Zenés színház

Téma és variáció

2021.11.15. 16:15
Ajánlom
Két egyfelvonásos operát illesztett egymás mellé a Szegedi Nemzeti Színház novemberi bemutatóján. Purcell Dido és Aeneas című darabja a műfaj hajnalát idézte meg, míg Tom Johnson Négyhangú operája önreflektív módon kérdőjelezte meg a dalművek jellemzőit. A november 6-i előadáson jártunk a Kisszínházban.

Az operaműfaj kapcsán elsőként nem az angolszász világ darabjaira szoktunk gondolni, Purcell Dido és Aeneasa után csak a 20. században született újra szélesebb körben számontartott alkotás, melyet angol anyanyelvű szerző komponált. Ebből a kultúrkörből választani két művet, egyetlen estére, akár a hiányra is felhívhatná a figyelmet,

ám a Szegedi Nemzeti Színház előadása éppen a teljességre, a kezdetre és a végpontra fókuszált – végpont alatt nem időbeli véget értve, hanem azt, hogy meddig lehet még elmenni az opera története során.

Tom Johnson műve, a Négyhangú opera magának a műfajnak a mibenlétét veszi górcső alá, a szereplőknek minden megszólalása a zenei és színpadi történéseket ismerteti, értelmezi, kommentálja.

DSC_7211-160553.jpg

Dido és Aeneas (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

Göttinger Pál rendezése erősen kiemelte ezt a kettősséget, a Dido és Aeneas életképszerű nyitójelenete, a hagyományos operajátszás kellékei, a vizuális élményre való törekvés is az operajátszás megelőző korszakait idézte. Kérdés persze, hogy a mai, a virtualitás által erősen uralt világban mennyire működhetnek még a hajdani illúziókeltő eszközök, miközben Dido és kíséretének ruhái (jelmeztervező: Bujdosó Nóra) közelről nézve is szemet gyönyörködtetőek, és a hófehér oszlopok is jól idézik az antik hangulatot (díszlettervező: Varsányi Anna), a rómaiak vagy a boszorkányok esetében a korhű ábrázolás a szándékoltnál valószínűleg kevésbé komoly hatást keltett.

Máthé Beátát érzékeny muzikalitása ideális Didóvá tette, még akkor is, ha a szólamot inkább mezzoszopránok szokták megszólaltatni, csupán néhány mély hang fogott ki rajta, az alsó lágé szopránjának kiegyenlített, természetes sötétségét emelte ki.

A fiatal énekesnő olyan kifinomult, nem túl kirívó, de visszafogottságában is értékes eszköztárral rendelkezik, ami mindenképpen érdemessé teszi a figyelemre.

Remekeltek a további szopránok is, Horák Renáta a barokkhoz tökéletesen illő könnyedséggel énekelt, Kónya Krisztina pedig rövid szerepében is igen értékes hanganyagot mutatott meg. Izgalmas karakterrel színesítette az előadást Fáy Luca Boróka, a kicsit pesszimista, de éleslátó második udvarhölgy a naivan vidám társaságnak egyfajta állandó ellenpontját képviselte. Ki kell még emelni Szélpál Szilveszter Aeneasát, úgy tűnik, a barokk zene a fiatal bariton hangjának legjobb oldalát hozta ki.

DSC_8235-160800.jpg

Dido és Aeneas (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

A régizene felfutása óta végsőkig csiszolt barokk játékmód jelentős kihívás elé állíthatja a nem elsősorban erre a korszakra specializálódott intézményeket, nagy öröm, hogy a Szegedi Nemzeti Színház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Flórián Gergely) megfelelt az elvárásoknak. Játékmódjuk és énekük áttetsző, könnyed, a stílusnak megfelelő volt. Hermann Szabolcs karmester (és második rész zongoristája) biztos kézzel, kellő precizitással tartotta kézben az előadást.

Tom Johnson darabja, a Négyhangú opera egyszerre szórakoztató paródia, és mégis több annál, a műfaj természetesnek gondolt jellemzőire irányítja a figyelmet, és végső soron azt kérdezi, mi az opera lényege? A darab szereplői állandóan reflektálnak arra, amit csinálnak: most egy ária következik, kétszer fogom ezt elénekelni, a kvartettben mindenkinek van egy témája stb.

A mű a karikatúra lényegkiemelő képességével tárja fel magának az operaműfajnak a mibenlétét,

túl jól ismerjük ezeket a jellemzőket, az általánosítás egyfajta sablonosságra is rámutat. Mivel a darabnak ezeken az önreflexív közléseken kívül nincs cselekménye, az egyes számokat szinte bármilyen keretbe lehet foglalni, ennek köszönhetően pedig a színpadra állítás lehetőségei is jóformán korlátlanok.

DSC_8372-161024.jpg

Négyhangú opera (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

Göttinger Pál rendező kiemelte az egyes hangfajokhoz köthető sztereotip személyiségjegyeket:

a szoprán meghatódik a saját nagyszerűségétől, az alt folyamatosan a szoprán babérjaira tör, a tenor mindig elégedetlen a maga szerepével, a bariton pedig csak jól szeretné érezni magát, bár ebben a zene támasztotta kihívások időnként megakadályozzák.

És akkor ott van még a basszus, aki csak mellékszereplő, a többiek még rég a színpadon vannak, amikor ő már leadta a számlát, és becsomagolt öltönyét a vállára vetve távozott – láthattuk az egyik legkacagtatóbb jelenetben. Konkrét operákra történő utalások is megjelentek a színpadon, a szoprán-tenor duett tíz variációja a női főszereplő halálára mutatott tíz lehetőséget, a rövid némajátékok felidézték a Rigolettót, a Toscát, a Traviatát, a Bohéméletet és így tovább.

A darab abszurditása elsősorban abból fakad, hogy a szokásostól eltérően

a nézőhöz való kiszólás nem plusz adalék a többi történéshez, hanem az opera lényegi vázát adja.

A klisék már az eredeti műben is az operakedvelők számára felismerhető, szórakoztató és elgondolkodtató módon jelentek meg, miközben a darab nem viszonyul destruktív módon a műfajhoz. Ezt a vonalat emelte ki a rendezés is, és a nézők láthatóan (illetve hallhatóan, nevetve) értékelték a kedvenc műfajuknak tartott görbe tükröt. Ebben természetesen nagy szerep jutott a felszabadultan komédiázó, saját művészi eszköztárukat is kifigurázó énekeseknek, Kónya Krisztinának, Dobrotka Szilviának, Bagdi Zoltánnak és Cseh Antalnak, valamint a basszus rövidke szerepében Judik Patriknak. Kis gesztusokkal a karmester-zongorista, Hermann Szabolcs is részt vett a játékban.

DSC_8565-161427.jpg

Négyhangú opera (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

A Szegedi Nemzeti Színház alaprepertoáron túlmutató bemutatója egyszerre tett fel kérdéseket az operaműfaj mibenlétével, történetével kapcsolatban, miközben magával ragadó, könnyen befogadható módon gondolkodtatott el. A barokkba visszanyúló, fájdalmas tárgyú első rész és a közelmúltban íródott, kacagtató második elidegenítő hatásai ellenére is azt mutatta, hogy az opera minden kor emberéhez szól.

Fejléckép: Dido és Aeneas (Szabó Luca / SZNSZ)

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5 érdekesség az új Woody Allen-filmről

A 86 éves örökifjú Woody Allen újra elbűvölő filmet készített. A filmtörténeti hommage-nak és keserédes vígjátéknak is egyaránt kiváló filmje, a Rifkin fesztiválja az év vége egyik legjobb moziélményének ígérkezik.
Zenés színház

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Zenés színház

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Különleges produkcióval álltak színpadra a Madách Színházban a Baltazár Színház művészei

Rendhagyó előadással tisztelgett a Madách Színház december 2-án a sérült emberek előtt a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampányának részeként ugyanis a Mamma Mia! egyik betétdalát az előadás szereplői a Baltazár Színház színészeivel közösen adták elő.
Zenés színház kritika

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Zenés színház hír

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Zenés színház interjú

Régi-új mesék – Beszélgetés Székely Krisztával

A Hoffmann meséinek van terjedelmes mennyiségű hiteles kézirata, kritikai kiadása, de nincs definitív verziója. Fodor Géza „ismeretlen remekmű”-nek nevezte Offenbach befejezetlenül maradt operáját, amelyre – szintén Fodort idézve – önmagában nem, csak interpretációtörténetileg tekinthetünk. Ezt a történetet írja tovább az Opera előadása, amelyet Székely Kriszta rendez.
Zenés színház ajánló

Különleges repertoárdarabok újra az Opera Eiffel Műhelyházában!

Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony/ Örkény István–Tóth Péter: Tóték című egyfelvonásosok és a világszerte is ritkán hallható Edgar című Puccini-darab ismét műsoron az Opera Eiffel Műhelyházában.