.
Tassonyi Balázs (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Mit tudtok eddig a látványról, a díszletről és erről az említett öt helyszínről, amelyeken játszani fogtok?
Az egyik helyszín a „Konstantinápoly Budapesten” lesz, amely Az Orfeum mágusából sokaknak ismerős lehet, ez az a mulatónegyed, amelyet Somossy Károly hozott létre. Ő maga is színre lép a darabban, találkozik Dankó Pistával. Egy másik helyszín a Szerelmesek kertje, ahol szintén van pár jelenetem egy izgalmas, labirintusszerű térben. Viszont ezek között sok-sok méter lesz a távolság, tehát sokkal valóságosabbnak fogjuk érezni, amikor átmegyünk az egyikből a másikba, mint amikor a színházban a forgószínpadon érkezik meg a következő szín. Szerintem ettől hitelesebb is a játék: amikor leszaladunk a palotából a kertbe, nem az ügyelőpultnál várjuk meg a változást, hanem tényleg lépcsőket fogunk végig járni, mint a való életben.
Ahogy ez a darab Az Orfeum mágusa történetéhez kapcsolódik, egy kicsit olyan érzésünk lehet, mintha saját mitológiát építene az Operettszínház.
Szerintem ez jó irány lehet, az embereket könnyebben magukkal ragadják a teljes univerzumok...
A Dankó Pista szerzőpárosának, Orbán János Dénesnek és Pejtsik Péternek ez a harmadik műve. És bár a Hamupipőke nem kapcsolódik a másik kettő történetéhez, lényegében egy trilógia jött létre, amely a miliőjével és a komplex világával képes megfogni a közönséget.
Tassonyi Balázs (Fotó/Forrás: Szakács Domonkos)
Ősbemutatóra készültök, mennyire érzékelitek ilyenkor, hogy még formálódik a darab? Konzultáltok például a szerzőkkel?
Igen, szoktunk velük beszélni, nagyon szerencsés helyzet, hogy élő szerzőkkel dolgozhatunk. Van valamennyi mozgásterünk is, együtt gondolkodhatunk az alkotókkal, ha például egy jelenet vagy egy zenei megoldás kapcsán támad egy ötletünk. Így történhetett ez régen is, amikor Kálmán Imre komponált, és ha a primadonnának volt egy felvetése, azt lehet, hogy megvalósították. Jó egy ilyen aktív alkotói folyamat része lenni.
Milyen együtt dolgozni a rendezővel, Bozsik Yvette-tel? Már jól ismeritek egymást.
Igen, nagyon sokat dolgoztam Yvette-tel, már az egyetemi éveim alatt beállhattam a Hegedűs a háztetőnbe, Percsik szerepébe, az ő rendezésében. Utána jött a Rozsda Lovag és a kísértet, majd A cigánybáró. Azt gondolom, már jól értem a stílusát és a szándékait, nem kell mindent részletesen elmagyaráznia a próbákon.
Ő az a típusú rendező, aki óriási képekben gondolkodik, és tényleg képes világot teremteni.
Nekünk, színészeknek pedig az a feladatunk, hogy ebben a világban működjünk, beleilleszkedjünk. De mégsem vagyunk öntudatlan alkotóelemek, mert amit Yvette tőlünk lát, azok alapján belőlünk táplálkozva alakítja tovább a rendezést.
Tassonyi Balázs a Notre Dame-i toronyőrben (Fotó/Forrás: Veres Ildikó / Budapesti Operettszínház)
Úgy tűnik, nagyon változatos feladatok találnak meg, minden szempontból nézve.
Nagyon hálás vagyok a színház vezetésének, akik az osztályfőnökeim is, Kiss-B. Atillának és Homonnay Zsoltnak a sok lehetőségért, és hogy ilyen szépen keretbe foglalták az egyetemi éveimet a két Bozsik Yvette-rendezéssel, a Hegedűs a háztetőnnel és a Dankó Pistával. Közben pedig jött A Notre Dame-i toronyőr, amivel Németországba készülünk turnéra. Nemrég teljesen új szituációba kerültem, a Csillagok találkozása című gála házigazdája lehettem a Fővárosi Nagycirkuszban – június 16-án az Operettszínházban folytatjuk ezt a programot, már most nagy iránta az érdeklődés. Ez az élmény a mai napig hatással van rám, rájöttem, mennyire vágytam arra, hogy porondmesterként szerepeljek. Azért fontosak ezek a pillanatok, mert amellett, hogy folyamatosan dolgozunk, időről időre rá kell eszmélnünk, mennyire boldoggá tesz minket, amit csinálunk.
Egy ideje sok hasonló, műsorvezetői feladatot kapsz. Hogy derült ki, hogy ilyen jól áll neked ez a szerepkör?
Engem ez a terület mindig is érdekelt, már az egyetemi éveim előtt is bontogattam a szárnyaimat ebbe az irányba.
A műsorvezetésben az a jó, hogy az első sor előtti térből lehet a közönséghez szólni, és közvetlen reakciót kaphatok tőlük.
Egy színpadi előadásra ez jóval kevésbé jellemző, sokszor csak a tapsrendnél kapunk visszajelzést, bár A cirkuszhercegnőben azért hallom, amikor egy-egy poénnál felnevetnek. Maga a műsorvezetés szerintem a kistérségi operettgáláknál kezdődött, amelyekkel az országot járjuk a Petőfi Kulturális Program keretében. Kialakult az a szokás, hogy a táncoskomikus konferál, és ahogy jöttek velünk rendezők, rendezőasszisztensek, mind azt mondták, milyen jól áll nekem ez a szerep. Aztán ha kellett házigazda egyik-másik programra, az Operett Forgatagra, illetve a Tiétek a színpad című tehetségkutatóra, akkor ezekben is kipróbáltak. Egyszer csak arra eszméltem, hogy ha van valamilyen rendezvény az Operettszínház szervezésében, azt mindig én vezetem. De nagy örömet okoznak az ilyen felkérések.
Tassonyi Balázs a Csillagok találkozása című gálán (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Említetted, mennyire izgatnak az új kihívások, az eljátszott karaktertípusokat illetően is. Szerepelsz musicalben, operettben, a színművészetis osztályotokkal előadtátok a Parasztoperát, amelyben az Állomásfőnök igen izgalmas alakját formálod meg. Melyek azok a feladatok, amelyeket szívesen vennél a jövőben, illetve milyen oldalaidat szeretnéd még erősíteni?
Erre az a reflexszerű válaszom, hogy mindenevő vagyok, de szerintem egy végzős színművész hallgatónak annak is kell lennie.
Szeretnék minél többféle kosztümöt magamra ölteni, minél több karakterré átalakulni, aztán majd megtapasztalom, melyik hogyan sikerül.
Ha negatív figuráról van szó, mint a Parasztopera esetében, akkor mindig sokáig kutatom-keresem az igazát, hiszen nekem nagyon kell hinnem abban, hogy amit a szereplő gondol, az helyénvaló. Nem tekinthetek rá rossz emberként. Azt tapasztaltam, amikor egy ilyen szereppel foglalkozom, egyszer csak megszűnik a gonoszsága, és rájövök, mennyire igaza van, és mennyi háttéresemény igazolja azt, amit tesz. Ez a keresési folyamat nagyon izgalmas, mindig lehet új rétegeket találni. Nagyon foglalkoztat a kriminálpszichológia, ezért szívesen játszanék egyszer egy ilyen témájú történetben, illetve két olyan foglalkozás van, amit színpadon szívesen megformálnék: az orvos és a pilóta. Mindkettő régóta érdekel, és szívesen választottam volna hivatásul, csak aztán a színpad illata elcsábított.
Támogatott tartalom.
A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk.
Fejléckép: Tassonyi Balázs (fotó/forrás: Szakács Domonkos)
hírlevél
