Zenés színház

Téma és variáció

2021.11.15. 16:15
Ajánlom
Két egyfelvonásos operát illesztett egymás mellé a Szegedi Nemzeti Színház novemberi bemutatóján. Purcell Dido és Aeneas című darabja a műfaj hajnalát idézte meg, míg Tom Johnson Négyhangú operája önreflektív módon kérdőjelezte meg a dalművek jellemzőit. A november 6-i előadáson jártunk a Kisszínházban.

Az operaműfaj kapcsán elsőként nem az angolszász világ darabjaira szoktunk gondolni, Purcell Dido és Aeneasa után csak a 20. században született újra szélesebb körben számontartott alkotás, melyet angol anyanyelvű szerző komponált. Ebből a kultúrkörből választani két művet, egyetlen estére, akár a hiányra is felhívhatná a figyelmet,

ám a Szegedi Nemzeti Színház előadása éppen a teljességre, a kezdetre és a végpontra fókuszált – végpont alatt nem időbeli véget értve, hanem azt, hogy meddig lehet még elmenni az opera története során.

Tom Johnson műve, a Négyhangú opera magának a műfajnak a mibenlétét veszi górcső alá, a szereplőknek minden megszólalása a zenei és színpadi történéseket ismerteti, értelmezi, kommentálja.

DSC_7211-160553.jpg

Dido és Aeneas (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

Göttinger Pál rendezése erősen kiemelte ezt a kettősséget, a Dido és Aeneas életképszerű nyitójelenete, a hagyományos operajátszás kellékei, a vizuális élményre való törekvés is az operajátszás megelőző korszakait idézte. Kérdés persze, hogy a mai, a virtualitás által erősen uralt világban mennyire működhetnek még a hajdani illúziókeltő eszközök, miközben Dido és kíséretének ruhái (jelmeztervező: Bujdosó Nóra) közelről nézve is szemet gyönyörködtetőek, és a hófehér oszlopok is jól idézik az antik hangulatot (díszlettervező: Varsányi Anna), a rómaiak vagy a boszorkányok esetében a korhű ábrázolás a szándékoltnál valószínűleg kevésbé komoly hatást keltett.

Máthé Beátát érzékeny muzikalitása ideális Didóvá tette, még akkor is, ha a szólamot inkább mezzoszopránok szokták megszólaltatni, csupán néhány mély hang fogott ki rajta, az alsó lágé szopránjának kiegyenlített, természetes sötétségét emelte ki.

A fiatal énekesnő olyan kifinomult, nem túl kirívó, de visszafogottságában is értékes eszköztárral rendelkezik, ami mindenképpen érdemessé teszi a figyelemre.

Remekeltek a további szopránok is, Horák Renáta a barokkhoz tökéletesen illő könnyedséggel énekelt, Kónya Krisztina pedig rövid szerepében is igen értékes hanganyagot mutatott meg. Izgalmas karakterrel színesítette az előadást Fáy Luca Boróka, a kicsit pesszimista, de éleslátó második udvarhölgy a naivan vidám társaságnak egyfajta állandó ellenpontját képviselte. Ki kell még emelni Szélpál Szilveszter Aeneasát, úgy tűnik, a barokk zene a fiatal bariton hangjának legjobb oldalát hozta ki.

DSC_8235-160800.jpg

Dido és Aeneas (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

A régizene felfutása óta végsőkig csiszolt barokk játékmód jelentős kihívás elé állíthatja a nem elsősorban erre a korszakra specializálódott intézményeket, nagy öröm, hogy a Szegedi Nemzeti Színház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Flórián Gergely) megfelelt az elvárásoknak. Játékmódjuk és énekük áttetsző, könnyed, a stílusnak megfelelő volt. Hermann Szabolcs karmester (és második rész zongoristája) biztos kézzel, kellő precizitással tartotta kézben az előadást.

Tom Johnson darabja, a Négyhangú opera egyszerre szórakoztató paródia, és mégis több annál, a műfaj természetesnek gondolt jellemzőire irányítja a figyelmet, és végső soron azt kérdezi, mi az opera lényege? A darab szereplői állandóan reflektálnak arra, amit csinálnak: most egy ária következik, kétszer fogom ezt elénekelni, a kvartettben mindenkinek van egy témája stb.

A mű a karikatúra lényegkiemelő képességével tárja fel magának az operaműfajnak a mibenlétét,

túl jól ismerjük ezeket a jellemzőket, az általánosítás egyfajta sablonosságra is rámutat. Mivel a darabnak ezeken az önreflexív közléseken kívül nincs cselekménye, az egyes számokat szinte bármilyen keretbe lehet foglalni, ennek köszönhetően pedig a színpadra állítás lehetőségei is jóformán korlátlanok.

DSC_8372-161024.jpg

Négyhangú opera (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

Göttinger Pál rendező kiemelte az egyes hangfajokhoz köthető sztereotip személyiségjegyeket:

a szoprán meghatódik a saját nagyszerűségétől, az alt folyamatosan a szoprán babérjaira tör, a tenor mindig elégedetlen a maga szerepével, a bariton pedig csak jól szeretné érezni magát, bár ebben a zene támasztotta kihívások időnként megakadályozzák.

És akkor ott van még a basszus, aki csak mellékszereplő, a többiek még rég a színpadon vannak, amikor ő már leadta a számlát, és becsomagolt öltönyét a vállára vetve távozott – láthattuk az egyik legkacagtatóbb jelenetben. Konkrét operákra történő utalások is megjelentek a színpadon, a szoprán-tenor duett tíz variációja a női főszereplő halálára mutatott tíz lehetőséget, a rövid némajátékok felidézték a Rigolettót, a Toscát, a Traviatát, a Bohéméletet és így tovább.

A darab abszurditása elsősorban abból fakad, hogy a szokásostól eltérően

a nézőhöz való kiszólás nem plusz adalék a többi történéshez, hanem az opera lényegi vázát adja.

A klisék már az eredeti műben is az operakedvelők számára felismerhető, szórakoztató és elgondolkodtató módon jelentek meg, miközben a darab nem viszonyul destruktív módon a műfajhoz. Ezt a vonalat emelte ki a rendezés is, és a nézők láthatóan (illetve hallhatóan, nevetve) értékelték a kedvenc műfajuknak tartott görbe tükröt. Ebben természetesen nagy szerep jutott a felszabadultan komédiázó, saját művészi eszköztárukat is kifigurázó énekeseknek, Kónya Krisztinának, Dobrotka Szilviának, Bagdi Zoltánnak és Cseh Antalnak, valamint a basszus rövidke szerepében Judik Patriknak. Kis gesztusokkal a karmester-zongorista, Hermann Szabolcs is részt vett a játékban.

DSC_8565-161427.jpg

Négyhangú opera (Fotó/Forrás: Szabó Luca / SZNSZ)

A Szegedi Nemzeti Színház alaprepertoáron túlmutató bemutatója egyszerre tett fel kérdéseket az operaműfaj mibenlétével, történetével kapcsolatban, miközben magával ragadó, könnyen befogadható módon gondolkodtatott el. A barokkba visszanyúló, fájdalmas tárgyú első rész és a közelmúltban íródott, kacagtató második elidegenítő hatásai ellenére is azt mutatta, hogy az opera minden kor emberéhez szól.

Fejléckép: Dido és Aeneas (Szabó Luca / SZNSZ)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.
Színház

Szabálytalan utak szabadsága – beszélgetés Pelsőczy Rékával és Vajdai Vilmossal

Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos pályájuk kezdete óta, megszakítás nélkül a Katona József Színház tagjai, akiket rendezőként és színművészként is, egyaránt jegyez a szakma és a nagyközönség. A két művésszel a Katona első évtizede kapcsán beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Stephanie Blythe Gianni Schicchi szerepét énekli San Diegóban

Az énekesnő már korábban is énekelt férfi hangtartományban, egy koncertszerű Carmen-előadásban Don Joséként lépett színpadra. Most baritonszerepben debütál majd.
Zenés színház interjú

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Zenés színház ajánló

Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke

Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
Zenés színház magazin

Ahol a legnagyobbaknak is remegett a lába – Felfedezőúton a milánói Scalában

Új sorozatunkban a világ leghíresebb operaházaiba kalauzoljuk el olvasóinkat, megismerhetik a helyek történetét, építészeti sajátosságait, de azt is elmeséljük, nekünk milyen tapasztalataink voltak ott, és mire számítson, aki felkeresné az operajátszás ezen nevezetességeit.
Zenés színház interjú

Dinamikus, modern és mai – Beszélgetés Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel

Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt is tiszteleg. A Budapesti Operettszínház készülő előadásáról Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel beszélgettünk.