Zenés színház

Távozik a zeneigazgató a Bolsojból

2013.12.03. 13:16
Ajánlom
December 2-án felmondott a sorozatos botrányoktól hangos moszkvai Nagyszínház zenei igazgatója.Vaszilij Szinajszkij, aki egyben vezető karmesterként is működött a teátrumban, két héttel Verdi Don Carlos című operájának bemutatója előtt jelentette be döntését, és keddtől már nem dolgozik a Bolsojban.

Vlagyimir Urin, a Nagyszínház júliusban kinevezett vezérigazgatója közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul Szinajszkij felmondását, de miután beszélt vele, elfogadta azt. A hatvanhat éves karmester nem indokolta elhatározását. Vaszilij Szinajszkij 2010-től töltötte be a posztot, azt megelőzően számos zenekarnál dolgozott vezető pozícióban. Dirigálta a Lett Állami Szimfonikus Zenekart, majd a Moszkvai Filharmonikusok élére állt, 1995-től pedig a BBC zenekarának meghívott karmestereként is dolgozott.

A színház botránykrónikája a 2013-as évben feltűnően látványos - és nem egyszer borzalmas -  fejezetekkel gazdagodott: Szinajszkij hirtelen távozása nem sokkal előzte meg a Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatója, Szergej Filin elleni kénsavas támadás megrendelésével vádolt Pavel Dmitricsenko perében várható ítélet kihirdetését. Az ügyész kilenc év börtönbüntetést kért a november 29-i tárgyaláson a Bolsoj szólótáncosára. A január 17-i támadás során Filin súlyos szem- és arcsérüléseket szenvedett. Azóta több mint húsz alkalommal műtötték meg mindkét szemét, de csak részben nyerte vissza látását.

Emellett idén októberben kiderült, hogy több mint 100 millió rubel (majdnem 700 millió forint) közpénzt sikkasztottak el a Bolsoj és a mellette lévő Kisszínház 2011-ben befejezett felújításakor. Az évekig elhúzódó munkálatok eredményét hevesen bírálta két éve Nyikolaj Ciszkaridze, a Bolsoj volt vezető táncosa, táncpedagógus, akivel a színház - sajtónyilatkozatai miatt - júliustól nem hosszabbította meg a szerződést. Ha ez sem lett volna elég, november közepén zsarolással vádolta meg a Bolsoj vezetését egy amerikai balerina, aki azóta távozott a társulattól. Joy Womack azt állította, hogy 10 ezer dollárt kértek tőle azért, hogy felléphessen. A táncos nem tett feljelentést.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház sziget

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Zenés színház puccini

A legrangosabb Puccini-fesztiválon mutatják be Káel Csaba rendezését

Puccini Lidércek című operáját a festői olasz városban viszik színpadra a PFZ és a Pécsi Balett előadásában.
Zenés színház opera

Sonya Yoncheva kiáll Domingo mellett

A fiatal bolgár szoprán, Sonya Yoncheva szerint, aki majdnem tíz éve dolgozik a spanyol tenorral, Domingo igazi úriember. Anna Nyetrebko vagy Daniel Barenboim viszont hallgat. Európában nem mondták le az énekes koncertjeit.
Zenés színház hír

Közleményt adott ki Domingo ügyében a nevét viselő fesztivál

A Plácido Domingo Classics Fesztivál közleménye nem utal arra, hogy a tenor #metoo-botrányára kíván reagálni, de beszédes, hogy két nappal a kirobbanása után tették közzé.
Zenés színház hír

A San Franciscó-i opera lemondta Domingo koncertjét

A világhírű spanyol operaénekes október elején koncertezett volna San Franciscóban, a szexuális zaklatások vádjai miatt mondták le fellépését.