Zenés színház

Tavaszünnep két bemutatóval az Operaházban

2015.03.30. 16:07
Ajánlom
Bach János-passióját Eperjes Károly színrevitelében április 2-án láthatja először az Operaház közönsége, húsvét előestéjén pedig, az ünnep jegyében ugyancsak premierrel készül az Erkel Színház: Mohácsi János Aida-rendezése mutatkozik be. A tavaszi keresztény ünnepkör elmaradhatatlan Parsifal-sorozatában újra Budapesten lép színpadra Molnár Levente, az előadásokat a Metropolitan állandó vendégkarmestere, Cristian Badea vezényli.

A Wagner-előadásokat a Tudósok Parsifalja névvel ellátott főpróba előzi meg március 31-én. A Magyar Tudományos Akadémia partnerségével magyar tudósok lehetnek részesei az idei nagyszínpadi próbának. A Mindenki Operája című nyilvános főpróba-sorozat különleges estéit 2013-ban indította el az Opera. Első alkalommal a történelmi keresztény egyházakat, 2014 nagyhetében pedig az orvos- és betegszervezetek képviselőit látta vendégül az intézmény. A Parsifal-előadásokban Zürich, München, London és Tokió színpadai után ismét a Magyar Állami Operaházban üdvözölhetjük Molnár Leventét. A címszerepben Kovácsházi István, Gurnemanz szerepét a világ egyik leghíresebb Wagner-basszusa, Eric Halfvarson énekli. Az amerikai Illinoisból származó művész szintén bejárta már a világ szinte valamennyi híres operaházát és koncertszínpadát. Kundry szerepében a nemzetközi karriert befutott, Bayreuthot is megjárt Németh Juditot láthatja a közönség. Az énekesnőt pályafutásának 25. évfordulója alkalmából az április 6-i előadás előtt szűk körben, személyesen köszönti Ókovács Szilveszter főigazgató.

A szakralitást a húsvéti ünnepkörben Bach János-passiója is hangsúlyosan képviseli az Opera műsorpalettáján. A Jézus szenvedéstörténetét és halálát megjelenítő mű 1724 Nagypéntekére íródott. Eperjes Károly első alkalommal dolgozik az Andrássy úti dalszínházban, csakúgy, mint alkotótársa, Vincze Balázs koreográfus. A rendező az oratórikus zeneművet stilizált arénába, ókeresztény közegbe viszi, és él a mozgásszínház eszközeivel is. Eperjes Károly az Opera magazinnak elmondta: „Nem szerencsés a kórust és a szólistákat mozgatni, különben szétesik a hatás. Végül a díszletben találtam meg a megoldást. Kialakítható egy olyan tér, ahol a balettosok mozgásával felerősíthető a mű mondanivalója és a tizennégy stáció is megjelenik a colosseum árkádjai között. ... Szeretnék a befogadó és a mű alkotója közötti közvetítőként működni. Az a dolgom, hogy amit Bach leírt, azt a lehető legérthetőbbé és legélvezhetőbbé tegyem a publikum számára." A Magyar Nemzeti Balett közreműködő művészei a nagyszabású zenemű korál-részei alatt táncolnak. "Tulajdonképpen a klasszikus balett alapjait használva a saját mozgásnyelvemet, a temperamentumomból fakadó dinamikai váltásokat harmonizálom a zenével. Reményeim szerint a mozgásvilággal el tudom érni azt, hogy az előadás végén a közönség számára ne tűnjön merev műnek a János-passió, de úgy gondolom, hogy bibliai téma esetében az újításokkal csínján kell bánni." - hangsúlyozta Vincze Balázs a színrevitellel kapcsolatban. Czigler Balázs díszleteiben és Kárpáti Enikő jelmezeiben az Opera vezető szólistáit láthatja a közönség: Jézust Kovács István alakítja, Pilátust Palerdi András, az Evangélistát Mukk József. Közreműködik még Szemere Zita, Schöck Atala, Megyesi Zoltán és Blazsó Domonkos; vezényel: Strausz Kálmán. Előadások: április 2-án és 4-én.

Ünnepi előadásnak ígérkezik Verdi Aidájának bemutatója is. Az emelkedettséget magában hordozza a gyötrelmes erkölcsi dilemma is: kihez legyen hűséges az ember? Hazájához, családjához vagy szerelméhez? A történet a háborúról szól, amely egyidős az emberrel, és alighanem elmúlni is csak az emberrel fog. De van, amin nem diadalmaskodhat: a lélek tisztasága. Az ókori témájú, örökérvényű mű felújítása a Jászai-díjas Mohácsi János első operarendezéseként kerül fel az Erkel Színház műsorpalettájára. Az alkotómunkáról az Opera magazinnak nyilatkozott: „Számomra a kapaszkodót a háború jelentette, amit nem szoktak komolyan venni, mi viszont erre fűztük fel az egész történetet. Az előadás arról szól, hogyan tapos bele a hadviselés az emberek életébe." Gyakori alkotótársai az Operaház produkciójában is segítették a színpadi megvalósításban: Khell Zsolt díszlete, Remete Kriszta jelmezei, Bodor Johanna koreográfiája teszi teljessé a produkciót, amelyet a miskolci nyári előbemutató után április 4-én láthat először az Erkel színház közönsége, s ezt követően még hat alkalommal, két szereposztásban. A sorozatban kétszer lép színpadra Fabio Sartori. Az olasz tenor 1996-ban, a Bohéméletben debütált a velencei La Fenice színházban, a következő esztendőben már a Scala Macbeth-előadásáben énekelt Ricardo Muti vezényletével. Bolognai és Pármai debütje után Bécs, Chicago, Berlin, Milánó, Madrid, Buenos Aires, Las Palmas, Bilbao és Amsterdam színpadai következtek. Budapesten Radames szerepében mutatkozik be. A Mohácsi-rendezésben Komlósi Ildikót is üdvözölheti a közönség. A nemzetközi színpadok ismert hazai énekesnőjének egyik emblematikus szerepe Amneris. A Verdi-hősnőt a Veronai Arénában Franco Zeffirelli rendezésében énekelte, de különféle színrevitelekben alakította a Scalában, a londoni Royal Operában, a barcelonai Liceuban, Brüsszelben, Münchenben és Frankfurtban is, összesen közel száz alkalommal. A címszerepben az ugyancsak külföldi színpadokról hazatérő Boros Csillát és Sümegi Esztert, a további szerepekben az Opera vezető énekeseit: Kovács Istvánt, Gál Erikát, Fekete Attilát, Palerdi Andrást, Fried Pétert, Fokanov Anatolijt és Kálmándi Mihályt láthatja a publikum, de hazalátogat Sebestyén Miklós is. Vezényel: Kesselyák Gergely. Az április 14-i előadás a Tavaszi Fesztivál keretében valósul meg.

A Magyar Állami Operaház 1885 januárja és 2014 januárja között gyakorlatilag folyamatosan, összesen 907 alkalommal játszotta a világ talán legsűrűbben műsorra tűzött és legnépszerűbb operáját, az Aidát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.